Pénzügy

Itthon tartják a diplomásokat

admin
admin

2010. 02. 15. 12:23

A diploma megszerzése után legalább öt évig Magyarországon kell munkát vállalniuk a Demján Sándor Alapítvány szociális ösztöndíját elnyerőknek. Erről mostantól nyilatkozatot kell aláírniuk a diákoknak.

A pályázó hallgatónak nyilatkozatot kell aláírnia az idei évtől, amelyben vállalja, hogy tanulmányai befejeztével, a diploma megszerzését követően legalább öt évig Magyarországon vállal munkát. Ennek oka elsősorban az, hogy a végzett diplomások jelentős része az anyagi előnyöket előtérbe helyezve inkább külföldön keres álláslehetőséget.

A nyilatkozat bevezetését a 2009. novemberben megtartott szakmai tanácskozáson a programban részt vevő kilenc felsőoktatási intézmény vezetője, valamint hallgatói önkormányzatának képviselője támogatta. A Budapesti Corvinus Egyetem kivételével eddig minden intézményben bevezették a nyilatkozatot.

Demján Sándor 2006-ban tett 8 milliárd forint közhasznú felajánlást a szegény sorsú fiatalok képzésének segítésére, szociális problémáik enyhítésére, a magyar kultúra és tudomány fejlesztésére, a hátrányos helyzetű régiók szociális problémáinak enyhítésére, valamint a roma fiatalok tanulmányainak megsegítésére. A Demján Sándor Alapítvány keretében indították el az Új Comenius felsőoktatási támogatási programot.

Az alapítvány öt éven keresztül kilenc műszaki, gazdaságtudományi, valamint orvosi képzést nyújtó felsőoktatási intézménnyel kötött támogatási szerződést, amely alapján nappali tagozatos, szociálisan hátrányos helyzetű hallgatókat támogat, diákonként havi 20 ezer forintos összeggel, évente összesen 200 ezer forinttal.

A programban részt vevő hallgatók az évi 460 millió forintos támogatásból egy 53 millió forintos központi keret terhére pályázhatnak különféle külföldi tanulmányok folytatására, illetve annak részbeni finanszírozására. A nyertesek havonta – legfeljebb két szemeszter erejéig – 200 euró támogatásban részesülnek.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.