Nagyvilág

Rendkívüli állapot Horvátországban

A Dráva, a Mura és a Száva folyók áradása miatt továbbra is rendkívüli készültség van déli szomszédunknál. Szerbiában egy vízerőmű károsodása miatt 30 százalékkal csökkent az erőmű áramtermelése.

A Dráva magas vízállása miatt Kapronca-Körös megye nyolc településén hirdettek rendkívüli állapotot. A helyi média jelentése szerint a magyar határ melletti Botovónál reggel 576 centiméteres vízállást mértek, ami csak hat centiméterrel alacsonyabb az 1972-es nagy drávamelléki árvízkor mért értéknél.

A Dráva áradása mellett a Mura kiöntésétől is tartanak a környéken élők, a folyó 13 kilométeres szakaszán van rendkívüli készültség. A környező településekről eddig 150 embert telepítettek ki. A Száva, a Kulpa és az Odra folyók találkozásánál fekvő Sziszek továbbra is veszélyben van, a Száva már tetőzött, a Kulpa vízszintje pedig tovább emelkedik.

A boszniai Szerb Köztársaság közszolgálati televíziójának (RTRS) beszámolója szerint ott nem számítanak a májusihoz hasonló nagy áradásokra, a víz azonban így is utakat és házakat rongált meg.

Földcsuszamlások és elsodort hidak

Kelet-Szerbiában Kladovo esett áldozatul az esős időnek, a napok óta tartó eső felduzzasztotta a település környékén levő patakokat, amelyek hidakat sodortak el, a földcsuszamlások pedig környékbeli utakat tettek járhatatlanná, teljesen elvágva a települést a külvilágtól. A folyamatos esőzés miatt kilépett medréből a Pek patak, emiatt veszélybe került a majdanpeki rézbánya, valamint több út is víz alá került. A vízzel elzárt településekről csónakokkal és helikopterekkel mentettek ki több mint 370 embert.

A vihar és a heves esőzések nagy kárt okoztak a Djerdap vízerőmű területén, emiatt 30 százalékkal csökkent az erőmű áramtermelése, és mivel újabb árhullámot várnak, két túlfolyó csatornát is megnyitottak – közölte a szerbiai áramszolgáltató (EPS).

Predrag Maric, a szerb belügyminisztérium rendkívüli helyzetekkel megbízott részlegének vezetője a szerbiai közszolgálati televízióban (RTS) kifejtette: annak ellenére, hogy Boszniában és Horvátországban is áradások vannak, Szerbiában nem tartanak különösebb veszélytől. Hozzátette azonban, hogy a mostani és a májusi, több milliárd eurós károkat okozó árvizek tanulsága is az, hogy sokkal jobban oda kell figyelni a megelőzésre, és több pénzt kell fektetni a védekezési mechanizmusok kiépítésébe.

Az előrejelzések szerint szerdától a hétvégéig derűs időre lehet számítani a térségben, ezt követően azonban újra csapadékos idő várható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik