Magazin

A finanszírozás kálváriáinak megjárása után mégis teljes üzemmódban startolt pénteken a Művészetek Völgye.
2006. 07. 28. 07:00
Az első félév adatai alapján kiegyensúlyozott a Magyar Televízió (MTV) gazdálkodása – nyilatkozta Rudi Zoltán elnök, emlékeztetve arra: a tavalyi esztendő után erre az évre is pozitív szaldóval számol a társaság.
2006. 07. 27. 11:52
Régi vita tárgya, hol állhatott a költő és hadvezér egyetlen magyarországi vára, amely 1664 nyarán egy hónapig ellenállt a negyvenszeres török túlerőnek. Tudósok most megtalálták a Somogy és Zala határában fekvő Szentmihályhegynél – írja a Népszabadság.
2006. 07. 25. 08:32
Idén augusztus 11-től 26-ig tart a Zempléni Fesztivál. Ez az első kísérlet a programsorozat meghosszabbítására, eddig ugyanis minden alkalommal csak nyolc-kilenc napos volt a rendezvény - mondta programismertető sajtótájékoztatóján Erdőbényén a fesztivál igazgatója.
2006. 07. 24. 20:12
Hiller István tanácsadót nevezett ki a Pécs 2010 Európa kulturális fővárosa (EKF) projekt koordinálására: Csák Ferenc augusztus elsején kezdi meg munkáját - jelentette be az oktatási és kulturális miniszter a baranyai megyeszékhelyen.
2006. 07. 21. 18:37
A Blue – Lépj tovább ingyenes koncertsorozat keretében július 19-én az A38 színpadára lépett a Heaven Street Seven régi és új dalaival, valamint a rendezvény által meghirdetett előzenekar-pályázaton bemutatkozási lehetőséget nyert Vad Fruttik, akik szemmel láthatólag már most is lelkes rajongótábort tudhatnak magukénak.
2006. 07. 20. 12:25
Egyes kulturális intézményeket összevonna, másokat gazdasági társasággá vagy éppen költségvetési intézménnyé alakítana át a vonatkozó kormányhatározat nyomán az Oktatási és Kulturális Minisztérium; az elképzelésekről Schneider Márta szakállamtitkár számolt be.
2006. 07. 20. 12:07
Fischer Iván nyílt levelet ír Gyurcsány Ferenc kormányfőnek, egyben a Bartók Béla Emlékbizottság elnökének, amelyben bejelenti, hogy kilép a bizottságból, mert abban semmiféle munka nem folyik – olvasható az ÉS legfrissebb számában.
2006. 07. 20. 11:47
Hatvanezer néző előtt, kétórás, forró hangulatú koncerten lépett fel Robbie Williams a Puskás Ferenc Stadionban turnéjának július 19-i budapesti állomásán.
2006. 07. 20. 07:38
Eric Clapton kedden este első magyarországi koncertjén a zsúfolásig megtelt Budapest Sportarénában igazolta a vele kapcsolatos várakozásokat - egy sztár volt itt, akiben nem kellett csalódnia a népes hallgatóságnak, teljesítette a rock- és bluesrajongók várakozását.
2006. 07. 19. 11:18
Kilencvennégy éves korában elhunyt Mistéth Endre Széchenyi-díjas hídépítő mérnök, a háborús pusztítás után épített első dunai hidak, a még ideiglenes „Manci", majd az első állandó híd, a Kossuth híd tervezője – tájékoztatta szerdán az MTI-t az elhunyt unokája.
2006. 07. 19. 10:29
Nincs benne semmi poén, tudom. Legalábbis ma, de 15 évvel ezelőtt istenien szórakoztunk, amikor izraeli turistaútjáról érkezett barátunk azt mesélte, hogy Jeruzsálemben vízbárban randiznak a fiatalok, az az egyik legdivatosabb hely, ahol az emberek azért fizetnek, hogy vizet igyanak.
2006. 07. 17. 12:00
Olvasói sztorik