Magyarországnak az idén a tervezettnél 28 millió euróval kevesebbet kell befizetnie az EU közös költségvetésébe annak köszönhetően, hogy a 2003-as költségvetés többlettel zárult - közölte Fazakas Szabolcs szocialista párti európai parlamenti képviselő.
A szocialisták kitartanak a negyedik adókulcs és az árfolyamnyereség-adó bevezetése mellett, az SZDSZ 30 százalékos átlagos adókulcsát pedig nem fogják támogatni - közölte Katona Béla frakcióvezető-helyettes sajtótájékoztatóján.
Számos feltétel meghatározásával engedélyezte a paksi 2-es blokk rövid idejű, mintegy 4,5 hónapos újraindítását az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) pénteken kiadott határozatában - tájékoztatott Lux Iván, az országos hatóság főigazgató-helyettese.
A pénzügyi tárca a költségvetés 800 milliárd forintja felett döntő új belső pályáztatási rendszere révén reméli, hogy az európai pénzek fogadásánál csökken a minisztériumok közötti átfedés.
A KSH számításai szerint 2003-ban 104 350 forint volt a létminimum értéke egy háztartásra (két felnőtt és egy gyerek) számítva. 8,9 százalékkal nőtt 2002-höz képest, ami meghaladja az infláció ütemét.
A földközi-tengeri halfajok egyre északabbra tűnnek fel, az északi-tengeri tőkehal-állomány fogyatkozik, a sirályok száma csökken, számos tengeri madár éhezik.
Az Európai Unió enyhíti a Kínára kiszabott elélmiszer embargót. Garnélarákkal, mézzel, tenyésztett hallal és feldolgozott nyúllal Kína újra jelen lehet az európai piacon - írja a BBC Online.
Az E.ON leányvállalata, a Ruhrgas kötelező érvényű ajánlatot nyújtott be a tegnap lejárt határidőre két román gázszolgáltatóra, a Distrigaz Nord és Sud cégekre - írta pénteki számában a Handelsblatt.
Az Egyesült Államok egyik legnagyobb nukleáris fegyverek fejlesztésével foglalkozó laboratóriuma felfüggesztette tevékenységét miután titkos adatok eltűnésére derült fény.
A Miskolcot az M3-assal összekötő M30-as autópálya jelenleg épülő mintegy 16 kilométer hosszúságú szakaszának készültségi állapota meghaladja a 80-85 százalékot - mondta Lőrinc Sándor a kivitelezést végző Magyar Autópálya Építő Koncorcium (MAK) vezető cége, a Vegyépszer Rt. területi igazgatója.
Az amerikai IBM cég váratlanul kedvező eredményekkel zárta az idei első félévet. A vállalat vezérigazgatója szerint az eredmény főképpen a kelet-európai országoknak köszönhető.
Bár az üdülési információk a legkeresettebbek közé tartoznak a világhálón, a hazai szálláshelyek online szolgáltatás-kínálata még igencsak gyerekcipőben jár.
Pénteken a nyitás a BUX egészen 11 652,15 pontig szaladt fel, majd 12:15-kor az index 22 pontosra olvadt többlettel 11 554 ponton állt - mintegy 20 ponttal a napi minimum felett.
A British American Tobacco (BAT) elsőként építhet dohánygyárat Kínában, miután megkapta az engedélyt a kínai hatóságoktól egy vegyes vállalat alapítására.
Még az idén kibocsátják a Richter részvényeire váltható kötvényeket és a tranzakcióból idén száz milliárd forint nagyságrendű bevételre számít a kormány - mondta Kiss Péter a Miniszterelnöki Hivatal minisztere pénteken.
Átlagosan 75 százalékkal emelné a parkolás alapdíját a Fővárosi Önkormányzat. A hivatal rendelettervezete szerint 200-800 forintért lehetne parkolni óránként a fővárosban – adta hírül az RTL Klub Híradó.
Az eurózónában júniusban az előző hónaphoz képest változatlanok maradtak az árak, a múlt év azonos időszakához viszonyítva viszont 2,4 százalékkal álltak magasabban - jelentette az Eurostat pénteken.
A Szociáldemokrata Párt nincs válságban, de problémákkal szembesül, mivel a helyhatósági választásokon nem sikerült a várakozásoknak megfelelő számú szavazatot szereznie — közölte a Transindex Adrian Năstase pártelnök felszólalását a PSD központi ügyvezető tanácsának csütörtöki ülésén.
A WWF legújabb tanulmányában a mediterán országok vízkészletének meredek csökkenésére hívja fel a figyelmet, amelynek legfőbb okozója a túl nagyra nőtt turizmus.