0036 MARK onnan ismert a budapesti street artosok és rajongóik körében, hogy a nyolcvanas évek legendás magyar rajzfilmfiguráit ismert hollywoodi kultfilmekkel ötvöző falragaszokat (szaknyelven: paste up-okat) alkot, és ezekkel dekorálja ki, dobja fel a belváros lepukkant, szétgraffitizett felületeit. Abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy Márk idegen- és tárlatvezetőként körbevitt minket a romkocsma-kerület nagy részén, megmutatta saját (és kollégái) alkotásait, közben pedig mesélt arról, hogy mi is ez az egész paste up-ozás.
Ducktales, húú
A Szimpla kert elől indulunk, a fél bulinegyedet bejárjuk. Hamarosan kiderül számunkra, hogy minden második utcában rejtőzik – később már inkább feltűnik – egy 0036 MARK-alkotás.
Amit én csinálok, talán nem rosszabb, mint az „Ingatlan eladó” feliratú vagy a mesehajós gyerekelőadásokat hirdető plakátok – az a közös ezekben, hogy legtöbbször olyan felületre kerülnek, ahová nem szabadna nekik
– így indokolja a kérését, hogy inkább ne fotózzuk az arcát. És azért van benne egy kis banksy-s báj, egy kis titokzatosság is – teszi hozzá.
Odaérünk az első műhöz: a Beagle Boyok (avagy Kasszafúrók, a Donald kacsa-képregényekből és a Kacsamesékből ismert bűnözők, akiknek állandóan Dagobert McCsip vagyonára fáj a foguk) épp megpróbálnak felrobbantani egy bankautomatát.
Ezt tavaly ősszel tettem ki. Nagyjából egy-két évig húzza egy ilyen paste up, de ez jól bírja, itt az eső nem annyira éri, és a nap sem tudja kiszívni. Ráadásul errefelé a közteresek is állítólag jó fejek, kifejezetten szeretik és óvják ezeket. Párat már leszedtek, de szerintem azokat inkább gyűjtők vitték el.
Ez utóbbira természetesen rá kellett kérdeznem, Márk azt mondja, tud olyan esetekről, hogy valaki annyira szerette volna hazavinni egy-egy alkotását, hogy elkezdte leszedni – de ilyenkor sajnos csak beletépni sikerül, amivel senki sem jár túl jól.
Ez egy ilyen játék. Onnantól, hogy kirakom az utcára, már nem csak az enyém az alkotás. Mindenki egy kicsit el tud venni belőle, vagy akár egy kicsit hozzá is tud tenni: pár hete például a Szárnyas doboz nevű street artos felpimpelte az egyik ilyen cuccomat, tett rá pár szárnyas matricát.
Bemutatom lüke Aladárt
Odaérünk a Macskafogó és a Drágán add az életed keresztezéséből készült képhez: az eredetihez képest itt annyi a csavar, hogy John McClane (Bruce Willis) helyett ezúttal Grabowski kapta a nyakába a táblát, és kissé más („I hate rats”, azaz Utálom a patkányokat) felirattal. „Hát, ez a Die hard nekem kicsit beakadt” – ezúttal csak ennyit fűz a látottakhoz a kép alkotója, majd kijelöli a következő úticélt:
Na, nézzük meg az Aladárt
– és pár méter múlva már a Mézga család legifjabb tagját, valamint kutyáját, Blökit és egy táskarádiót ábrázoló nagyméretű alkotás előtt állunk. Márk elmeséli, hogy aznap, amikor kitette a képet, még nem volt mellette a hamutál – „ezek szerint amikor felszerelték, egyáltalán nem zavarta a tulajdonosokat a művészet”. Aladár feje fölött egy másik street art-mű, egy I <3 RAP feliratú csempekompozíció látható, a tárlatvezető erről is mesél: „Ez egy régi graffitis-street artos rapper srác, Rapa73 alkotása; nagyon szeretem a munkáit. A kilencvenes évek végén, kétezres évek elején azok közé az arcok közé tartozott, akiket akkor istenítettem.”
