Életfogytiglan a lányát évekig molesztáló apának

Tíz évről életfogytiglanira súlyosbította szerdán meghozott jogerős döntésében a Győri Ítélőtábla annak a tatabányai férfinak a fegyházbüntetését, aki a vád szerint évekig molesztálta, megerőszakolta és annak akarata ellenére testfelületének hatodán tetoválásokkal csúfította el a lányát.

Korábban a témában:

A folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak, nemi erőszak és testi sértés bűntettében elítélt férfi legkorábban húsz év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra.

Az indok szerint az elkövetésekor hatályos jogszabályok szerint első fokon a Tatabányai Törvényszék nem is szabhatott volna ki ennél enyhébb büntetést a férfira, aki gyermeke nyolcéves korától tizenöt esztendős koráig követte el a bűncselekményeket. A bíró hangsúlyozta: a férfi már-már diktátorként, “basáskodva” irányította családját, amelynek tagjai, így lánya, a sértett is ki volt szolgáltatva neki.

Az ítélet ismertetésekor arra is kitért, hogy a lány a történtek ellenére nem érzett haragot, bosszúvágyat apja iránt, a sértett által a rendőrségen, illetve tanárainak elmondottak hitelességével szemben pedig semmilyen kétség nem merült fel.

Ajánlott videó mutasd mind

Brexit: itt az újabb fordulat

Elfogadta szombat délután a londoni alsóház azt a módosító indítványt, amelynek célja a brit EU-tagság megszűnésének halasztása.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.