Szórakozás

Szerdán egy kigyulladt mosógéphez és egy villanyórához hívták a tűzoltókat, akik egy veszélyes ágat is eltávolítottak.
2013. 05. 23. 11:25
Depresszió (depresszió)
A kóros hangulati állapot, a depresszió a legelterjedtebb lelki betegség, mondhatni népbetegség, hiszen minden harmadik-negyedik ember számíthat arra, hogy életében egyszer maga is átél egy hangulatzavarral járó epizódot.
2013. 05. 23. 10:57
A TV2 műsorvezetője a Mokka adásában nevette el magát egy sajnálatos hír kapcsán, amely szerint szamarak téptek szét egy férfit. A hír felolvasása közben Demcsák nem tudta visszafogni érzelmeit, és nevetésben tört ki, ezzel megsértve az elhunyt férfi hozzátartozóit.
2013. 05. 23. 10:16
tv2
Megsérült egy kilenc hónapos terhes kismama egy balesetben, amelyben három személygépkocsi ütközött össze a 7-es úton, Agárd belterületén - tájékoztatta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Fehérvár24-et.
2013. 05. 23. 08:28
Szíriai menekültek (menekültek, törökország, szíria, )
Az emberi jogok terén tapasztalható globális tétlenség miatt egyre veszélyesebb a világ a menekültek számára - áll az Amnesty International (AI) csütörtökön Londonban kiadott éves világjelentésében, amely különösen élesen elítélte az Európai Unió eljárását e kérdésben.
2013. 05. 23. 08:22
A szexi DJ a képregényrajongók éves találkozóján járt, ahol úgy érezte, más bolygóra tévedt. A sok beöltözött ember között azonban elárulta, időnként ő maga is szívesen húz kosztümöt. Igaz, teljesen más célból.
2013. 05. 22. 18:00
Tíz évről életfogytiglanira súlyosbította szerdán meghozott jogerős döntésében a Győri Ítélőtábla annak a tatabányai férfinak a fegyházbüntetését, aki a vád szerint évekig molesztálta, megerőszakolta és annak akarata ellenére testfelületének hatodán tetoválásokkal csúfította el a lányát.
2013. 05. 22. 16:19
apa
Olvasói sztorik