Kedden idén először ült össze az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatalakító Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC), amely szerdán este várhatóan 25 bázispontú kamatemelést jelent be.
Szita Károly szerint visszaéltek személyes adataival, és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára által nyilvánosságra hozott iratok nem fedik a valóságot.
Németországban januárban 5,037 millió munkanélkülit tartottak nyilván, ami a legmagasabb szám a II. világháború óta - jelentette a Die Welt című német lap.
A vezető internetes keresőszolgáltatás, az amerikai Google jelentősen növelte tavalyi utolsó negyedévi adózott eredményét, miután a bevétele közel megduplázódott a reklámbevételek bővülése hatására.
A Budapesi Értéktőzsde irányadó mutatója a BUX 15 459,59 ponton nyitotta a szerdai kereskedési napot. A keddi záróértékéhez képest ez 0,11 százalékos erősödés.
A Rosznyefty orosz olajcég hatmilliárd dolláros kölcsönt vett fel kínai bankoktól, hogy finanszírozni tudja a Jukosz fő termelőegysége, a Juganszk felvásárlását - jelentette be kedden Alekszej Kudrin orosz pénzügyminiszter.
A magyarországi reklámtorta tavaly 18 százalékkal gyarapodott, ez a 6,8 százalékos éves fogyasztói infláció mellett reálértéken 10,5 százalékos bővülést jelent – derül ki a Mediagnozis által számított listaáras költési adatokból.
Az EP vizsgálóbizottsága a rossz gazdasági helyzettel, a felborult etnikai egyensúllyal és a szerb hatóságok nemtörődömségével magyarázza a vajdasági magyarellenes incidenseket, amelyek szerinte nem szervezett akciók. A jelentés készítője szerint komoly gondot jelent ugyanakkor, hogy a sajtó nem tanúsít önmérsékletet az ügy tálalása során.
Még ebben a hónapban hat – egyenként minimum ötvenmillió eurós értéket képviselő – külföldi befektetésről várható döntés - mondta el a Világgazdaságnak Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium illetékes helyettes államtitkára.
Szélpark építését tervezi a Veszprém megyei Hárskúton, 13 milliárd forintos beruházással az EETEK Hungary Kft. A tervek szerint 30 darab, egyenként 1,5 megawatt teljesítményű szélturbinát telepítenek.
A Mirae cég 6,6 hektárnyi területet vásárol és a tervek szerint márciusban már meg is kezdi üzemcsarnoka építését. A társaság Nokia mobiltelefonok elő- és hátlapjának speciális, magas technológiájú festését végzi.
Megszűnnek a kedvezményes repülőtéri taxitarifák, ha életbe lép a fővárosi önkormányzat kilométerenkénti 240 forintos díjat tartalmazó tervezete - olvasható a Világgazdaságban.
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) belső jelentésben helyesbítette korábbi álláspontját és megállapította, hogy Szaddám Huszein volt iraki elnök már 1991-ben feladta vegyifegyver-programját.
Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója - egy cégén keresztül - előzetes megállapodást kötött a közterületi reklámpiacot vezető Multireklám Rt. többségének megvásárlásáról - olvasható a Népszabadságban.
A belső ellenőrzés hatékonyságának növelését és az adatszolgáltatás rendjének szabályozását javasolta az Alkotmánybíróságnak a számvevőszék a nemrégiben véget ért ellenőrzés végén. Az ÁSZ a 2000-től a múlt év júniusáig terjedő időszak gazdálkodását vizsgálta.
2010-ig csak Szlovákia képes csatlakozni a visegrádi országok közül az euróövezethez - állítja a hitelminősítő intézet, mely azzal számol, hogy hazánk a céldátumhoz képest egy-két évet csúszhat.
Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter vasútszabályozásért felelős miniszteri biztosnak nevezte ki Antal Dánielt, aki vasúti piac liberalizálásával kapcsolatos jogszabályok előkészítését koordinálja majd.
A rendkívüli hideg miatt idén kiugróan nagy lehet az Északi-sarkvidék feletti ózon fogyatkozása – figyelmeztettek európai kutatók. Így már nemcsak a déli féltekén kell fokozottan védekezni a káros sugárzás ellen.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 110,23 pontos csökkenéssel, 15 442,28 ponton zárt kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,71 százalékos gyengülés.
Varga Mihály, a Fidesz gazdasági szakpolitikusa keddi kijelentésére reagálva Neményi Judit a Monetráris Tanácsba jelölt közgazdász kijelentette, hogy nem érzi sértőnek, hogy Járai Zsigmond korábban leváltotta az MNB egyik vezetői posztjáról.