Belföld koronavírus

Kormánypárti és ellenzéki politikus tartott közös sajtótájékoztatót, dicséret is elhangzott

Nem mindennapi sajtótájékoztatóra került sor kedden, amelyen Ujhelyi István az MSZP EP-képviselője, és a Fidesz-kormány minisztere, Gulyás Gergely közösen vett részt. Az együttműködés célja a koronavírus tanulókra gyakorolt mentális hatásainak csökkentése volt.

A feladat az közös, a cél is közös, ez egy politika felett álló feladat

– így fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki azt mondta, különösen aktuális a sajtótájékoztató témája, most, hogy hamarosan újraindul a jelenléti oktatás, aminek Gulyás szerint szeptembertől semmi akadálya nincsen. Mint mondta, ami a vírus lelki következményeit illeti, a megelőzésükről, minimalizásukról segítő szakmai nyilatkozatokra nyitott a kormány, érkezzenek a javaslatok bárhonnan.

Utána Ujhelyi István elmondta, az Európai Parlament Egészségügyi szakbizottságának tagjaként dolgozik egy „Lélekvakcina” elnevezésű, mentálhigiénével foglalkozó programon. Ehhez kapcsolódó szakmai javaslattal lépett elő, oldalán az oktatásban működő nemzetközi és hazai szakszervezetekkel, illetve mentálhigiénés szakemberekkel. Hozzátette, szülőként is pontosan tudja, hogy a járvány és a bezártság hogyan nehezítette meg a fiatalok életét: sokan lettek depressziósak, bezárkózottak, nem találják helyüket a világban, de még az online térben sem. Kiemelte, az említett  uniós programmal ő kereste meg a kormányt.

Közölte, a Unicef felmérése szerint minden második szülő úgy nyilatkozik, hogy valami változott a koronavírus hullámai során, ami rossz irányba is fordíthatja gyerekét, így különösen indokolt a kérdéssel foglalkozni. Az MSZP EP-képviselője ezután a kormánynak és Gulyásnak bókolt:

Bármilyen szokatlan is ez, de most azt látom, megdicsérhetem a miniszterelnöki hivatalt, hiszen felkészülve, az anyagot ismerve vártak minket, és ha minden igaz, konkrét lépések is következnek.

Hozzátette, ha nem, ő akkor is nyomatni fogja ezt az ügyet, aminek szerinte pártok felett álló ügynek kell lennie.

Koronavírus

Ajánlott videó

Olvasói sztorik