Belföld

Felügyeleti eljárást kezdeményezett az egészségügyi tárca a Veszprém megyei kórház ellen, ahol a szüléseknél az orvosválasztásért százezer forintot kérnek.
2008. 12. 01. 07:05
Negyvennyolc órás, viszontagságos utazást követően hazaérkeztek a Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdői Állatpark szakemberei, akik a thaiföldi kormányellenes tüntetés miatt rekedtek a bangkoki repülőtéren.
2008. 11. 30. 14:28
A Fidesz Győrben is "bort iszik és vizet prédikál"; miközben a párt politikusai szavakban aggódnak a lakótelepeken élőkért, a "leggazdagabb magyar nagyváros" fideszes és KDNP-s vezetése az ország legnagyobb, 13,5 százalékos távhődíj-emelését hajtotta végre - mondta Neupor Zsolt, az MSZP győri elnöke.
2008. 11. 30. 12:37
Az Eperjesi Kerületi Ügyészség elutasította azt a beadványt, amelyben egy parlamenten kívüli szlovák párt alelnöke büntetőeljárás megindítását indítványozta Ján Slota ellen, gyűlölködő, magyarokat sértő és gyalázó kijelentései miatt.
2008. 11. 30. 11:18
Az ország mintegy tízezer polgári körének több százezres tagsága képviseletében ezren vettek részt szombaton a Polgári Körök Országos Konferenciáján Tapolcán; a jelenlévők egyetértettek a polgári köröket és civil közösségeket védő erkölcsi testület megalakításával.
2008. 11. 29. 18:06
A Független Kisgazda-, Nemzeti Egységpárt (FKNP) megvonta bizalmát Lengyel Zoltán országgyűlési képviselőtől és felkérte, hogy lépjen ki a pártból, az országos elnökség erről szombati rendkívüli ülésén döntött.
2008. 11. 29. 17:56
Súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba szombaton délután egy hajléktalan férfit, aki leesett a fővárosi II. kerületi Frankel Leó utcában egy ház 4. emeletéről.
2008. 11. 29. 16:37
Az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei elnökévé újraválasztotta Molnár Csabát, a megyei küldöttgyűlés szombaton – közölte az ülést követő sajtótájékoztatón Kránitz László megyei alelnök Győrött. A tisztségre egyedüli jelölt volt Molnár Csaba, aki hétfőn foglalja el a közlekedési miniszteri bársonyszéket.
2008. 11. 29. 16:33
A közszolgálatban dolgozók életminőségét rontó, megélhetési feltételeit veszélyeztető állami-kormányzati intézkedés-tervezetek elleni petíciót adott át egy 23 fős szakszervezeti delegáció a Miniszterelnöki Hivatal államtitkárának.
2008. 11. 29. 14:23
A Hősök terén a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének több ezer tagja gyűlt össze szombaton délelőtt, a közszolgálati szakszervezetek budapesti demonstrációja kezdeteként.
2008. 11. 29. 11:48
Az ausztrál férfiak bajuszt növesztenek, a magyarok inkább a homokba dugják a fejüket, ha az egészségükről van szó. Pedig a helyzet komoly: a férfiak világszerte korábban halnak, mint a nők, nálunk pedig ötből csak három remélhet 65 életévnél többet.
2008. 11. 29. 11:00
Lopott gépkocsival szenvedtek balesetet fiatalok még pénteken éjszaka a XX. kerületi Grassalkovich út Ócsai úti felüljárójánál.
2008. 11. 29. 09:44
Olvasói sztorik