Belföld

Az U.S. Steel megvette a legnagyobb szerb acélgyárat

A U.S. Steel amerikai acélipari óriás megvette Szerbia legnagyobb acélipari vállalatát, a smederevói Sartidot. Az ügyletről kedden Belgrádban tájékoztatta a nyilvánosságot John H. Guddis, az amerikai vállalat nemzetközi ügyletekért felelős ügyvezető igazgatója.

Az amerikai cég 23 millió dollárt fizetett a Sartidért a szerb kormánynak, de nem kell kiegyenlítenie a smederevói vállalat 1,7 milliárd dolláros tartozását, mert a csődeljárás során felszabadították a céget az adósságfizetés alól. Az amerikai vállalatnak az elkövetkező három évben 150 millió dollárt kell befektetnie a Sartid forgótőkéjébe, a cég szanálásába és korszerűsítésébe.

Az U.S. Steel három évig nem bocsáthatja el a szerbiai vállalat egyetlen dolgozóját sem, hacsak nem érték el a nyugdíjkorhatárt. Ugyanez vonatkozik a Sartid hat leányvállalatára, beleértve a smederevói Duna-kikötőt is. A Sartid az elmúlt években évente 600-700 ezer tonna acélt állított elő, noha teljes kapacitása 2,2 millió tonnát tenne
lehetővé. Várható volt, hogy a U.S.Steel megveszi a Sartidot, a két vállalat már tavaly stratégiai partnerségi viszonyra lépett egymással. Ugyancsak tavaly a Sartid csődöt jelentett.

Az U.S. Steel ezzel két Magyarországgal szomszédos országban is megvetette a lábát: a legnagyobb szlovák acélipari komplexumot, a kassai vasműt már korábban megszerezte az amerikai vállalat. Mindez azért érdekes, mert a magyar piacot így “két oldalról” célozhatja meg az amerikai vállalat. Mint ismeretes, a Dunaferr esetleges privatizálása Magyarországon is napirenden van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik