Szórakozás

Gránát miatt szakadt félbe az érettségi egy balatonfüredi iskolában

világháborús gránát (világháborús gránát)
világháborús gránát (világháborús gránát)

Félbeszakadt az érettségi a balatonfüredi Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Balatonfüredi Széchényi Ferenc Tagintézményében - egy közeli építkezésen gránátot találtak, ezért a rendőrség kiürítette az iskolát. Az információt az intézmény igazgatóhelyettese is megerősítette.

Az egyik diák az eduline-nak azt mondta, a gimnáziumban érettségi vizsgákat is tartanak ma, a szakmai előkészítő tantárgyakból írásbelizőknek azonban félbe kellett hagyniuk a feladatsor megoldását. Körülbelül húsz végzősről van szó. Az intézmény az Oktatási Hivataltól kér majd állásfoglalást arról, hogyan pótolhatják be a vizsgát az érintettek – írja az Eduline.

A Fehérvár24 információi szerint a bejelentést követően a Balatonfüredi Rendőrkapitányság járőrei lezárták a területet, ezzel párhuzamosan pedig értesítették a Magyar Honvédség tűzszerész szolgálatát. A mentesítés idejére a rendőrség a területről 32 lakót, a közeli szakközépiskolából pedig 400 diákot és 50 felnőttet telepített ki.

A tűzszerészek elszállították a repeszgránátot, majd átvizsgálták a területet. A közel 500 érintett még délelőtt visszatérhetett otthonába, illetve a tanintézménybe- olvasható a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Fehérvár24-hez eljuttatott közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik