állás

A legtöbb felsőoktatási jelentkezési lapot beadó személy biztosra ment, ugyanis ötven szakra próbál bejutni. Az ELTE a legnépszerűbb intézmény, s a legtöbb, 13 700 felvételiző a gazdálkodási és menedzsment alapszakot célozta meg. 2200-nál is több kismama tanulna tovább, a legidősebb jelentkező pedig 76 éves. Felvételi legek az fn.hu-n.
2010. 07. 12. 06:30
Az MSZOSZ azt követeli a kormánytól, hogy ne vegye semmibe a munkavállalókkal való érdekegyeztetést, fontolja meg a járulékmentes háztartási munkák bevezetését. Azt szeretnék, hogy ne adóztassák meg a végkielégítéseket, viszont az örökösödési illeték eltörlésével nem értenek egyet.
2010. 07. 09. 10:47
A légi irányításért felelős HungaroControl Zrt. (HC) vezérigazgatója már a múlt héten felajánlotta lemondását Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszternek, ám azt egyelőre nem fogadták el - írta szakmai körökre hivatkozva a Népszabadság.
2010. 07. 08. 06:44
A fejlett országokban már valószínűleg tetőzött a munkanélküliség, de így is 17 millió új munkahely megteremtésére lenne szükség a válság előtti foglalkoztatottsági szint eléréséhez - állítja az OECD legfrissebb munkaerő-piaci jelentése.
2010. 07. 07. 14:50
Még három napig pótolhatják hiányzó dokumentummásolataikat a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre jelentkezést benyújtók, addig módosíthatják adataikat, illetve a jelentkezéskor eredetileg megjelölt szakok sorrendjét. A ponthatárokat július 22-én késő este teszik közzé.
2010. 07. 05. 18:45
A kormány rendeletben határozza meg, hogy a felsőoktatási intézménybe történő felvételhez mely tárgyakból kell emelt szintű érettségit tenni, miután az Országgyűlés hétfőn elfogadta az érettségi vizsga és a felsőoktatási intézménybe való felvétel egyes szabályainak módosításáról szóló fideszes javaslatot.
2010. 07. 05. 18:01
Még csütörtökig módosíthatják a jelentkezési adataikat a felsőoktatásba felvételizők. Néhány kattintással elküldhetik a javítási kérelmeiket, pótolhatják a hiányosságokat, de akár törölhetik is a jelentkezésüket. A végső határidő július 8., a ponthatárok pedig három hét múlva derülnek ki.
2010. 07. 05. 06:30
Alkotmánybírósághoz fordulnak a közszolgálati dolgozók szakszervezetei a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvénynek az indoklás nélküli felmondásra, illetve a két hónapos felmondási időre vonatkozó rendelkezései miatt - jelentette be Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke.
2010. 07. 01. 12:56
Németország az EURES honlapján 240 ezernél is több állásajánlatot hirdetett meg az uniós polgároknak. Ez csaknem kétszerese az egy évvel ezelőttinek, egyre több német munkaadó tervez létszámbővítést. A magyarokkal elégedettek, a bonni munkaügyi központ például évente több toborzást is rendez hazánkban. Néhány politikus azonban kitalálta, hogy csak a magas IQ-jú vendégmunkásokat engednék be az országba.
2010. 06. 30. 15:33
Az oktatási tárca alá tartozó 29 felsőoktatási intézmény rektorainak a fizetése havi szinten 56 millió forinttal terheli az államkasszát. Fontos információ azonban, hogy egy magyar rektor körülbelül tizedannyit keres, mint tőlünk nyugatabbra élő kollégái - írta az Eduline.hu.
2010. 06. 29. 13:19
A gyermekét egyedül nevelő nőt azért rúgta ki a New York-i Citibank, mert túlságosan vonzónak találták. A bank vezetése szerint megosztotta a férfi alkalmazottak figyelmét, akik a nő bájai miatt nem tudtak a munkájukra koncentrálni. Az asszony bírósághoz fordult.
2010. 06. 29. 11:31
3 millió 756 ezren végeztek valamilyen munkát 2010 márciusa és májusa között a 15–74 éves korosztályból – áll a KSH legfrissebb adataiban. 483 ezren voltak állás nélkül, ez 11,4 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett.
2010. 06. 29. 10:14
Jövőre megszűnik a munkavállalási engedély Ausztriában, így immár ez sem gátolja a munkaerő szabad áramlását nyugati szomszédunk felé. Az osztrák munkaadók általában elégedettek a magyarok szaktudásával, bár a némettudásunk nem igazán kiemelkedő. A „sógoroknál” most szinte ugyanannyi állást kínálnak, mint a válság előtt.
2010. 06. 28. 15:50
Az Egyesült Királyságba most 350 ezernél is több álláslehetőséget hirdet az Európai Foglalkoztatási Szolgálat (EURES). A külföldi munkát vállaló magyarok legkedveltebb célországában viszont igencsak félnek a honfitársainktól: arra számítanak, hogy az állampolgársági törvény miatt nemcsak dolgozni mennek majd a külhoni magyarok Nagy-Britanniába, hanem le is telepednek majd.
2010. 06. 22. 14:58
Egyes dolgozók reálbére 1,5-2 százalékkal emelkedhet az idén a versenyszférában, ám szinte kizárólag a szellemi munkát végzők és a vezető beosztású emberek zsebébe vándorol több pénz. A fizikai munkások reálkeresete viszont átlagosan közel másfél százalékkal lehet kevesebb.
2010. 06. 18. 12:55
Amikor megkérdezik valakitől, hogy ki ő, sokan a munkakörük megnevezésével – például újságíró, informatikus, eladó – válaszolnak. A személyiségünkbe beépül a munkánk, az állásunk elvesztése vagy annak elképzelése identitásválságot indít el, amely gyakran testi betegségekhez, depresszióhoz vezet.
2010. 06. 18. 06:40
Korábban a Magyar Rektori Konferencia képzési területi bizottságai dönthettek arról, hogy a felsőoktatás mely szakjain kell a bejutáshoz emelt szintű érettségit tenni, és milyen tantárgyból. Ezt a jogot most a kormány kiveszi az intézményvezetők kezéből, a véleményüket azonban meghallgatja.
2010. 06. 17. 13:43
Újraszabályozták az egyszerűsített foglalkoztatást. Az új törvényben azonban a korábban kifogásolt elektronikus bejelentési kötelezettség alig változik. A dolgozóknak a jövőben csak baleset esetére jár orvosi ellátás, és sok tekintetben kiesnek a munka törvénykönyvének a védelme alól. Ám az jó hír, hogy a munkásoknak nem kell adózni a jövedelmük után.
2010. 06. 17. 06:30
Olvasói sztorik