Belföld

Szemétgondok a Balaton északi részén

Az észak-balatoni hulladékgazdálkodási rendszer kiépítésére 350 ezer lakos képviseletében 176 település társult; a 6,5 milliárd forintos költség 50 százalékát az Európai Unió ISPA pályázatán kívánják elnyerni, 40 százalékát a magyar kormány állná, 65O millió forintot az érintett önkormányzatok adnák össze.

Erről Dióssy László, Veszprém polgármestere beszélt kedden sajtótájékoztatón. Hozzátette: Veszprémnek még további néhány százmillió forint költséget jelentene az új hulladéklerakó területének kisajátítása és az infrastruktúra kiépítése.

A gesztor önkormányzat vezetője elmondta: a projekt
megvalósítását veszélybe sodorhatja, hogy még nincs biztos helye a hulladéklerakónak. Korábban Királyszentistvándon népszavazáson vetették el a létesítését, nemrég Ajka is elutasította a lakosság tiltakozása miatt, a Veszprém közelében megvalósítandó beruházás ellen pedig a megyeszékhely lakosai gyűjtöttek a közelmúltban aláírásokat és demonstrációkat helyeztek kilátásba.

Tárgyalunk a város civil szervezeteivel és a lakosság képviselőivel, de azt a tényt figyelembe kell venni, hogy ha nem épülhet meg Veszprém határában a korszerű hulladéklerakó, akkor több tíz kilométerre kell elszállítani a szemetet, ami a szemétszállítási díj drasztikus emelését jelenti majd – mondta Veszprém polgármestere. Dióssy László a gondok között említette: a megyeszékhely jelenlegi hulladéklerakójának a működési engedélye az év végén lejár.

A várpalotai önkormányzat pedig ki akar lépni a társulásból, illetve csak akkor marad, ha megoldják a település lezárandó szeméttelepének a rekultivációját, aminek költségei az EU-hoz beadott pályázatban nem szerepelnek. Amennyiben elhárulnak az akadályok és az EU a projekt finanszírozása mellett dönt, akkor jövőre kezdődhetnek a kivitelezési munkák és 2006-ra befejeződhet a beruházás.

A projekthez a veszprémi lerakóhely mellett még egy
biokomposztáló és válogató is tartozik, továbbá biokomposztáló létesülne Balatonfüreden és Tapolcán, Inotára pedig egy égetőművet terveznek.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.