Az elhelyezés nem véletlen: a RAP-es csempéhez tökéletesen passzol a retro hangcuccon zenét hallgató Mézga gyerek. Márk azt mondja, valaki már Aladár felhelyezése előtt lekente a falfelületet, aminek örült is, lévén, hogy nem szereti megkezdeni a falakat: „jobb, ha kicsit már össze van cseszve, és nem nekem kell megtenni az első kapavágást.”
Továbbsétálunk, az alkotó a hőskor street art-osairól mesél, kiderül, hogy ő maga is graffitisként kezdte a kétezres évek elején, de rájött, hogy nem az lesz az ő világa. Jó, igazából ennél eggyel önkritikusabb volt:
Én szar voltam ezekhez a srácokhoz képest, úgyhogy rájöttem, hogy nem ez lesz az, amiben majd ki tudok teljesedni. Egy-két évig csináltam, volt egy-két futkosás is, de nem kaptak el.
A falragaszok felhelyezésénél viszont egyszer sem volt zűrös esete itthon – és amikor ezt mondja, le is kopogja virtuálisan. A következő 0036MARK-mű felé haladva jó néhány street art-alkotás mellett elsétálunk, idegenvezetőnk szinte mindegyikről villant némi információt: „Azokat két külföldi srác csinálta, a halas képet egy olasz, az alatta levő Tom és Jerry-s egeret meg egy londoni arc, azt hiszem, divattervező. Alatta pedig az a lekopott, szívecskét tartó valami, aminek már csak a szeme látszik, az egy magyar srác alkotása. Belőle világutazó lett, most épp Brazíliában van talán, de továbbra is csinál ilyeneket.”
Tüskéshátú barátom
Ebben az egészben szerintem az a vicces, hogy kicsit pofátlan: belemegy az arcodba, nem is kell keresned.
– mondja Márk a street artról, hozzátéve, hogy tud olyanokról, aki kifejezetten vadászik az alkotásaira, van, aki még térképet is csinált, amin meg lehet találni a budapesti 0036 MARK-okat.
Az alkotó maga is szeret belefutni saját (és persze mások) műveibe, és neki is gyakran írják, hogy imádják, amikor munkába menet feldobja a napjukat egy ilyen rajz. Már épp elkezdtem belegondolni, hogy vajon hányszor rohanhattam el ilyen remekművek mellett, amikor a Fekete Kutyába, a Yellow Zebrába vagy egyéb színű állatokról elnevezett kocsmákba siettem, de a merengésnek vége, hiszen máris a Donnie Darko vs. A legkisebb ugrifüles horrorparódia előtt állunk. Ahol – mivel hirtelen nem jut eszünkbe a süni neve (hát persze: Tüskéshátú!) – azon agyalunk, vajon még hány generáció nőhet fel a magyar rajzfilm aranykorának gigasztárjai, Pom Pom és Bubó, Frakk és Kotkodáék bűvöletében. Igaz, Márk szerint – a művei szempontjából legalábbis – ez nem is feltétlenül lényeges:
Nem célom, hogy mindenki értse ezeket. Én szeretem a saját korosztályomat megszólítani ezzel, aki meg a fiatalabbak közül fogékony, érdeklődő, az hátha utánanéz majd, és a rajzaim hatására megnéz régi magyar rajzfilmeket, vagy a képeken feltűnő kultfilmeket.
Közben már a „macskafogós Batmannél” járunk, „mászni kellett érte”, meséli az alkotó, és mutatja a helyet, ahol felállt a csőre és a kerítésre. Igen nagy előnye a magaslati alkotásnak, hogy a művet utána nehezebb eltávolítani. A konzervvérre fanyalodó, Batman-logós denevér-amigo a többi 0036 MARK-alkotáshoz képest is jobban kiemelkedik a sivár, szürke környezetéből, jelentősen dob az összképen; mondja is a rajzoló, hogy „na, itt senki nem sütheti rám, hogy elrontom a városképet”. Pár méterrel odébb egy ocsmányul – és láthatóan szintén illegálisan – kihelyezett, jógaoktatást hirdető plakátba futunk, amire jön a pikírt, de jogos megjegyzés:
Na, ez is ugyanaz a technika, mint amivel én rakom fel a képeimet.
