Női sorozat férfiaknak is
A premiert a következő mondatokkal vezette fel a konferanszié:
Mivel ez egy női sorozat, ezért remélem nem gond, ha tegeződünk!
Nem volt gond, az már sokkal inkább, hogy miért nevezi bárki a Csak színház és más semmit “női sorozatnak”. Oké, tavaly én is azt mondtam, hogy a színházi környezetben játszódó, romantikus felhangú, humortól sem mentes komédiára elsősorban a nehéz nap után vasalgató háziasszonyok nyitottak, meg is követem magam, bár azt soha nem állítottam, hogy emiatt úgynevezett “női sorozat” lenne.
Annak, hogy valamit női sorozatnak nevez valaki, az lehet az oka, hogy Kár, mert így eleve kizárunk egy csomó embert (értsd: a férfiakat) a szerelem, a romantika vagy a színház átélésének lehetőségéből. A Csak színház és más semmi viszont nem restell a felsoroltak mellett olyan “férfias” dolgokról is megemlékezni, mint a korrupció, az intrika vagy a rivalizálás. Ezekről pedig rögtön nem a habkönnyű, rózsaszín, cukormázas kedélyeskedés jut a néző eszébe. A sorozat pedig egyenesen bővelkedik ezekben a témákban. Na, jó meg nem kicsit romantikus.
Nem hajlik giccsbe, és az már jó
A Csak színház és más semmi a második évadban is rokonszenves sorozat maradt. A hibák egyelőre – az első két rész alapján – ugyanazok, mint az előző évadban:
- Az egydimenziós karakterek (mellékszereplők, főleg az idősebb figurák) még mindig többen vannak, mint szeretnénk
- Még mindig olyanok bizonyos jelenetek, mintha egy kamu IKEA-beltérben forgatták volna, noha a producer, Kálomista Gábor színháza, a Thália szolgált helyszínként
- A humora továbbra is esetleges, de legalább nem idegesítő vagy kínos
- Még mindig hülye időpontban, péntek este vetítik a Duna tévén
Azt továbbra is homály fedi, hogy a promóció miért robog olyan alacsony hatásfokon: plakátot egyáltalán nem lehetett látni, és alig négyezer megtekintés látható a sorozat trailere alatt is. Ha valamit, akkor ezeket nyomhatná a köztévé, az ilyen sorozatok reklámjára érdemes lenne költeni. Persze lehet, hogy az egész mögött csak az van, Kálomista Gábor cége, a Megafilm Service Kft. kénytelen drágán bérelni Kálomista Gábor színházát, így nem marad semmi reklámra.
A sorozat legfőbb erénye viszont megmaradt: bevállalós, szókimondó és hiteles színházi közeget, univerzális színházi problémákat mutat be. Több generációt is képes megszólítani, a fiatal felnőttektől a szépkorúakig, mindenki találhat magának benne ellenséget és barátot. A többszörösen összetett szerelmi kavarások pedig, még ha néha ugyan szélsőségesen kidomborítottak is, alapvetően ismerősek és nagyon átélhetőek.
Az új seprűket utáljuk, de jól sepernek
Az első két részben négy új szereplő mutatkozott be, melyből kettőt bizonyosan (Tenki Réka, Móga Piroska), egyet kérdőjelesen (Klem Viktor), egyet pedig semmiképp nem fogunk utálni (Mészáros Béla). Utóbbi kapcsán épp az lehet az egyik dramaturgiai fordulat, hogy a látszat ellenére nem egészen az, akinek mutatja magát. Sokszor előre betippelhető bizonyos karakterek sorsa vagy viszonya másokkal, ha pontosan nem is találunk el mindent, közelítőértéket be tudunk lőni. Így elmarad az igazi meglepetés. Remélhetőleg az új szereplőkkel a forgatókönyvíró páros rácáfol minderre, hiszen a színház belső, szakmai életében felmerülő problémákat is ezek a karakterek hozhatják be.
Az első részben még nem túl magabiztosak a színészek Klem Viktor, Szervét Tibor és Lovas Rozi kivételével. Utóbbi már az előző évadban is üde színfolt volt a sorozatban. Klem a fiatal, ambiciózus rendezőzsenit alakítja, aki már csak emiatt is szúrni kezdi a Csányi Sándor által játszott vezetőrendező Barna szemét. Barna ráadásul éppen egészség-fasizmusban szenved, cigizne, de nem lehet, enne, de nem lehet, úgy en bloc szeretne jól kinézni és egészséges lenni, de a folytonos stressz miatt valahogy mindig étel vagy cigi kerül a kezébe. Csányi az első évadban jól hozta a kőkemény rendező figuráját, akinek a karaktere szinte 180 fokos fordulatot vett az új évadban. Partnere, Schell Judit újra küzdeni kényszerül a feledés és az öregedés démonával, ráadásul olyan váratlan veszéllyel találja magát szembe, amire ezek mellett nem is számított.
Az Ivánszky Dénes színházigazgatót játszó Szervét Tibor úgy tűnik, olvashatta a tavalyi évadindító kritikáját, ahol azt írtam, hogy a sorozat legmodorosabb alakítását sikerült nyújtania, ugyanis az új évad első és második részét is simán elviszi a vállán különösebb probléma nélkül. Ivánszky két nő közé került, felesége elhagyta, ő meg összekavart egy nála jóval fiatalabb színésznővel (Pálos Hanna). Ehhez hasonló hármas felállás már az első évadban is volt, így egyelőre kérdéses, merre haladhat még a szál.
Tenki Réka és Móga Piroska egyelőre nem szerepeltek sokat, karaktereik már most túlzottan elrajzoltak, de keveset láttunk még belőlük ahhoz, hogy bármilyen egyéb érzelmet érezhessünk a menő öltöztetővel (Tenki) és az feltörekvő fiatal színésznővel (Móga) szemben, mint az undort. Kíváncsian várom, merre halad a történetük, meg arra, hogy Dobó Kata miként fogja magát bedobni, ugyanis őrá is számíthatunk a későbbiekben. A képi világ a megszokott IKEA-szerű, különösebb szenzációval nem kell számolni. Jó volt visszatérni a Komédiás színház falai közé: aki szereti a pikírt és helyenként szatirikus sorozatokat, annak a Csak színház és más semmi második évada nem fog csalódást okozni.
