A korábbi hetekben lábra kapott borúlátó pletykákhoz képest kevéssé szigorított lakáshitel-támogatási rendszerén a kormány. A módosítások legnagyobb vesztesei a spekulánsok és a bankok.
A Budapesti Értéktőzsde indexe több mint 100 pontos ingadozás után egy ponttal a tegnapi záróérték felett fejezte be a szerdai kereskedési napot. A vezető részvények közül a Matáv 0,56 százalékkal 905 forintra drágult, a Mol 0,36 százalékkal 5590 forintra gyengült. A Richter ára 0,28 százalékkal 15 905 forintra csökkent, az OTP előző napi záróárán, 2500 forinton fejezte be a napot.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa a fogyasztók megtévesztése miatt a soproni Mobil Expo Kft.-t egymillió-ötszázezer forintra, a győri Lapcom Lapkiadó és Nyomdaipari Kft.-t pedig ötszázezer forintra bírságolta - közölte a GVH szerdán.
A Világbank által a World Economic Fórummal együttműködésben készített legutóbbi, az informatikai technológiára vonatkozó jelentés (Global Information Technology Report) szerint Magyarország a 30., Bulgária a 68., Románia a 72. helyen van azon 82 ország közül, melyeket az informatikai és távközlési technikai felhasználásának képessége szempontjából vizsgáltak - írja a bukaresti Adevarul.
„A mindenkori független Magyar Bíróság döntését tiszteletben tartva" Orbán Viktor a Népszabadság szerdai számának 22-ik oldalán, a Hirdetés rovatban egy apró betűs, cím nélküli közleményben elnézést kért Juszt Lászlótól. „Orbán Viktor és a Püski Kiadó Kft. megsértettük Juszt László jó hírnevéhez fűződő személyiségi jogát" egy 1999-es rádióműsorban, amelyben Orbán Viktor azt állította, hogy az újságíró titkos dokumentumok nyilvánosság
Az EU által a Maastrichti Szerződésben megkövetelt kritériumok elavultak, azokat felül kellene vizsgálni - áll a Wall Street Journal Europe szerdai számában. A cikk szerzője szerint szinte biztosra vehetőek a spekulatív támadások az ERM-2-es rendszerhez csatlakozó országok devizái ellen.
A Postabank-csoport 2002-ben 1,84 milliárd forintos adózás előtti veszteséggel zárt, ami ugyan jelentős javulás az egy évvel korábbi 3,13 milliárd forintos veszteséghez képest, de nagyobb a nem konszolidált tavalyi 1,77 milliárd forintos veszteségnél - derül ki a Postabank Rt. szerdán publikált, a magyar számviteli szabályok szerint készült konszolidált mérlegéből.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) is bekapcsolódik, várhatóan június közepén annak tisztázásába, hogy mi okozta Pakson az üzemzavart, illetve milyen intézkedések szükségesek.
Irak olajtermelése hat héttel az amerikai csapatok bagdadi bevonulása után napi 350 ezer hordóra emelkedett - közölték amerikai katonai forrásból szerdán Kuvaitvárosban. A háború kitörése előtt Irak napi 2,5 millió hordó olajat hozott felszínre.
A Magyar Demokrata Fórum aláírásgyűjtést indított, hogy tiltakozzon a közpénzen működtetett egészségügyi intézmények nyereségérdekelt formában történő működését lehetővé tevő, úgynevezett kórháztörvény-javaslat elfogadása ellen - jelentette be Csáky András a párt szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
II. János Pál az EU-csatlakozás útját egyengeti szülőhazájában. Három hétel a lengyelországi EU-tagságról szóló referendum előtt II. János Pál pápa azt tanácsolta honfitársainak, hogy szavazzanak igennel és csatlakozzanak az Európai Unióhoz.
A Germanwings első budapesti járata 2003. május 22-én 16 óra 20 perckor landol a Ferihegyi Repülőtér frissen felújított I-es terminálján. A német légitársaság első járatára már hetekkel előre elkeltek a repülőjegyek.
A 2002. évi stagnálás után az internetet használók száma az idén az első három hónapban 16 százalékkal nőtt Magyarországon. Erről Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter beszélt, a szombatig tartó 12. World Wide Web (WWW) nemzetközi konferencia megnyitóján, szerdán Budapesten. Hozzátette: most teljes erőbedobással a magyar nyelvű tartalmak fejlesztésére kell koncentrálni.
A NABI Rt. adta a legkedvezőbb ajánlatot a Chicago város közlekedési vállalata által kiírt autóbusz beszerzési pályázaton. A NABI szerdai közleménye szerint a kiírás 275 darab alacsony padlószintű autóbusz szállítására és további 175 darab opcionálisan megrendelhető autóbuszra szólt.
A vadkenderből készülő gyógyszerek gyártására szakosodott brit GW Pharmaceuticals Plc részvénye mindenkori legmagasabb árfolyamára emelkedett, amint a német Bayer AG megvásárolta első ilyen szerének gyártási jogát.
Az infláció kedvező alakulása lehetővé teszi, hogy a gazdaságpolitika irányítói a maastrichti kritériumok közül most az államháztartásra fordítsanak nagyobb figyelmet.
Lezárult az a vizsgálat, amelyet a Hungexpo Rt. felügyelő bizottsága, valamint a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Fejlesztési Bank (MFB) végzett a gazdasági és közlekedési miniszter kérésére - nyilatkozta az MTI-nek Barabás János, a Hungexpo Rt. vezérigazgatója szerdán.
Japán betiltotta a marhahús importját Kanadából, ahol tíz év után először ismét szivacsos agysorvadásban (BSE) megbetegedett állatot találtak - jelentette be szerdán a japán mezőgazdasági minisztérium.
Az Európai Bizottság 12,6 millió euró pénzbírságot szabott ki szerdán a Deutsche Telekom (DT) német távközlési vállalatra, a piaci versenytársaknak felszámolt méltánytalanul magas hozzáférési díjak miatt.
A brit pénzügyminiszter a brit eurócsatlakozáshoz eredetileg megszabott öt gazdasági alapfeltételhez kedd este gyakorlatilag egy hatodikat is megnevezett, amikor elengedhetetlennek nevezte az átfogó reformokat az euróövezetben , független londoni hírmagyarázók szerint évekkel kitolva ezzel Nagy-Britannia belépését a valutaunióba.