A testület jelezte nem vizsgálhatta felül az Európai Unió Bíróságának ítéletét, amely szerint jogsértő a menekültek visszakényszerítése. A Helsinki Bizottság szerint az Orbán-kormánynak végre kell hajtania az uniós bíróság ítéletét.
A lengyel alkotmánybíróság az EU-s alapszerződés több rendelkezését összeegyeztethetetlennek nyilvánította a lengyel alkotmánnyal. A döntés fontos lépése az EU-lengyel vitának, ami még korántsem záródott le.
A lengyelek az EU hatalmának és működésének alapjait kérdőjelezik éppen meg. Az unió a kifizetések lassításával, akadályozásával igyekszik nyomást gyakorolni Varsóra.
Az Ab mindezt azzal indokolta, hogy az akkor benyújtott panaszok okafogyottá váltak, és a panaszosok az időközben elfogadott új törvényre nem terjesztették ki a beadványukat.