A következő 0036 MARK-nál meg sem állunk, ugyanis a Mézga Aladárt és Krisztát ábrázoló képet egy graffitis agyonfújta egy taggel. „Hát ezt már megkínálták” – mondja rezignáltan az alkotó, és továbbhaladunk. Nincs semmilyen íratlan szabály, hogy egymás munkáit nem barmoljuk szét? – teszem fel a kérdést, mire Márk csak annyit mond, hogy ugyan a graffitin belül vannak szabályok, amiket illik betartani, de a graffiti és a street art viszonya ennél bonyolultabb. „Van, aki szerint a graffiti a supreme, a felsőbbrendű, a street art pedig alantas, de ez azért mégiscsak egy szubkultúra, és szerintem az országban nem vagyunk annyian, hogy tudjunk utálkozni” – mondja a művész, és miután figyelmeztetem, hogy Magyarországon általában két ember is elég ehhez a tevékenységhez, kiegészíti a korábbiakat annyival, hogy
jó, hát néha, ha valaki fedi a másikat, ott akkor van egy kis morc. Én eleinte kérdés nélkül mindenre ráragasztottam, most már kihagyom a tageket. Nekik az a szent, nekem ez. Nem ugyanazt csináljuk, de tiszteletben tartjuk a másik munkáját, amennyire tudjuk.
Professzor, a banán
Az egyik legviccesebb crossover, a Playboy magazint nézegető Kockásfülű nyúl előtt állunk, amely mellett Márk egy korábbi munkájának nyomaira bukkanunk, a főszerepben Mézga Aladárral, de azt sajnos szinte a felismerhetetlenségig megrongálták. „Szépen körbe-graffitizték, még azzal sem törődtek, hogy leszedjék azt a plakátot, ami alatta volt” – mondja Márk, aki viszont ráragasztotta az új, nyuszis képet az azóta már lekopott graffitire, így ismét az ő alkotása dominálja a felületet.
Lassan elhagyjuk az amúgy is kihalt bulinegyedet, amikor az utca túloldalán feltűnik egy átragasztott banánt ábrázoló kép. Igen, ez bizony egy utalás a 120 ezer dolláros műalkotásra – ha valakinek netán ez így nem mond semmit, Miamiban még 2019 végén közel 35 millió forintnyi összegért kelt el az olasz Maurizio Cattelan műve, egy szigszalaggal falra erősített banán. Márk persze itt is belevitt egy csavart: nem random banán került a képre, hanem a Gyümölcsfalva lakói című spanyol rajzfilmből ismert (már aki ismerte, ugye) Professzor nevű szereplő. Aki egy banán. A szerző elmesélte, hogy nemrég – a karakterek miatt – részben újranézte a rajzfilmet, de nem volt annyira lelkes, mint gyerekkorában (egészen pontosan a „szörnyű rossz” kifejezéssel illette, és ki is fejtette: „Sokkal bugyutább, mint amire emlékeztem.”)
A pasteup-túrát záró alkotás nem más, mint egy Elemi ösztön-átirat: a film legismertebb jelenetét itt Sharon Stone helyett a Macskafogóból ismert patkány alakítja. A kultrajzfilmről jutott eszembe, hogy Márknak a józsefvárosi Szigony utcában található gigantikus, Színes Város Csoport (Magyarország első tűzfalfestéssel és köztérszínesítéssel foglalkozó szervezete) alkotta Macskafogó-tűzfalhoz is van némi köze.
Az eredeti filmplakát alapján a jelentős részét én terveztem grafikailag; a felkérést pedig úgy kaptam, hogy a rajzfilm rajongói oldalának az alapítója látta az egyik macskafogós átiratomat. Ternovszkynak (Ternovszky Béla a film rendezője – a szerk.) a három beadott átdolgozás közül az én munkám tetszett a legjobban. Tök menő volt ekkorában látni egy rajzot, amit piciben megterveztem.
