Az önkormányzati választás és a klímaügyi defenzíva után keresi a kommunikációs kitörési pontot a Fidesz. Egyelőre a cigányokon és a börtönviselteken csattant az ostor, de jól látszik: a kormány olyan ügyeket keres, amelyekben az emberek igazságérzetére hivatkozva könnyen maga mellé tudja állítani a többséget.
A győri fideszes polgármesterjelölt azt állítja, fel fogják tárni az előző, egy szűk érdekcsoport köré épült városvezetés ügyeit. És nem fognak megvédeni egyetlen bűnöst sem. Viszont aki nem képes felvenni az ő tempóját, az ne számítson semmi jóra. Interjú.
Nincs nyoma annak, hogy megkeresték volna a Fideszt vagy a kormánypárti vezetésű önkormányzatot, hogyan jutottak hozzá a titkos számot tartalmazó listához.
Az ellenzéki pártok erőviszonyai alaposan megváltoztak tavaly, és néhány fontos települést is sikerült megszerezniük. Erre a kormánypártok is kénytelenek lesznek reagálni 2020-ban, a keményebb intézkedések már most körvonalazódnak – olvasható egy friss tanulmányban.