Simonka György cégének egyik vezetője volt, és az uniós támogatások rohamtempójú szétszórásában is részt vett Ruck Márton, aki most kizáratná a Fideszből a költségvetési csalással vádolt dél-békési országgyűlési képviselőt.
Tavaly már összesen 3,1 milliárd forint közpénzzel gazdálkodhattak a pártalapítványok. Megnéztük, milyen célokra áldoztak és mik szerepelnek a terveik között.
Amint kiderül, hogy Gyurcsány Ferenc vagy Fekete-Győr András lesz-e hajlandó átkelni a Balatonon, hogy egyetlen ellenzéki erővel álljon szembe az akkor 12 éve hatalmon lévő Fidesz a 2022-es országgyűlési választásokon, frissítjük a cikket.
Szereti Magyarországot, de nem tartja normálisnak. Szerinte Soros helyett Orwell Gyuriról kellene beszélni, a Fidesz és az ellenzék pedig színjátékot ad elő.
Ez a sok ember nem azért ment ki tüntetni, hogy politikusokat hallgasson, hanem azért, mert az Index jó újság volt. És mi is tanulhatunk valamit abból, hogy így végződött.