A street art-körútnak vége, de még néhány kérdést fel kellett tennünk az alkotónak, úgyhogy most váratlanul interjú-formátumra váltunk:
***
A teljes nevedet és az arcodat nem mutathatjuk. Van bármilyen információ, ami publikus veled kapcsolatban? Hol élsz, mit dolgozol?
Budapesti vagyok, IT-val foglalkozom. Van egy normál, hétköznapi, kilenctől ötig melóm, nincs köze a grafikához.
Számon tartod, hogy mennyi műved lehet kint a főváros utcáin?
Sok. Nagyjából hatvan különböző mű, de bőven száz felett ragasztottam, viszont idővel ezek szépen lekopnak, így a számuk folyamatosan változik.
Egy művet több helyen is kiraksz?
Eleinte három példányt szórtam ki három különböző helyen, mostanában inkább csak egyet. Szeretek azzal játszani, hogy a hely adottságaihoz passzoló képet tegyek ki – például van egy E.T., aminek a szeme egy igazi tűzcsap. Abból például csak egy van, mivel egy ilyen tűzcsapot találtam. Vagy például adott volt a helyszín a Trombi és a tűzmanóhoz, amit szándékosan a Tűzoltósággal átellenben helyeztem el.
Az ilyen kis gegeken túl mi az, ami még fontos a helyszín kiválasztásánál?
Frissen festett falra nyilván nem ragasztok, mert az bunkóság. Fontos, hogy a mű valamennyire illeszkedjen a városképbe, és semmiképp ne rondítsa a környezetet, inkább valamit adjon hozzá a látványhoz. És azért az sem árt, ha a kép viszonylag frekventált helyre kerül.
Jársz terepszemlére, keresed a helyeket?
Kifejezetten terepszemlére nem, inkább azt szoktam csinálni, hogy ha a városban belefutok jó helyszínekbe, akkor befotózom. Otthon néha már megtervezem, hogy hova fog kiférni a kép, aztán viszek magammal a helyszínre centit, hogy a biztonság kedvéért ellenőrizzem – na ilyenkor néha hülyének néznek, hogy miért méregetem a falakat.
Mi a munkamódszer?
Megtervezem, megrajzolom, elmegyek a nyomdába, kinyomtatom, hazaviszem, összevágom, összeragasztom – mert ugye ez nem matrica, hanem paste-up a hivatalos terminológia. Aztán bemegyek a városba és rosszalkodom.
Található Budapest vagy az ország határain túl is 0036MARK-alkotás?
Van pár Egerben, Szegeden. Vittem Svájcba, Belgiumba, egy street artos ismerősöm pedig Lengyelországban ragasztotta ki néhány képemet. Persze a munkáim nagy része leginkább idehaza működik, hiszen külföldön nem értik a poénnak azt a részét, amit a magyar rajzfilmkarakterek adnak hozzá. A Sharon Stone-os például tetszett sok külföldinek is, mert azt értik, hogy ez az Elemi ösztönre utal, csak közben nem tudják, hogy ki az a rajzfilmfigura, aki megtestesíti.
Ha már a nyolcvanas éveket idézed meg: mi a helyzet a csehszlovák, lengyel klasszikusokkal? Belefuthatunk majd Hurvinyekbe vagy Lolka-Bolkába a bulinegyedben?
Vannak ilyen terveim, annak ellenére, hogy eredetileg csak magyar művekből próbáltam táplálkozni. De Belgiumba például Hupikék törpikéket vittem, úgyhogy ha mondjuk Prágába indulnék, nyilván kisvakondosat készítenék be. Mivel ezek az animációk és bábfilmek nálunk is nagyon mentek, simán lehet velük dolgozni itthon is. Sőt: most, hogy kimondtad, már látom is magam előtt a képet – melósok ásnak, Kisvakond meg kantáros gatyában áll és nézi őket, kőműves actimellel a kezében.
