Belföld

Kevesebbet kell adnunk az idén az EU-kasszába

Magyarországnak az idén a tervezettnél 28 millió euróval kevesebbet kell befizetnie az EU közös költségvetésébe annak köszönhetően, hogy a 2003-as költségvetés többlettel zárult - közölte Fazakas Szabolcs szocialista párti európai parlamenti képviselő.

A politikus előzőleg az Európai Parlament (EP) küldöttségének egyik tagjaként részt vett azon az egyeztetésen, amelyet a miniszterek tanácsa, az Európai Bizottság és az EP tartott a jövő évi uniós költségvetés bizottsági tervezetéről.

Öt és fél milliárd eurós többlettel zárt a 2003-as költségvetés, amely még teljes egészében a korábbi 15 tagállam befizetéseiből származott ugyan, de a megtakarításon már 25 ország osztozik úgy, hogy ennyivel alacsonyabbak lesznek idei hozzájárulásaik.

A háromoldalú egyeztetésen a tanács és a parlament elfogadta a bizottsági tervezet főbb számait és tartalmai elemeit, amelyek nem mutatnak lényeges változásokat a jelenleg érvényes (2000-2006 közötti) több éves pénzügyi terv előirányzataihoz képest. Fazakas Szabolcs emlékeztetett arra, hogy ez lesz az EU első olyan költségvetése, amely már az egész évre vonatkozóan 25 tagállammal számol, s ez a kohéziós és strukturális alapokra, illetve a mezőgazdasági kiadásokra vonatkozó tételekben is tükröződik.

A 2005-ös közösségi költségvetés teljes összege a kifizetések szintjén 5 százalékkal, 105 milliárd euróra emelkedne a tavalyihoz képest a bizottsági tervezet szerint.

Magyarország és általában az újonnan csatlakozott országok szempontjából fontos, hogy a jövő évi előirányzatok között is szerepel egy úgynevezett kompenzációs sor. Ez arra szolgál, hogy az új tagállamok akkor se váljanak nettó befizetőkké, ha valamilyen ok miatt nem tudnak megfelelő összegeket lehívni a kohéziós és strukturális alapokból – állapította meg Fazakas Szabolcs.

A csatlakozások pénzügyi feltételeiről a 2002. decemberi koppenhágai csúcson született megállapodás szerint ezt az eshetőséget az unió átalányként folyósítandó költségvetési kompenzációval küszöbölné ki. Ennek megfelelően az erre rendelkezésre álló keret már az idei költségvetésben is szerepel 1,4 milliárd euróval, jövőre pedig 1,3 milliárd euró lenne. Mind az uniós intézmények, mind az új tagállamok abból indulnak ki azonban, hogy lehívására nem lesz szükség.

Az egyeztetésen szóba került, hogy az Európai Bizottság, illetve az uniós intézmények alkalmazotti állományának a bővítéssel összefüggő növelésekor szem előtt kell tartani, hogy ezekben az új tagállamok arányosan képviseltethessék magukat. (A létszámnövelésre eredetileg javasolt 700 fős keretet a tanács időközben 680-ra csökkentette.)

Fazakas Szabolcs az új tagállamok szempontjából fontosnak nevezte még, hogy viszonylag jelentős mértékben, 232 millió euróval, 5,05 milliárd euróra emelkednének a kutatási és fejlesztési célokra előirányzott közösségi keretek. Ez már a 2007-ben kezdődő következő pénzügyi-költségvetési időszak felé mutató lépés, mert abban az új tagországok szerint nagy hangsúlyt kellene kapniuk a gazdaságfejlesztést szolgáló eszközöknek, köztük a kutatás és fejlesztés nagyobb arányú közösségi támogatásának.

Döntés született továbbá arról, hogy a 2005. évi költségvetésben az EU Horvátország számára is kilátásba helyez előcsatlakozási támogatásokat. Zágrábbal a tervek szerint a jövő év elején kezdődnének a csatlakozási tárgyalások.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik