Az 1954-ben egy fiatal, az egyetemről első állásába, a Központi Statisztikai Hivatalba belépő férfi, Dr. Ormai László pár nap elteltével arra buzdított néhány lelkes, a munkahelyén megismert lányt, hogy munkaidő végeztével még ott az irodában öltözzenek át, toljanak ki a folyosóra pár asztalt, azokat szereljék fel hálókkal, és ragadjanak ütőt. Így, lényegében a nulláról, a kerületi másodosztályból indult útjára a későbbi világverő, 25-szörös Bajnokcsapatok Európa Kupája (BEK, ma már Bajnokok Ligája) győztes, negyvenszeres magyar csapatbajnok női asztalitenisz csapat, a Statisztika Petőfi SE.
Az elsőként jelentkező lányok közt ott pattogtatta a kaucsukot Ormai felesége, Etelka, a sportágban ma is közismert nevén Enci néni, vagy éppen Kántorné, aki Ormai titkárnőjeként dolgozott. Volt olyan év, hogy két bajnoki szintet is ugrottak, majd négy évvel később, 1958-ra a lányok már feljutottak az NB I-be.
Ormai és Enci néni azóta is a klub mindenese. Nagyrészt kettejük agilitásának, szervezőkészségének, Ormai szakértelmének, kapcsolati tőkéjének, a KSH támogatásának és az egyre gyarapodó létszámnak köszönhetően a folyosókról előbb a kultúrterembe, majd a Jurányi utcai iskola tornatermébe, végül 1980-ban a ma is használt csarnokba, a Marczibányi térre költöztek.
Leegyszerűsítve így indult a Statisztika Petőfi Sport Klub későbbi, Guinness-rekord könyvbe kívánkozó sikersorozata. A lányok 1968-ban nyerték az első magyar csapatbajnoki címet, majd
„A mai napig emlékszem, 1970-ben Prágában volt az első BEK-döntő mérkőzésünk, a visszavágót június 4-én Budapesten játszotta Magos Judit, Kisházi Beatrix, Rózsás Juci a Start Praha ellen. Az első négy évben mindig a csehekkel kerültünk szembe a döntőben, utána ötször a Tolnai Vörös Lobogó ellen vívtunk »házi döntőt«, olyan erős volt a magyar női asztalitenisz. Később jött a svéd Varberg BTK, majd az orosz és német csapatok” – emlékezett az első BEK-győzelmekre Ormai László, majd hozzátette, szegény csapatként rendre Fülöp István edző vagy a saját saját autójával vitték a lányokat a BEK-meccsekre, a játéknap előtti este érkeztek, hogy szállásra se kelljen költeni.
Célként mindig is az fogalmaztuk meg, hogy saját nevelésű játékosokkal érjük el a nemzetközi szintet, még inkább a fölött is az első lépcsőt. Ezt be tudtuk tartani egészen 2008-ig, azóta csak utánpótlás-neveléssel foglalkozunk anyagi okok miatt. Erről is maradtunk nevezetesek. Rózsás Jucit kivéve, aki felnőtt játékosként került hozzánk az első világverő nagy csapatból Lotaller Henriett, Kisházi Beatrix, Oláh Zsuzsa, Szabó Gabriella egyaránt nyolcéves korától a Statisztikában nőtt fel, de a hatszoros Európa-bajnok Magos Judit is – még KSI-versenyzőként – 15 évesen már nálunk edzett, mielőtt 18. születésnapja után, 1969-ben a Statisztikába igazolt.
A későbbi BL-győztes csapatokban Wirth Gabi és Wirth Zsuzsa, majd a ’90-es évektől Éllő Vivien és Tóth Krisztina is a Marczibányi téren nevelkedett. Büszke vagyok arra is, hogy évtizedeken át saját nevelésű játékosokkal értük el a sikereket, és csak a kilencvenes évektől kellett egy-egy légióst szerződtetnünk. Ahogy az is melegséggel tölti el a szívemet, hogy játékosaink versenyzői pályafutásuk után szinte egytől egyig edzőként folytatták, segítették vagy segítik ma is a magyar asztaliteniszt, ezen belül a Statisztikát” – engedett betekintést a ma már 88 éves Ormai az 1954 óta, azaz 66 éve hűségesen követett sportfilozófiájába.
A Statisztika 2008 óta már nem saját magának, hanem a magyar asztalitenisznek nevel. Hogy ez mennyire igaz: tavaly úgy nyert bajnokságot a Budaörs, hogy három Statisztika-nevelés (Lovas Petra, Perger Szandra, Fazekas Mária) mellett egy vajdasági lány alkotta a csapatot.
Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu
