állás

„Egy project csak akkor létezik, ha a tervező képes másoknak is elmagyarázni tervét. Azaz, ha képtelen vagy elmagyarázni másoknak, akkor nincs is”– mondta nemrégiben David Zahle, a koppenhágai BIG studió építésze budapesti előadásában. A most induló kommunikációs kurzus egyik célja éppen az, hogy ez a tézis valósággá váljon: az építészek „megtanuljanak beszélni” a munkájukról, és el tudják adni magukat.
2008. 02. 21. 14:37
Több mint kétezren jelentkeztek a februárban elindult képzésekre. Mint a felsőoktatásban általában, közöttük is magasabb volt a női jelentkezők aránya, ám a felvételin sokkal inkább a huszonévesek vettek részt. Emiatt az sem meglepő, hogy a megpályázott szakok nagy számban a költségtérítéses és a levelező munkarendű képzések közül kerültek ki.
2008. 02. 21. 12:49
A keresletorientált szakképzés kialakítása érdekében végzett munkájuk elismeréseként Nívódíjas szakképzésért címeket adott át a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Tükörtermében dr. Székely Judit foglalkoztatási és képzési szakállamtitkár.
2008. 02. 20. 14:02
Drogériahálózat, atomerőmű és orvosi műszereket gyártó cég nyerte el a Legjobb Női Munkahely-díjat. A Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség felhívására, amelyet a 2007 Egyenlő Esélyek Mindenki Számára – Európai Év tiszteletére, hagyományteremtő céllal írtak ki, 10 pályázat érkezett.
2008. 02. 20. 13:15
A jövőben szorosabban együttműködik a jogalkotás területén az Oktatási és Kulturális Minisztérium az iskolaszövetkezetekkel – mondta Hiller István szakminiszter, miután megbeszélést folytatott több ilyen tevékenységet folytató szervezet vezetőjével.
2008. 02. 19. 13:32
A középiskolások nagy részének az érettségi után az egyetemre, főiskolára való bekerülés a legfőbb célja. A fővárosi Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium csaknem valamennyi diákját felvették 2003-2007 között, így ez az iskola vezeti a magyar középiskolák toplistáját. Azonban az eredményesség többféle mutatóval is mérhető.
2008. 02. 19. 10:57
Visszatér posztjára Kálmán András, az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány (ASVA) korábbi igazgatója. A jogi háttérrel is rendelkező filmes szakember döntésének hátterében a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület megalakulása áll, a közismert jogvédőt ugyanis az ASVA képviseletében meghívták a február 1-jén a kormány által létrehozott bizottságba.
2008. 02. 19. 10:49
Júliustól változik a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény, a módosítás főleg a vezetői fizetéseket érinti. Ennek értelmében a vezetői megbízás mellett önálló vezetői munkakörben, sőt menedzserszerződéssel, munkaviszonyban is elláthatók lesznek az irányítói posztok - írta a Világgazdaság.
2008. 02. 19. 07:43
Uniós forrásra pályázhatnak azok a munkavállalói és munkáltatói érdekképviseleti szervek, amelyek régiós jogsegélyszolgálatot kívánnak létrehozni. A pályázat egyben lehetőséget ad az érdekképviseleti munka fejlesztésére is. A különböző célokra rendelkezésre álló 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás formájában nyerhető el.
2008. 02. 18. 14:33
Magyarország, Franciaország, Németország és Szlovénia képviselőit látta vendégül Cesare Damiano olasz szakminiszter Torinóban egy nemzetközi munkaügyi konferencián. A Rugalmas, de mégis minőségi címmel rendezett szűk körű kerekasztal-beszélgetés során a résztvevők összevetették nemzeti tapasztalataikat, véleményüket az európai foglalkoztatáspolitikákat érintő kérdésekről.
2008. 02. 18. 10:20
Taroltak a magyar pályázók az IBM Faculty Award programjában. A felsőoktatatási intézmények a támogatás segítségével olyan programokat finanszíroznak, amelyek keretében a hallgatók bekapcsolásával alkalmazott, a piacon hasznosítható kutatásokat folytatnak, vagy korszerű, az üzleti szférában fontos területeken indítanak képzéseket.
2008. 02. 15. 20:16
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen készítette el 2008-as munkaerő-piaci prognózisát. Az ezévre tervezett foglalkoztatáspolitikai intézkedésekben a fő cél a munkahelyek bővítése, a dolgozók és a munkavállalás körülményeinek javítása, valamint a munkaerő-kereslet élénkítése, a szakképzésnek az álláspiac kínálatával való összeegyeztetése.
2008. 02. 14. 19:55
Több munkaerő-piaci felmérés bebizonyította az utóbbi időben, hogy a diplomával rendelkezők hazánkban még mindig sokkal könnyebben helyezkednek el, mint érettségizett társaik, ráadásul legalább kétszeres jövedelemmel díjazzák a felsőfokú végzettségűek munkáját a középfokú végzettségűekéhez képest.
2008. 02. 12. 12:05
A Magyar Rektori Konferencia javaslata szerint 2010-től megszűnne a költségtérítéses képzés az egyetemeken és főiskolákon, mindenkinek teljesítménye alapján állapítanák meg a fizetendő tandíj összegét - adta hírül az InfoRádió.
2008. 02. 12. 10:57
Péntekig, azaz február 15. éjfélig lehet jelentkezni az egyetemek és főiskolák alap-, illetve egységes, osztatlan képzéseire, valamint a felsőfokú szakképzésekre. A posta meghosszabbított nyitva tartással és még ragasztóval is készül a leadási rohamra.
2008. 02. 08. 13:30
Az oktatás és a képzés elengedhetetlen az Európai Unió gazdasági és társadalmi változásaihoz, és a több és jobb munkahely megteremtéséhez minden polgár számára lehetőséget kell biztosítani a szaktudás egész életen át tartó frissítéséhez – áll az Európai Bizottság egy friss jelentésében. Az egész életen át tartó tanulás fejleszti a kreativitást, ösztönzi az innovációt, és biztosítja a teljes értékű részvételt a gazdasági és társadalmi életben.
2008. 02. 07. 14:30
Vészesen közelít a február 15-i határidő. A továbbtanulni vágyóknak el el kell dönteniük, hova adják be a jelentkezési lapot. Többféle segítséget kaphatnak a tétovázók: átnézhetik a rangsorokat, elmehetnek egy pályaválasztási tanácsadóhoz, de az is segíthet a döntésben, ha az intézmény „mézes madzagot” kínál az elsőéveseinek – például egy laptopot.
2008. 02. 07. 11:00
A norvégok, a dánok, a svédek és a svájciak jelentős része akkor is dolgozna, ha nem lenne rákényszerülve, míg a volt szocialista országok nagy részében – Kelet-Németországot és Magyarországot kivéve – kisebbségben vannak azok, akik szívesen dolgoznának a pénztől függetlenül is – derült ki egy felmérésből.
2008. 02. 06. 15:12
A Groupama Biztosító Zrt. összevonta humánerőforrás és marketingterületét február 1-jével. E területek vezetői pozíciójának betöltésére az eddigi értékesítési és marketingosztály-vezetőt, Paulányi Beátát nevezték ki.
2008. 02. 06. 12:23
Közel háromszáz üres poszt van a közszféra januárban indult állásportálján, olyan posztokra is, amelyekről – különböző okból - nemrég küldték el az embereket – írja a Világgazdaság.
2008. 02. 06. 07:21
Olvasói sztorik