A Banksy-féle társadalomkritikai vonal mennyire áll közel hozzád? Akarsz többet is mondani a poénnál? Például amikor Kukoriék szomorú arccal KFC-t esznek, az csak irónia vagy benne egy kis gyorskaja-fikázás is?
Ennél a konkrét képnél én csak a gagből, a poénból indultam ki, de persze, van, amikor mondanivaló is lehet mögötte. Mindenki azt gondol bele a képeimbe, amit szeretne.
A Leo és Fred-képet látva meg azon agyaltam, vajon a graffitis múltadra utalsz vele? Mennyire felfedezhető a művész az alkotásokban?
Előfordulnak utalások, például egy-egy figurán elhelyezett tetoválás. Aztán vannak poénok, amiket simán lehet, hogy csak én értek: például az ikonográfiám része a majdnem minden képen felfedezhető sebtapasz. Ezek visszaköszönő poénok, és egy újabb réteget kínálnak azoknak, akik nemcsak odapillantanak a rajz mellett elsétálva, hanem közel is mennek, ránéznek az apró részletekre. Van egy Grabowskim, akinek hármasokból és hatosokból áll a mellszőre: ez például máris egy utalás a 0036MARK-ra is.
Nem frusztráló, hogy a művész nem láthatja a kultúrafogyasztók arcát, miközben fogyasztanak?
Volt már, hogy direkt megvártam, hogy megnézzék, és figyeltem a reakciókat; aztán előfordult olyan is, hogy elsétáltak mellettem akció közben, és visszafele jövet mondták, hogy „hú, de jó lett”. De azért az Instagramon kapok bőven visszajelzést – a műveken kint van a nevem, bekövetnek, lájkolják, megosztják, gratulálnak. A visszajelzések jól esnek így is, hogy nem látom az arcokat.
Melyik volt az első műved a városban?
Az is egy Die Hard-átirat volt: az egyik macska egy „Ho-Ho-Ho, Now I have a machine gun” feliratú pólót visel, Bruce Willis helyett pedig Grabowskit láthatjuk. Egy gépfegyverrel. Két A4-es példányom volt belőle, otthon, a saját kis gépemen nyomtattam ki, és karácsony környékén tettem ki, merthogy akkoriban ment a tévében a Macskafogó és a Die Hard ismétlése is. És utána elkezdtem agyalni, majd jött az ötlet, hogy más mesékből is lehetne hasonlókat alkotni. Az agymenéseket felírogattam, és azóta is van egy bazi hosszú listám, amire felvezetem az ötleteimet.
A rajzfilmek mellett megfogott még valami a nyolcvanas évekből? Például a korszak sajátos tárgykultúrájáról mit gondolsz?
Imádom. Igaz, a képeken ez nem jelenik annyira, de például a lakáskasszás nyelvnyújtogatós kutyaperselyt megcsináltam snoopys verzióban. Ami azért vicces, mert kiskoromban volt ilyen perselyem, és nemrég került elő egy olyan gyerekkori fotó, amin snoopys pólóban vagyok, és ez a persely van a kezemben. Tehát a mostani rajzom úgy készült, hogy a fotóról nem is tudtam. Lehet, hogy ebben ez esetben a tudatalattim alkotott.
Melyik a kedvenc 0036 MARK-műved?
Nagyon szeretem azokat, amik illeszkednek a környezetükbe – mint például a zenét hallgató Mézga Aladár az I love RAP csempe alatt, vagy az E.T., mert abban is van egy kis játékosság. Amit még nagyon szeretek, az az AntallTales. Antall József látható rajta a Kacsamesék szomorú kiskacsáival, és azért szeretem, mert nekem is megvan a vakuélmény, amikor megszakították a rajzfilmet a miniszterelnök halála miatt. Gyerekkorunkban ez volt az első ismerkedésünk a politikával. Azt sem tudtuk, ki az, aki meghalt, csak kiborultunk, amiért megszakították a Kacsameséket. Viszonylag egyszerű kép, mégis a korosztályunkhoz tartozó összes magyar ember tudja, hogy miről van szó.
