Belföld

A 250 forintos határon toporog az euró

Pénteken délután 249,70/90 forinton jegyezték az eurót, mintegy 50 fillérrel gyengébben a 250,25/50 forintos csütörtöki árfolyamnál.

A forint 11,53 százalékon állt az intervenciós sáv erős oldalán, 20 bázisponttal erősebben a csütörtöki helyzeténél.

A kereskedők viszonylag jelentős forgalomról számoltak be, amit a 249,70 és 250,95 forint közötti széles sávban ingadozó árfolyamok is gerjesztettek. A hullámzó árfolyamok a nap folyamán többször is elérték a két szélső árfolyamat. A forint erősödését a piacon a közép-európai valuták, különösen a zloty erősödésével magyarázzák.

A dollár is széles határok között ingadozott: a délelőtti 203,20 forintos csúcsról 200,80 forintig gyengült az amerikai valuta a vártnál nagyobb júniusi inflációs adat délutáni közzététele után. A piac végén 201,10/30 forinton jegyezték a dollárt, több mint egy forinttal olcsóbban a 202,50/60 forintos csütörtöki kurzusnál.

A forint erősödése ellenére a piacon úgy vélik, hogy a jegybank Monetáris Tanácsa a hétfői soros ülésén nem csökkent kamatot, még legalább egy havi inflációs és államháztartási adatot megvár a kamatvágás előtt. A piacon a jövő héten valószínűleg a 249 forint/eurós árfolyamot tesztelik, és nem kizárt, hogy a dollár árfolyama 200 forint alá süllyed – mondják a piacon.

A forintpiacon az overnight és tomnext kamatok 20 bázisponttal 11,20/30 százalékra csökkentek, a hosszabb lejáratokon is lassú kamatolvadás indult el. Az egyéves lejáraton például 10,80/90 százalékos ajánlatok voltak, míg a megelőző napokban stabilan 11 százalék felett volt az egyéves kamatszint.

Az állampapírok másodpiacán lényegében a csütörtöki hozamszinteken folyt az alacsony forgalmú kereskedés. A jövő héten a 2007/G államkötvényből 50 milliárd forintnyit, a 2020/A államkötvényből pedig 15 milliárd forintnyit ajánl fel az ÁKK értékesítésre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.