Belföld

Leminősítéssel fenyegetik a Tescót, ha megveszi a Safewayt

Egyre több rivális tülekedik az egyik legnagyobb brit élelmiszer-kiskereskedelmi hálózat, a Safeway felvásárlásáért, a legnagyobb brit szupermarket-láncot, a kérők közé készpénzes és részvényes ajánlatával szintén feliratkozó Tesco Plc.-t azonban a S&P csütörtökön adósi minősítésének rontásával fenyegette meg a tranzakció létrejötte esetére.

A harmadik legnagyobb áruházhálózatért akkor indult az akvizíciós roham, amikor a múlt hét elején a második legnagyobb forgalmú brit kiskereskedelmi lánc, a J Sainsbury közölte, hogy átvételi ajánlatot készített elő rá. Ennek előzményeként a Safeway bejelentette, hogy elfogadta egy kisebb, yorkshire-i székhelyű lánc, a Morrisons akvizíciós ajánlatát.

A Safewayre most már hatan biztosan pályáznak, a Morrisons, a Sainsbury és a Magyarországon is számos boltot működtető Tesco mellett a világ legnagyobb kiskereskedelmi lánca, az amerikai Wal-Mart, valamint két pénzügyi befektetési társaság. Csütörtökön olyan értesülések láttak napvilágot Londonban, hogy a Marks and Spencer is érdeklődik, a cég azonban, amely épp nemrég számolta fel boltjainak zömét a kontinentális Európában, csütörtök délig nem fűzött megjegyzést az ügyhöz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik