Szórakozás

A true crime fanatikusok átléptek egy határt: eltűnt egy nő, az önjelölt nyomozók vérszemet kaptak

Christopher Furlong / Getty Images
Christopher Furlong / Getty Images
Egy január végi pénteken nyomtalanul eltűnt egy minden szempontból átlagosnak mondható, jelzáloghitel-tanácsadóként dolgozó, fehérbőrű, 160 centiméter magas, világosbarna hajú brit nő. Miután Nicola Bulley bevitte a gyerekeit az iskolába, szokás szerint elment megsétáltatni a kutyáját, majd kámforrá vált. Nagy erőkkel keresték, rejtélyesnek tűnő ügye pedig egyre nagyobb nyilvánosságot kapott. A TikTok true crime rajongó közönsége is felfigyelt rá, és belevetették magukat a nyomozásba, hamarosan pedig nem várt mértékben fellendült a katasztrófaturizmus a faluban, ami valóságos lavinát indított el.

A BBC oldalán január 30-án jelent meg az első híradás Nicola Bulley eltűnéséről. A cikk szerint a 45 éves nőnek három nappal korábban, kutyasétáltatás közben veszett nyoma a Wyre-folyó mentén fekvő angliai faluban, St. Michael’s on Wyre-ben. „Két kislánya van, akiknek szükségük van a mamájukra” – nyilatkozta Paul Ansell, Bulley élettársa. Ő jelentette be párja eltűnését, miután az asszony telefonját megtalálták egy folyóparti padon, miközben a mobil még csatlakozva volt egy munkahelyi konferenciahíváshoz, a közelben pedig rábukkantak a szabadon bóklászó, barna cocker spánieljükre.

A nyomozást a Lancashire megyei rendőrség a tűzoltóság és a hegyimentő csapatok bevonásával kezdte meg. Helikopterrel, valamint drónokkal és nyomozókutyákkal keresték a nőt, később búvárok is becsatlakoztak a felderítésbe, akik átkutatták a Wyre-folyót. Noha nem volt nyoma annak, hogy Bulley megcsúszott vagy a vízbe esett volna, hamarosan ez vált a legvalószínűbb verzióvá a rendőrség szerint.

A hatóságok már az elején kijelentették: nem bűnügyi nyomozást folytatnak, ugyanis semmi jel nem utal arra, hogy idegenkezűség játszott volna szerepet a nő eltűnésében. Az ügy azonban így is hamar feltüzelte, majd egyre inkább lázban tartotta az addig viszonylag nyugodt vidéki közösséget, aminek hatására helyi önkéntesek serege csatlakozott a kereséshez.

Nagyra értékeljük, hogy fokozott az aggodalom a környéken, és hogy az emberek segíteni akarnak, de kérjük, hogy senki ne veszélyeztesse magát! Ha bárkinek kérdése vagy aggálya van, bármikor fordulhat a környékbéli tisztekhez

– fogalmazott ekkor Chris Barton főfelügyelő.

Jeff J Mitchell / Getty Images Nicola Bulley eltűnése után helyiek virágokat tesznek a Wyre-folyó feletti gyaloghídra.

Bekapcsolódnak a tiktokerek

A következő napokban közel negyven nyomozó több száz órányi, biztonsági és autós fedélzeti kamerák által rögzített felvételt nézett át, valamint megvizsgálták a civilektől kapott összes tippet. Mivel a folyó 52 kilométeres szakaszán nem bukkantak Bulley-ra, a keresést kiterjesztették a Morecambe-öbölre és az Ír-tenger közeli részeire. Az üggyel kiemelten foglalkozott a brit sajtó, mindennap címlapon hozták a legújabb fejleményeket, de még ennél is nagyobb figyelem irányult rá a közösségi médiában.

A TikTokon számos pletyka, találgatás és összeesküvés-elmélet látott napvilágot, majd terjedt el. Ezek egy része megkérdőjelezte Bulley létezését, más posztok azt sugallták, hogy a nő eltűnésében a kormány vagy baljós erők játszottak szerepet, esetleg az ügyet csak azért találták ki, hogy ezzel eltereljék a figyelmet valami fontosabbról. Egyesek szerint a nyilatkozó rokonok és barátok valójában csak színészek voltak, akik szerepet játszottak.

Tele a TikTok az esettel kapcsolatos videókkal. Láttam egyet, és arra gondoltam, mélyebbre akarok ásni a témában. Ha belekerülsz a körforgásba, egyre jobban érdekel a dolog, ahogy haladsz tovább

– nyilatkozta a BBC-nek Jack, egy húszéves építőmunkás, aki Darlingtonból tette meg a közúton nagyjából 135 kilométeres távot St. Michael’s on Wyre-ba. És ő csak egyike volt azoknak, akik a milliós nézettségű videók hatására úgy döntöttek, a helyszínre látogatva saját kezükbe veszik a dolgokat.

Katasztrófaturisták és önjelölt amatőr detektívek árasztották el a kis falut telefonnal a kezükben, hogy egyénileg derítsék fel az esetet.

A rendőrség nyilvánosan elítélte a netes spekulációkat és túlkapásokat, később vizsgálatot indítottak a közösségi médiában megjelent sértő megjegyzések miatt, azonban a dolog nem állt meg ezen a ponton: a hatóságok munkáját tovább nehezítette, hogy a nyomozás mellett a rendbontók ügyeiben is kénytelenek voltak intézkedni, miután megnövekedett a faluba érkezők száma.

Többször meg kellett kérni az embereket, hogy ne készítsenek felvételeket Bulley eltűnési helyéhez közeli házak környékén és a rendőri tevékenység közben, illetve két alkalommal oszlatásra is szükség volt. Akadtak, akik szelfiztek a padnál, ahol megtalálták az eltűnt nő telefonját, kerítéseken másztak át,

helyiek házaiba kopogtak be TikTok- és YouTube-videók forgatása közben, de olyan is előfordult, hogy valaki arra ébredt fel: idegenek kukucskálnak be éjszaka az otthonába.

A nem kívánt vendégek üres, elhagyatott, folyóparti ingatlanokba is betörtek, hátha valami nyomra bukkannak. A lakosok annyira féltették a biztonságukat, hogy saját őrző-védő szolgálatot szerződtettek.

Michael Vincent önkormányzati vezető február második hetében felszólította a kíváncsiskodókat, hogy maradjanak távol a helyszíntől, mert jelenlétük kellemetlen a család és a helyiek számára. Később rosszindulatú telefonhívások és e-mailek érkeztek a helyi plébániára, ami után eltávolították a tanácsosok elérhetőségeit a honlapjukról. A lancashire-i rendőrség vállalta, hogy ezt az ügyet is kivizsgálja, másnap két embert le is tartóztattak.

Peter Byrne / PA Images via Getty Images Egy nő ül a padon, ahol megtalálták Nicola Bulley telefonját, miközben egy vízi felderítő csapat szonáros kutatást végez.

A YouTube-on több mint 200 ezer feliratkozóval rendelkező Dan Duffy lefilmezte és kiposztolta saját letartóztatását.

Helló srácok, éppen lekapcsolnak a közrend megzavarása miatt. Vádat emeltek ellenem. Mint tudjátok, az eltűnt nőt, Nicolát kerestem, de ez lett ebből az országból… Oda a szólásszabadság

mondta el a közzétett videóban.

Duffy korábbi posztjaiban elárulta, azért csatlakozott a kereséshez, mert „rengeteg összeesküvés-elmélet kering az interneten” és „válaszokat szeretne”. Arról is beszélt, hogy emberek hátsó kertjeiben járt éjszaka fáklyákkal. Egyik élő bejelentkezése alkalmával egy folyóparti házba próbált bejutni, miközben a kommentelők biztatták, hogy menjen tovább, sőt, egyesek azt javasolták neki, hogy kiáltsa Bulley nevét.

A TikTok utóbb letiltotta Duffy profilját, és közleményt adtak ki, melyben azt írták, „nem toleráljuk a zaklatást, és eltávolítjuk az irányelveinket sértő tartalmakat”, illetve megígérték, hogy további erőfeszítéseket tesznek a konspirációs tartalmak terjedésének megállítása érdekében.

A rendőrség is hibázott

Dal Babu, a londoni rendőrség volt főfelügyelője a BBC-nek azt nyilatkozta, nem látott még ilyen esetet, amikor civilek helyénvalónak tartották, hogy megjelenjenek, és élőben közvetítsenek egy eltűnt személy utáni nyomozás helyszínéről. A megnövekedett figyelem komoly terhet rótt a rendvédelmi szervekre, így február 15-én sajtótájékoztatót tartottak, amin többek között elárulták: Nicola Bulley „személyes problémái okán” az eltűnt személyek magas kockázati csoportjába tartozik.

A nyomozást vezető Rebecca Smith felügyelő azt mondta, hogy ez nem ritka a hasonló eseteknél, de további részleteket nem közölt az áldozat családjára való tekintettel. Kiemelte továbbá, hogy 29 éve tartó rendőri pályafutása alatt nem találkozott ekkora mértékű hamis információáradattal, valamint ennyi vádaskodással és pletykával, mint a Bulley-ügyben.

Nem sokat kellett várni, hogy nyilvánosságra kerüljön, milyen problémákkal küzdött eltűnése előtt Nicola Bulley. A sajtótájékoztató napján a rendőrség bejelentette, hogy

a kétgyermekes anyának alkoholproblémái voltak, amelyeket a menopauzával való folyamatos küzdelme idézett elő.

Azt mondták, azért hozták meg a szokatlan döntést, hogy ilyen szintű részletességgel számoljanak be a birtokukba jutott információkról, hogy ellensúlyozzák a közösségi oldalakon terjedő spekulációkat és félreértelmezéseket, illetve elkerüljék továbbiak megjelenését.

Christopher Furlong / Getty Images Peter Lawson rendőrfőkapitány-helyettes és Rebecca Smith vezető nyomozótiszt a február 15-i sajtótájékoztatón.

A szenzitív adatok közrebocsátása ellen többen felszólaltak, köztük brit parlamenti képviselők, jogi szakértők, de még a belügyminiszter, Suella Braverman és Rishi Sunak miniszterelnök is.

Az emberek jogosan kérdezik, hogy egy eltűnt nő szexuális és reproduktív egészségi állapota hogyan kapcsolódik a megtalálására tett erőfeszítésekhez, és, hogyha férfi lenne, vajon akkor is nyilvánosságra kerültek volna ugyanezek az információk?

– vetette fel Zoë Billingham, a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat egyik mentálhigiénés alapítványának elnöke, a lányok és nők elleni erőszak felszámolásáért küzdő aktivista. Billingham azt is megkérdőjelezte, miért volt ez az információ releváns egy húsz napja tartó nyomozás ezen pontján.

Vera Baird, Anglia és Wales korábbi főügyészhelyettese hasonló véleményen volt.

Egy férfi esetében elmondták volna a rendőrök, hogy »sajnos problémája van az alkohollal, mert az elmúlt hetekben merevedési zavarral küzd?« Nem hiszem. Borzasztó hiba volt ezt a semmiért nyilvánosságra hozni, és attól tartok, hogy ez merő szexizmus.

Baird azt mondta, ez hosszú idő óta a legnagyobb hiba a rendőrség részéről, és szerinte mindez alaposan aláássa a beléjük vetett bizalmat.

Bulley családja közleményt adott ki, miszerint ők sem örülnek a magánjellegű infók kiadásának. Ehhez képest további részleteket osztottak meg a nő állapotáról: elmondásuk szerint a változó korba lépve gyakran elhomályosodott Bulley tudata, a nő nagyon rosszul aludt. A mellékhatások miatt hormonpótló kezelést kapott, de a gyógyszer erős fejfájást okozott nála, ezért abbahagyta a szedését.

Szomorú fordulat

Február 19-én, három héttel Nicola Bulley eltűnése után a lancashire-i rendőrség közölte: egy kutyáját sétáltató pár holttestet talált a Wyre-folyónál, nagyjából másfél kilométerre onnan, ahol utoljára látták a családanyát. Beszámolók szerint voltak, akik újságírónak adták ki magukat, hogy képeket készítsenek a holttestről. Egy férfit később letartóztattak, amiért videót rögzített a rendőrségi kordonon belül.

Másnap bejelentették, hogy Bulley testét találták meg. Halálának pontos okát valószínűleg csak hónapok múlva tudják megmondani.

A család ezután nyilatkozatot adott ki, amiben fájdalmukat fejezték ki, valamint számonkérték a sajtót. Egyes újságírókat azzal vádoltak meg, hogy becsmérelték az áldozatot, illetve hamis idézeteket adtak Bulley rokonai, barátai és élettársa, Paul Ansell szájába. „Ez megdöbbentő viselkedés, felelősségre kell vonni őket. Mindez nem fordulhat elő egyetlen másik családdal sem” – írták.

Helytelenítették, hogy a sajtó saját bevételei növelése érdekében cikkezett róluk életük egyik legnehezebb időszakában. Két csatornát – a Sky News-t és az ITV-t – név szerint említettek, amiért állításuk szerint felvették velük a kapcsolatot annak ellenére, hogy napokkal korábban kifejezetten kérték a sajtó munkatársait: ne keressék őket.

Szégyenletes, hogy így jártak el. Hagyjanak békén minket! A sajtó és más médiacsatornák, az úgynevezett szakemberek nem tudják, mikor kell abbahagyni? Ez a mi életünk és a gyerekeink élete.

Közleményüket elvesztett szerettüknek címzett üzenetükkel zárták: „Nikki, már nem vagy eltűnt személy, megtaláltak, most már hagyunk békében nyugodni. Szeretünk téged, mindig szerettünk és mindig is fogunk, innentől intézzük a dolgokat.”

A brit hírközlési hatóság, az Ofcom aggodalmát fejezte ki a család panaszaival kapcsolatban, írásban kértek tájékoztatást a szóban forgó tévétársaságoktól. A Sky News ígéretet tett rá, hogy szorosan együttműködik a felügyelő szervvel. Az ITV szintén így tett, hozzátéve: az volt a benyomásuk, hogy Nicola Bulley hozzátartozói hajlandók kapcsolatot tartani a médiával, de visszaléptek, amikor egy családtag nem akart nyilatkozni nekik, és azóta nem vették fel a kapcsolatot velük.

Christopher Furlong / Getty Images Fotó Nicola Bulley-ról és párjáról a St. Michael’s on Wyre-i templomban.

Belső és független vizsgálat indult arról, hogyan kezelte a lancashire-i rendőrség Nicola Bulley eltűnésének ügyét. A felülvizsgálat a nyomozásra, az ahhoz kapcsolódó kommunikációra, valamint a személyes adatok nyilvánosságra hozatalára összpontosít.

Miért pont ezt az esetet kapták fel?

Mint kiderült, a rendőrség korábbi feltételezése Nicola Bulley sorsával kapcsolatban helyes volt. Az irányítás mégis kicsúszott a kezükből: hibát hibára halmoztak, és elvesztették az uralmat a nyomozás felett, amint az ügy – eddig példátlan módon – nemzetközi érdeklődésre tett szert a közösségi médiában. Kérdéses, hogy erre pontosan miért került sor. Feltételezhetően szerepet játszott benne, hogy elsőre rejtélyesnek, megmagyarázhatatlannak tűnt a kétgyerekes anya eltűnése. Ráadásul szakértők szerint a közösségi oldalak algoritmusai előnyben részesítik az ellentmondásos tartalmakat, ez pedig táplálta az online érdeklődést az eset iránt.

Zoe Williams, a Guardian rovatvezetője szerint a nyomozás korai szakaszában, amikor a rendőrség minimális információt közölt, a nagyközönség ellentétes módon reagált, mint amit az ész és a tapintat diktálna hasonló esetben.

Minden, amit a rendőrség kimondatlanul hagyott, létrehozott egy űrt, amit a foteldetektívek és a kommenthuszárok összeesküvéssel, spekulációval és fantáziával töltöttek be. A nyomozásukat közvetítő emberek vidámsága és szégyentelensége hátborzongató volt.

Az emberek – a család magánéletét megsértő hivatásos újságírók és azok, akik a minél több lájk és követő reményében próbálták magánúton feltárni az igazságot – úgy kezelték a Nicola Bulley-ügyet, akár egy true crime-sorozatot. Ahelyett, hogy az együttérzés vezérelte volna őket, úgy tűnt, abban reménykednek, hogy a nő eltűnésének valami hajmeresztő magyarázata van.

Bár a true crime, azaz a megtörtént bűnügyeket bemutató, nagy visszhangot kiváltó dokumentumfilmek/sorozatok évek óta egyre népszerűbbek, egyre többen mutatnak rá a műfaj visszásságaira is, legfőképpen arra, hogy mennyire kizsákmányoló:

  • médiatartalommá redukál megrendítő helyzeteket,
  • fetisizálja az áldozatokat,
  • szeretteik gyászát elbagatellizálja,
  • és bűncselekményeket szenzációhajhász módon mutat be.

Nem újdonság az amatőr nyomozók léte, vagy hogy az embereket érdeklik a talányos, iszonytató bűncselekmények. Ezek nem a közösségi média hozományai, de az biztos, hogy az internet nagyobb és szabadabb teret biztosít nekik, mint amit ezelőtt valaha kaptak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik