A nagy tagállamoknak, úgy tűnik, sikerül kiharcolniuk az unió elnöki posztjának létrehozását. Az ellenzők szerint ezzel szuperelnököt ültetnének az unió élére, s gyengítenék a bizottság pozícióját.
Donald Rumsfeld szerint Franciaország és Németország a "régi Európa része", mivel nem támogatja az Egyesült Államokat Irak ellenében, és nem veszi észre, hogy a NATO-bővítéssel a szövetség súlypontja keletre tolódott, így döntésük a korábbinál kisebb hangsúlyt kap.
A svájci Novartis gyógyszeripari konszern rekordnyereséget jelentett a tavalyi évről és megnövelt osztalékot fizet részvényeseinek. A konszern 2002-ben 4 százalékkal nagyobb, 7,3 milliárd frank profitot ért el. Az adat összhangban van elemzők várakozásával.
Európában elsőként a balkáni államok rendőrfőnökei alakítottak közös szervezetet. Az egyesülés (SEPCA) Szófiában, a bolgár fővárosban tartotta legutóbbi ülését. A napirenden szerepelt a közös kiképzés és a bűnözés elleni együttes fellépés.
A Novartis a korábbi 21,3 százalékkal szemben már 32,7 százalékot birtokol a szintén svájci Roche gyógyszeripari társaságban - jelentette be a helvét cég. A Roche ugyanakkor korábban a függetlenség mellett állt ki, így kérdéses, hogy mi lesz a Novartis következő lépése. A Novartisnak ugyanakkor megvannak a szükséges erőforrásai egy esetleges felvásárláshoz, a mostai gyorsjelentés szerint az utolsó negyedévben a korábbi 1,61 milliárd svájci farnk
Románia és Bulgária 2007-es uniós csatlakozása igen nagyratörő célkitűzés, ami csak a legderűlátóbb forgatókönyv esetén valósítható meg - áll a Deutsche Bank (DB) legújabb jelentésben. A két ország az elemzés szerint csak 2010-ben áll majd készen a csatlakozásra.
A vállalatirányítási és ügyviteli szoftvereiről ismert magyar rEvolution Kft. a görög Quality & Reliability S.A. egymillió eurós tőkeemelése nyomán milliárdos árbevételre és tőzsdei bevezetésre számít.
A világ mobilpiacának 38 százalékát birtokló finn Nokia több mint dupla annyi profitot termelt a tavalyi év utolsó negyedében, mint egy évvel korábban. Míg 2001 októbere és decembere között 450 millió eurót jegyzett, 2002-ben már 1,05 milliárd eurós nyereségmutatóval lepte meg befektetőit. Ennek ellenére a cég jelezte, hogy 2003 eslő negyedévében sem számít komoly forgalomra annak ellenére, hogy a most közölt számadatok alapján az elmúlt negyedé
Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter tegnap még a régimódi Európa felfogásának titulálhatta Franciaország és Németország Irakkal kapcsolatos álláspontját, ma már azonban Ázsia is a vén kontinens mellé állt : „Franciaország álláspontja nagyon közel áll hozzánk" – nyilatkozta Pekingben a kínai Külügyminisztérium egyik munkatársa. Kína és Franciaország a Biztonsági Tanács állandó tagjaként vétójoggal rendelkezik. Dominique de Ville
Magyarország az eurózónához történő csatlakozás után hosszú ideig kimaradhat az Európai Központi Bankot irányító tanácsból. Az átalakuló tanács - a döntésképtelenséget elkerülendő, - 15 tagból állna, a szavazatok a nagy, a közepes és a kis gazdasággal rendelkező országok között oszlanának meg.
Egyre több rivális tülekedik az egyik legnagyobb brit élelmiszer-kiskereskedelmi hálózat, a Safeway felvásárlásáért, a legnagyobb brit szupermarket-láncot, a kérők közé készpénzes és részvényes ajánlatával szintén feliratkozó Tesco Plc.-t azonban a S&P csütörtökön adósi minősítésének rontásával fenyegette meg a tranzakció létrejötte esetére.
Szerb pénzügyi szakemberekből álló delegáció tanulmányozza a magyarországi privatizáció folyamatát, a tőkepiac szabályozását és a részvények tőzsdei bevezetésének magyarországi gyakorlatát.
A jogszabályi változások következtében, a 2000. évi 2000 milliárdról 3000 milliárd forintra nő az az összeg, amelyért az Országos Betétbiztosítási Alap kifizetési kötelezettséget vállal.
A Nestlé megvásárolja a svájci Mövenpick fagylalt-részlegét - ez a lépés is része annak a küzdelemnek, amit az ágazati dominanciáért folytat az Unileverrel.
Az idei évre prognosztizált fellendülés miatt nem lennének súlyosabb következményei az amerikai segélyek megvonásának – vélekedett a szerb kormányfő, aki valószínűtlennek tartja, hogy a márciusi határidőig a hágai törvényszék elé kerüljön a háborús bűnökkel vádolt Mlatko Mladics és két társa.
A Vodafone elindította "körSMS" szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy egyetlen SMS-t több mobiltelefonos címzett is megkapjon. Az új szolgáltatás azok dolgát könnyíti meg, akik sűrűn küldenek több címzettnek SMS-eket.
A kamatvágást megelőző intervenció során vásárolt euró eladását követően a jegybank kénytelen lesz kamatot emelni -vélik a Reuters által megkérdezett elemzők. Csütörtökön továbbra is 10 százalék alatt volt a forint.
Sem Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, sem pedig László Csaba pénzügyminiszter nem jelent meg személyesen az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának csütörtöki ülésén. A Magyar Nemzeti Bankot Auth Henrik, az MNB alelnöke, a Pénzügyminisztériumot Burány Sándor politikai államtitkár képviseli. Az ülésre a múlt heti forintspekulációval kapcsolatban hívták meg a két intézmény első emberét.
A kormány és a jegybank közti feszültség némileg enyhült, a spekulánsok támadását visszaverte az MNB, sikerült megvédeni az árfolyamsávot, és az exportőrök is jobb helyzetbe kerültek. A monetáris politika eszköztára azonban gyengült. Részletek a Hetilapban >>
Csütörtökön megközelítőleg 30 pontos erősödéssel nyitott a BUX. A kezdő értéke 7768,82 pont volt. Az előző napi BUX-esés korrekciójára számítanak csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén a megkérdezett tőzsdei szakértők.
A kormány a kábeles internet támogatását is tervbe vette - tudta meg a Világgazdaság. Az időcsomagos, telefonos csomagok iránti kereslet a vártnál jóval kisebb.
Tél tábornok. Leesik egy pár szem hó, és máris megbénul a közlekedés. Ez a téma Vivaldit is megihlette. Farkasordító. Biztosan az atom. (Hernádi Miklós: Közhelyszótár, Gondolat 1985).