Már mindenütt folyamatosan apadnak a vízfolyások, az elmúlt napok rendkívüli vízállásai miatt azonban továbbra is harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben, folyamatosan figyelik a gátakat.
A korábbi évek gyakorlata szerint nem veszik szó szerint a szerződési feltételeket és szinte kivétel nélkül megtérítették a károkat, ez minden valószínűség szerint most is így lesz.
A Dráva, a Mura és a Száva folyók áradása miatt továbbra is rendkívüli készültség van déli szomszédunknál. Szerbiában egy vízerőmű károsodása miatt 30 százalékkal csökkent az erőmű áramtermelése.
Egy idős asszony életét vesztette Szerbia keleti részében hétfőn a heves esőzések miatt keletkezett áradásban, Romániában egy ember meghalt a földcsuszamlásokban kettő pedig eltűnt.
Felborult és elsüllyedt egy esküvői vendégeket szállító hajó a monszunesőzések okozta áradások következtében a kelet-pakisztáni Pandzsáb tartományban vasárnap, a balesetben a vőlegény és további tizenhét ember életét vesztette.
Árvízvédelmi készültség több mint kétszáz kilométeren. Elárasztott utak és utcák országszerte. Továbbra is Zala és Vas megyében a legnehezebb a helyzet.
Jelentős árhullám kialakulását valószínűsítik a szakemberek az Észak-Dunántúl több folyóján - közölte az MTI-vel csütörtökön a regionális vízügyi igazgatóság vezetője.
Magyarországon kívül Romániába, Szlovákiába is jut az elképesztő mennyiségű műanyag palackból, amelyet a vízpartra dobáltak az ukránok a válság okozta káoszban.
A közlekedés több helyen megbénult Kelet-Európa több országában, ahol az elmúlt napok heves viharai, felhőszakadásai jelentős károkat okoztak a közműellátásban és a mezőgazdaságban.
Legalább két emberéletet követelt Romániában az ország délnyugati, olténiai részét sújtó árvíz, több eltűntet még keresnek - jelentette szerdán a román média.
Harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el kedden Románia délnyugati olténiai részén, ahol a megáradt folyók útjából a kommandósok erővel telepítik ki a házukat elhagyni nem akaró embereket.