A Balaton újra fénykorát éli, már nem német turistákkal van tömve a strand, rengeteg magyar választja Horvátország helyett annak ellenére, hogy a Balaton rég nem tartozik a legolcsóbb választások közé. A környéket jó ideig elfelejtettük, a büfék üresen álltak, bezártak a hekkesek és palacsintázók, a kertmozikat szép lassan benőtte a zöld, a jól ismert színes spagettiszékek pedig lomtalanításra kerültek.
De menjünk vissza az időben egészen a 19. század végéig, amikor kezdett beindulni a balatoni élet. 1846-től járt gőzhajó a vízen, az 1890-es évektől pedig már nem csak Siófok és Füred között lehetett közlekedni, a nyaralók elhajózhattak Badacsonytomajba, Almádiba vagy Révfülöpről Boglárra. Ekkor viszont még nem kell virágzó, nyüzsgő partokra gondolni, a vasút csak a déli oldalt járta be, és a 20. század elején épült ki igazán az infrastruktúra.
Siófok az egyik első olyan balatoni település volt a gyógyító Füred mellett, ahol a magyarok kikapcsolódtak a nyári hónapokban. 1866-ban például a Zala-Somogyi Közlönyben jelent meg egy hirdetés Balatontavi Fürdő Siófok címmel, és 1878-ban megépült a „Magyar Tenger” feliratú fürdőház is. A századfordulón már a budapesti nagypolgárság kedvelt találkozóhelye volt Siófok, Karinthy Frigyes, Krúdy Gyula, ifj. Latabár Árpád vagy éppen Kabos Gyula is szívesen vonatozott le.
Majd ha a Balaton partjának minden alkalmas része kényelmes nyaralókkal lesz behintve, s ötvenezer fürdővendég helyett félmillió jön oda üdülni nyarankint: törekvésünk végére akkor jutunk el.
– írta a század elején Eötvös Károly.
A második világháborúig óriási fejlődést látott a környék, Siófokhoz hasonlóan Zamárdiban 1913-ban alakult meg a Fürdőegyesület, az 1930-as években kiépült a nyaralóhely.
A háború alatt nagy károkat szenvedett a Balaton, az újabb fejlődési hullám az 1960-as években kezdődött, tizenötezer különféle nyaraló épült, a vállalatok üdülőket vásároltak. Lassanként nemcsak a munkásosztály kempingezhetett a környéken, hanem a gazdagabbaknak is csábító lett a Balaton, az NSZK mellett már az NDK-ból is özönlöttek a turisták, gyakran itt találkoztak titokban a kelet- és nyugatnémetek. Elérkeztünk a zimmer frei-korszakba.
„A ‘70-es évek közepére a balatoni nyaralás természetessé válik. Alig akad család, ahol a munkahely, egy szomszéd vagy egy nagybácsi révén ne juthatnának el a szülők a gyerekekkel egy hétre Szemesre vagy Siófokra. 1978-ra nyilvánvalóvá válik, hogy a Balaton megtelt. A strandokon már reggel 9-kor elfogynak az árnyékos helyek, a tihanyi révnél végtelen kocsisorok állnak” – hangzik el a Papp Gábor Zsigmond Balaton retró című dokumentumfilmjében.
Mindeközben táborok épültek, a zánkai úttörőparkot 1975. május 25-én adták át, éppen gyereknapon és maga Kádár János avatta fel Közép-Európa legnagyobb úttörőtáborát, a Balatoni Úttörővárost. Ma pedig a Kádár-korszak vagy éppen a századforduló villái adják a Balaton hangulatát, mind a két partnak megvan a maga bája: az északi a vadregényesebb, a déli az üdülősebb, családiasabb.
Kiemelt kép: Umann Kornél / Fortepan
