állás

A TE Ganz-Röck Zrt. kiskunfélegyházi gyárában csaknem kétszáz munkavállaló mindaddig folytatja a szerdán reggel kezdett sztrájkot, amíg a munkabérüket meg nem kapják - közölte Kengyel Gábor, a szakszervezeti bizottság elnöke.
2010. 02. 18. 09:32
A munkából való sorozatos elkésés miatt akár az állásunkat is elveszíthetjük. Ám ha igazolni tudjuk, hogy nem a mi hibánkból nem értünk be időben, akkor azt a munkaadónak kötelessége elfogadni. Trükközni azonban nem éri meg: könnyen kiderülhet a turpisság.
2010. 02. 18. 06:30
Újra felmérik a munkahelyi esélyegyenlőséggel, felelősségvállalással kapcsolatos hazai gyakorlatot. Kutatásba kezdett a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának hazai gyakorlatáról a speciális HR-képzéseiről és tanácsadási tevékenységéről ismert mtd Tanácsadói Közösség.
2010. 02. 15. 16:51
A kötelező tananyagba kerüljenek be a munkavállalói, ezen belül is a munkajogi, szakszervezeti ismeretek - követeli a Liga Szakszervezetek. Úgy vélik, hogy a fiatal munkavállalók ismeretei rendkívül hiányosak ezen a téren.
2010. 02. 15. 12:44
A diploma megszerzése után legalább öt évig Magyarországon kell munkát vállalniuk a Demján Sándor Alapítvány szociális ösztöndíját elnyerőknek. Erről mostantól nyilatkozatot kell aláírniuk a diákoknak.
2010. 02. 15. 12:23
Egyre több hazai vállalat kezd toborzásba, illetve a március végén megrendezendő országos állásbörzére már a rendezvény előtt két hónappal elkelt a standok közel háromnegyede. Műszaki és pénzügyi-gazdasági végzettségű dolgozókat keresnek, de az informatikusok és természettudósok is könnyen állást találhatnak.
2010. 02. 15. 11:45
A munkaadók az elmúlt egy évben jóval több pályázó közül választhatták ki a számukra megfelelő embert, nehezebbé vált az elhelyezkedés. Ha végképp nem találunk állást, akár különféle képzésekbe is belevághatunk. Ám nehéz a döntés, hogy mit is tanuljunk.
2010. 02. 15. 11:11
200 dolgozót küld el a Pannon mobilszolgáltató március végén, derült ki a cég mai értekezletén. Minden hatodik munkatárs érintett. A leépítést a tervbe vett fejlesztésekkel indokolták.
2010. 02. 12. 13:15
Még mindig nagyon sok fiatal próbál bejutni az olyan divatszakokra, mint az andragógia, a marketing vagy a kommunikáció. A tavalyi jelentkezési adatok alapján azonban egy másik tendencia is megerősödött: egyre többen vannak, akik nemcsak intézményt és szakot választanak, hanem életpályát.
2010. 02. 12. 12:30
A kiégés elsősorban a kommunikációval kapcsolatos szakmákban dolgozókat érinti: például az orvosokat, jogászokat, ügyfélszolgálatosokat vagy épp a pedagógusokat. A stressz okozta kiégés jelentősen rányomja a bélyegét a vezetők teljesítményére is.
2010. 02. 11. 11:49
Az előzetes hírekkel ellentétben nem február 10-én hirdetik ki a kutatóegyetemi címet nyert intézmények névsorát, hanem a március 10-én, az Ausztria és Magyarország által közösen rendezendő ünnepi Bologna-konferencia előestéjén.
2010. 02. 10. 12:49
Csökkent tavaly a munkabalesetek száma, ám a 2008-asnál jóval több munkaügyi jogsértést tapasztalt az OMMF az ellenőrzések során a munkáltatók és a munkavállalók körében.
2010. 02. 09. 15:23
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szóvivője szerint a párt oktatáspolitikai elképzeléseit ismertette Hoffmann Rózsa, amikor a pedagógusok munkájával kapcsolatban egy külső, objektív szakmai ellenőrzési-értékelési rendszer kiépítéséről beszélt.
2010. 02. 09. 14:45
Nagyszabású fejlesztést jelentett be a hazai internetpiac két vezető társasága, az Origo és a Sanoma Budapest: az iWiW közösségi oldalhoz illeszkedő új, álláskereső alkalmazás 4,4 millió felhasználót ér el, s mind a hirdetők, mind az álláskeresők számára egyedülálló, személyre szabható lehetőségeket kínál.
2010. 02. 09. 13:33
Az észak-franciaországi Amiens fellebbviteli bírósága 2 és 4 ezer euró közötti pénzbírságra ítélte pénteken a Continental német abroncsgyár egyik üzemének hat volt dolgozóját, amiért a telephelyük bezárási határozata ellen tiltakozva a helyi alprefektúra irodáiban törtek-zúztak.
2010. 02. 05. 13:24
A melegétel utalványok elfogadási helyeinek korlátozása miatt tiltakozik a Vasas Szakszervezeti Szövetség, amely Oszkó Péter pénzügyminiszternek eljuttatott levelében az APEH ez irányú intézkedésének visszavonását sürgeti.
2010. 02. 05. 12:51
Összes romániai alkalmazottját, csaknem kétezer embert készül elbocsátani az észak-erdélyi autópályát építő Bechtel amerikai cég arra hivatkozva, hogy a munkálatokat finanszírozó román állam 214 millió euróval tartozik neki.
2010. 02. 04. 12:33
Olvasói sztorik