Megpróbálják „összefideszezni”, valamint az MNB-botránnyal összefüggésbe hozni a Tisza Pártot – erről beszélt vasárnap délután közzétett videójában Magyar Péter pártelnök.
Onnan indított, hogy minden eszközt megpróbálnak bevetni a Tisza ellen: a hatóságokat, a propagandát, de ha kell, a független sajtót is, melynek szerinte egyes szereplőt felhasználja „a korrupt és rettegő hatalom”. Ezután rátért arra, hogy
Magyar szerint a háttérben egyre több oligarchia és pénzember próbál a közelgő rendszerváltást látva helyezkedni, de a Tiszánál elmondása szerint hiába próbálkoznak, „kidobták őket az ajtón”. Elmondta, hogy a nyaralása alatt kapott egy telefonhívást az egyik független sajtóorgánumtól, amely arról kérdezte, hogy igaz-e az a hír, hogy a Tiszához köthető egyik ügyvéd kapcsolatban áll az MNB-botrány egyik gyanúsítottjával. „Egyértelmű választ adtam az újságírónak: a Tisza és más politikai közösség sem határozhatja meg, hogy egy büntetőügyvéd milyen ügyben, milyen gyanúsítottat véd” – mondta Magyar, hozzátéve, hogy a Tisza közösségének nem lehet tagja olyan ember, akinek bármilyen köze van „az orbáni oligarchákhoz”.
Magyar elmondása szerint a szóban forgó ügyvédnek formális kapcsolata nincs és nem is volt a Tiszával: gyermekjogi kérdésekben segíti a párt szakmai munkáját, ugyanis ő a bicskei gyermekotthon áldozatainak jogi képviselője. Az illető a párt hétfői gyermekvédelmi konferenciáján is részt vesz.
Elmondta azt is, hogy ők az egyedüli párt, amely valódi nyomozást, azonnali őrizetbe vételét, a lopott vagyonok lefoglalását és a politikai irányítók felelősségre vonását követeli az MNB-botrányban.
Magyar elmondta, hogy nincs az a háttéralku vagy hatalmi gépezet, ami meg tudja őket állítani: a párt július 12-ei kongresszusán Nagykanizsán elmondják, milyen jövőt kínálnak Magyarországnak, majd megkezdik a kampányt, elmennek minden faluba, minden városrészbe, ha kell, gyalog.