Szórakozás

Símaszkosok tuszkolták a csomagtartóba

Négy 17 éves fiatalember símaszkban eljátszott egy emberrablást Kalocsa belvárosában. Most garázdaság miatt felelnek.

A Kalocsai Rendőrkapitányság egy budapesti férfi bejelentése alapján indított nyomozást személyi szabadság megsértése miatt ismeretlen tettesek ellen – tudta meg a Szeged24 a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányságon.

A bejelentés szerint 2013. május 18-án 22 óra körül egy Kalocsa belvárosában található szórakozóhely előtt megállt egy személyautó, melyből két símaszkot viselő személy szállt ki, akik egy ott álló fiatal nőt a kocsi csomagtartójába tuszkoltak, majd nagy sebességgel elhajtottak a helyszínről. 

A nyomozás másnapra kiderítette, hogy az emberrablást négy 17 éves kalocsai fiatalember találta ki és játszotta el. Az autóban hárman ültek, negyedik társuk gyalogosan érkezett a szórakozóhelyhez, ahonnan telefonon jelzett a többieknek, hogy kezdhetik az előre elpróbált elrablását. A sofőr nem, csak két barátja szállt ki a kocsiból, és a gyalogos negyedik társukat – akit a bejelentő tévesen nőnek látott – tették a csomagtartóba.

A Kalocsai Rendőrkapitányság a büntetőeljárást – mivel a cselekmény nem bűncselekmény – megszünteti, és feljelentést tesz a négy fiatalemberrel szemben garázdaság elkövetése miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik