A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 185,58 pontos emelkedéssel, 14 473,22 ponton zárt kedden, amely a hétfői záró értékhez képest 1,30 százalékos erősödés.
Az Európai Bizottság kedden jóváhagyta Franciaország és Németország jövő évi költségvetését, amely szerint a két ország az államháztartás hiányát jövőre a bruttó hazai termék 3 százaléka alá szorítja le. Ezzel egyidőben a két ország ellen indított eljárást is leállította.
Az ÁPV Rt. eredménytelennek nyilvánította a privatizációs pályázatra benyújtott egyetlen ajánlatot, mivel az értékesítés jelentős vagyonvesztéssel járna – tette közzé a vagyonkezelő a szervezet honlapján.
Miközben világszerte egyre gyakoribbak a vállalati egyesülések és felvásárlások, régiónkban inkább csökken a céges "párkapcsolatok" száma. A környező országokhoz képest viszont a hazai vállalatok még viszonylag kapósak.
Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a Magyar Energiahivatal javaslatára jövő év január 15-étől a földgáz árát a korábbi piaci előrejelzések szerinti 20 százalékos emelés helyett mindössze a jövőre várható infláció mértékéhez igazítja.
1137 szavazókörben ellenőrizni kell a jegyzőkönyveket, miután a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette az OVB-nek a december 5-ei népszavazás eredményét megállapító határozatát.
A BUX 14.30 órakor 14 569,76 ponton állt, ami a hétfői záró értékhez képest 282,12 pontos, 1,97 százalékos növekedés, a keddi nyitásnál 261,42 ponttal magasabb.
Nemzetközi nyomásra hozott kétséges kimenetelű kereskedelempolitikai döntést Kína: önkéntesen adóval akarja korlátozni textilipari exportját. A kételkedők szerint az intézkedés nem befolyásolja a piacot.
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elutasítja a jelenlegi agrárköltségvetést, mert szerintük kérdéses a jövőre rendelkezésre álló nemzeti forrás összege.
Az Easyjet diszkont légitársaság létrehozta az Easyjethotels nevű internetes keresőrendszert, amelyen a a diszkont apartmanoktól kezdve az ötcsillagos szállodákig lehet szállást foglalni.
A Synergon Informatika Rt. és leányvállalata szerződést kötöttek a Mol Földgázszállító Rt. Informatikai Platformjának továbbfejlesztésére, amely projekt a jövő év végén záródik, és értéke meghaladja a 400 millió forintot.
A londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank közleményben hivatalosan is megerősítette a pénteki lapinformációkat, miszerint kiszállt a Matávból: eladta 13 495 276 részvényét, amely a Matáv 1,3 százaléka volt.
Az Országgyűlés módosította a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló, a köztársasági elnök által a parlamentnek korábban visszaküldött törvényt keddi ülésén.
Az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt. semlegesség-védelmének erősítése érdekében a társaság szavazatelsőbbségi részvényeinek tulajdonosai a társaság bevonásával aláírták a 2003-ban előre bejelntett szindikátusi szerződésüket.
Elsősorban a vezető részvények jelentékeny emlekedésének köszönhetően jelentős emelkedésben kezdett és elérte a 14 500 pontot a Budapesti Értéktőzsde részvény-indexe a BUX, a délelőtt folyamán.
A Bild című német tömeglap szerint a wolfsburgi Volkswagen konszern, Európa legnagyobb autógyártója névváltoztatást fontolgat, hogy a konszernt ne keverjék a Volkswagen gépkocsi márkával.
Az 1917-es forradalom utáni időket idéző pánikhangulat uralkodik az orosz nagyburzsoázia körében. A célállomás ezúttal London, melynek legelőkelőbb negyedét elárasztották a Moszkvából "menekülők".
A közvélemény nem számít a népszavazás idején kialakult éles szembenállás oldódására a parlamenti választásokig - állapítja meg a Népszabadság kérésére végzett felmérésében a Medián.
Az Oracle Corporation bejelentette, hogy második üzleti negyedévének egy részvényre jutó eredménye 16 cent lett, amely 35 százalékkal magasabb az előző évi 12 centnél.
Szerbiában felgyorsul a Mobtel mobilszolgáltató régóta tervezett privatizációja: a nemzetközi versenytárgyalást már januárban kiírhatják - közölte a szerb beruházási miniszter.
A Lengyel Értékpapírpiaci és Tőzsdei Felügyelet december 13-án engedélyezte a Mol részvények nyilvános kereskedelembe történő bevezetését Lengyelországban - közölte a magyar olajipari társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Románia és Bulgária már jövő tavasszal aláírhatja a csatlakozási szerződést, míg nagyjából ekkortájt kezdheti meg a tárgyalásokat az Európai Unióval Horvátország. A törökök „érkezését" még nem lehet időponthoz kötni.