Szecsődi Balázs / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI
Nagyvilág europoli

Csúfos vereség a Fidesznek a kilépés a Néppárt frakciójából

Kedden megírtuk, hogy a Fidesz borzasztóan meggyengült az Európai Néppárttal vívott harcban, és a frakció működéséről szóló szabályok átírásának nincs olyan végkifejlete, ami jó lenne Orbán Viktornak. A kizárást ugyan megúszta, de vagy felfüggesztik a pártot, annak minden megalázó körülményével együtt, vagy magától lép ki. Ez utóbbi történt.

A kormánymédia szerda reggel már egybehangzóan állította, hogy a Fidesz még ma elhagyja a Néppárt frakcióját az Európai Parlamentben. Mivel nem sokkal a szavazás előtt jött ki a hír, arra is lehetett következtetni, hogy ez egy utolsó elkeseredett próbálkozás volt a felfüggesztés elkerülésére. De vannak körülmények, amelyek ennek ellent mondanak. Győri Enikő, a Fidesz egyik képviselője például már tegnap elbúcsúzott a kollégáitól az egyik szakbizottságban.

A Fidesz kilépésével még mindig nem zárult le teljesen a magyar kormánypárt és az EU legnagyobb pártcsaládjának harca, de a háború nagyrészt véget ért.

A kilépés csúfos vereség Orbán Viktor számára.

Mindig vannak hangok, amik akkor is Orbán győzelmét vetítik előre, amikor éppen veszít. Ennek részben az az oka, hogy Orbán taktikus politikus, és tényleg ki tud hozni győzelemre vagy ikszre esélytelen meccseket. Másrészt viszont pont ez az, amiért akkor is többet látunk bele Orbán Viktor teljesítményébe, amikor nincs benne több.

Ahhoz, hogy lássuk, mekkora vereség ez most, két dolgot kell megnéznünk. Az egyik, hogy a Fidesz csak a frakciót hagyta ott, a másik pedig, hogy pontosan miről szólt a konfliktus.

Az a tény, hogy a Fidesz csak a frakcióból lép ki, a Néppártból nem, azt mutatja meg, hogy Orbánék valójában nem akarják otthagyni az Európai Néppártot, csak nincs más választásuk. Az EPP a hatalom központja Európában, bármelyik másik pártcsalád sokadrangú játékos hozzájuk képest. Senki nem tudja pótolni azt az információáramlást, hozzáférést és politikai erőt, amit az Európai Néppárt adott a Fidesznek.

Kapcsolódó

Orbán nem azért lehetett Európa tán legfontosabb populista politikusa, mert ő a legokosabb, a legtehetségesebb vagy a legjobboldalibb. Azért lehetett az, mert úgy volt populista, hogy közben része volt a hagyományos establishmentnek, az európai intézményrendszernek, amelynek a legfontosabb pontja az Európai Néppárt. Pont úgy, ahogy Magyarország sem azért érdekes Kínának és Oroszországnak, mert gazdaságilag jelentős ország, hanem azért, mert az Európai Unió tagjai vagyunk. Azt pedig, hogy mennyit lehet az ilyen befolyással üzérkedésen nyerni, Orbán tudja a legjobban.

A Fidesz azért lép ki az Európai Néppárt frakciójából, mert ha nem lép ki, felfüggesztik, elveszik jogosultságait, vagyis megalázzák. Tehát nincs más választása. Magából a Néppártból viszont egyelőre nem tudják erőszakkal kirakni, ott mások a szabályok. Valószínűleg a Fidesz is abban bízik, hogy változnak az idők a Néppárton belül, és egyszer újra csatlakozhatnak majd a frakcióhoz, ha más lesz a vezetés és a közhangulat. Ráadásul a KDNP-s Hölvényi György ott is marad.

A másik fontos kérdés az, hogy megérte-e. Évek óta vita van arról, mennyire fogadható el az EPP-n belül, amit a Fidesz Magyarországon csinál, de a konkrét harc két ügyből lett: a CEU elkergetéséből és a Jean-Claude Junckert támadó plakátok kihelyezéséből.

Ezt azért érdemes elmondani, hogy lássuk, Orbán nem azért áldozta be a néppárti tagságot, hogy Magyarországnak jobb legyen. Nem volt más cél, csak a napi politika, a hatalom megtartásáa. A CEU elkergetésével nem jobb lett Magyarországnak, hanem rosszabb, de a Fidesznek kevésbé kell félnie attól, hogy befolyásos, tanult, nyugatos értékrendű fiatalokat nevelnek ki ebben az országban. Juncker volt bizottsági elnök, az EPP egyik ismert politikusának démonizálása mögött még ennyi sem lehetett. Megmérték, hogy nem népszerű, ezért alkalmas arra, hogy brüsszelezzenek vele, de azzal nem számoltak, hogy mennyire zokon veszi ezt saját közösségük.

A kilépés az Európai Néppártnak sem jó, de messze nem akkora bukás, mint a Fidesznek. A Néppárt így is a legnagyobb frakció lesz a parlamentben, annyiban pedig még nyertek is, hogy tisztábbak lettek az erőviszonyok. Manfred Weber és a pártcsalád liberális szárnya régóta szenvedett azzal, hogy nem tudta legyőzni Orbán Viktort.

Most le tudta.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.
Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a Szputnyik a legjobb vakcina, a minimálbér nem lesz adómentes, jövő héten átléphetjük a 4 milliós oltási határt, 6 millió beoltottól beszélünk társadalmi immunitásról.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.