A brutalista alkotóinak is volt okuk az örömre a 2025-ös Oscar-gála folyamán, hiszen az Amerikába menekült fiktív magyar építész hányattatásait bemutató nagyszabású filmeposz tíz jelöléséből hármat díjra váltott, köztük diadalmaskodott az egyik legkiemeltebb kategóriában, a legjobb férfi főszereplőjében is.
Adrien Brody ezzel a sikerrel azon színészek rövidke listájára került, akik pályájuk során kétszer is megkapták főszereplőként az Oscart, az elsőt szintén egy holokauszttal kapcsolatos súlyos drámával, a Polanski-féle A zongoristával érdemelte ki több mint húsz évvel ezelőtt.
Berry ezzel a 2003-as Oscar-gálára utalt, amikor Brody őt csókolta meg a színpadon, miután a színésznő átadta neki a legjobb színésznek járó díjat A zongorista című filmért. Berry azután nem sokkal elmondta, fogalma sem volt kollégája tervéről:
Nem, ez nem volt tervben. Semmit sem tudtam róla. Valójában azt kérdeztem magamban, hogy mi a franc történik most.
Berry ezúttal úgy sétált oda Brodyhoz, hogy utóbbi a barátnőjével, Georgina Chapmannel vett részt a gálán.
Sajnálom, Georgina, de meg kell tennem
– fogalmazott Berry a csók előtt.
Huszonegy éve várok arra, hogy vörös szőnyegen lecsaphassak rá!
Abban azért csak csendben merünk reménykedni, hogy a cancel culture nem éri utol Halle Berryt az Oscar-gála után.
Halle Berry planted a friendly kiss on best actor nominee Adrien Brody on the #Oscars red carpet.
The moment was a throwback to the now-infamous kiss that Brody gave Berry when she presented him with his first Academy Award back in 2003. pic.twitter.com/Urz0idedgy
— VANITY FAIR (@VanityFair) March 2, 2025
Ez is egy jó jelenet volt: