Nagyvilág

A nem fehér szavazók átpártolása kellett Trump második győzelméhez

WIN MCNAMEE / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP
Donald Trump 2024. november 6-án a Palm Beach Convention Centerben tartott eredményváró rendezvényén.
WIN MCNAMEE / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP
Donald Trump 2024. november 6-án a Palm Beach Convention Centerben tartott eredményváró rendezvényén.

A nem fehér szavazók átpártolása kellett Trump második győzelméhez

Ugyan a republikánus Donald Trump végeredményben csupán másfél pontos különbséggel nyerte meg a 2024-es amerikai elnökválasztást a demokrata Kamala Harrisszel szemben, de először sikerült úgy győznie, hogy ténylegesen ő kapta a legtöbb szavazatot, ami az elektori rendszerben nem mindig teljesül. A Pew Research közvélemény-kutató intézet elemzése szerint Trump sikerének kulcsa abban rejlett, hogy 2016-hoz és 2020-hoz képest egy szélesebb és sokszínűbb választói koalíció állt be mögé.

Bár az általános részvételi arányok nem változtak drámaian, Donald Trump jelentősen felülmúlta Joe Biden 2020-as kampányát mind a meglévő támogatói, mind pedig azok körében, akik 2020-ban nem mentek el szavazni, vagy csak 2024-re váltak szavazásra jogosulttá. Ezek a választók aránytalanul nagyobb arányban támogatták most Trumpot – ellentétben a korábbi tendenciákkal, amikor a nem szavazók általában a demokraták felé húztak.

A Pew Research adatai alapján a 2024-es elnökválasztásra Trump szavazóbázisa látványosan sokszínűbb lett, különösen a spanyolajkú, fekete és ázsiai szavazók körében elért népszerűség-növekedésének köszönhetően. Ezzel szemben Kamala Harris szimpatizánsi köre valamelyest homogénebbé vált Joe Biden 2020-as vagy Hillary Clinton 2016-os eredményéhez képest.

Ugyan továbbra is a fehér, nem spanyolajkú választók alkotják Trump szavazóbázisának háromnegyedét, de a dominanciájuk 2016 óta folyamatosan csökken.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik