Ha Orbán politikájának értelmét kutatjuk, azt láthatjuk, hogy az egyre növekvő menekültellenes szigor alkalmazásával és az uniós szabályok (szelektív) betartásával igyekszik feltartóztatni a menekülthullámot. Ezzel, véli, terhet vesz le a nyugati országok válláról és fenntartja Schengent, amit majd honorálnak neki, miközben a menekültellenes kampányt felhasználhatja hazai népszerűsége növelésére.
Bulgáriával és Görögországgal szemben a magyar állam igyekszik elvégezni a menekültek regisztrációját, annak ellenére, hogy ennek nyomán a továbbutazó menekülteket ide toloncolhatják vissza. Ezt a feladatot sem Görögország, sem Bulgária nem teljesíti, ez tehát “jó pont” Magyarországnak. Ezeket az erőfeszítéseket a német kormány is többször is elismerte. Csakhogy valójában a regisztráció nyomán lefolytatott hazai eljárások jelentős részében a magyar állam Szerbiába utasít vissza még olyan menekülteket is, akik háborús zónából érkeztek, és akiknek a befogadása nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettségünk volna. Emellett, az egyelőre félkész határzárral Orbán megpróbálja fizikailag is feltartóztatni a menekülteket. Valamint – s ezt is kimondta a kormányzati kommunikáció – a menekültek fogadásának alacsony nívója, és a kemény jogi szankciók azt szolgálják, hogy lehetőleg senkinek se legyen kedve itt maradni, vagy itt átutazni.
A magyar kormány nem gondoskodott a menekülttáborok kapacitásainak bővítéséről, mert az volt az igazi célja, hogy ezekben a táborokban rossz feltételek uralkodjanak – összhangban az elrettentés politikájával. Nem véletlen, hogy a táborokba jogvédők, segítők vagy újságírók nem juthatnak be. Ebből következően a Magyarországon amúgy is csak átutazni akaró menekültek még kevésbé akartak a táborokban maradni, amelyeket a magyar hatóságok magyar nyelvű “tájékoztatói” alapján megtalálni se könnyű. A menekültek újabb és újabb hullámokban megcélozták hát a nagy vasútállomásokat, a továbbutazás reményében. A kormány nem gondoskodott róluk, mondván, a táborokban lenne a helyük. Ellátásukat a spontán szerveződő önkéntes segítő csoportok vették kézbe, merthogy a nagy karitatív szervezetek és az egyházak többsége szintén tétlen maradt. Csak most szombaton, hónapokkal a menekültválság kezdete után beszélt arról a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy kifejezetten számít a civil segítésre és közvetítésre, név szerint egyetlen szervezetet említve, a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot. Néhány hete még a Fidesz-politikusok gúnyolódó közleményekben szólták le a civil segítőket, amiért tőlük még senki sem kért bocsánatot.
Az elmúlt hónapokban teljesen követhetetlenné vált, szabad-e a menekülteknek továbbutazni érvényes vonatjeggyel, de útiokmányok nélkül, vagy nem. A hektikus hatósági viselkedés – ami egyébként pontosan tükrözi az Orbán-rendszer jogalkotásának és jogalkalmazásának kiszámíthatatlanságát – tetőzött a Sopronba tartó vonat “trükkös” Bicskére terelésével, ami végleg megroppantotta a bizalmat az állami szervek és a menekültek között. Ez is oka annak, amit a kormány a menekültek “engedetlenségének” nevez, vagyis, hogy sokan nem hajlandóak a táborokba menni és regisztráltatni magukat. Budapesten azonban csütörtökön és pénteken pontosan megmutatkozott, hogy ha valakiktől félni kell, azok nem a továbbutazni akaró menekültek, hanem az őrjöngő szélsőséges “fociszurkolók”.
A menekültek azonnali továbbutazási vágyában szerepet játszhatott, hogy Németország bejelentette: a hozzá érkező menekülteket nem toloncolja vissza oda, ahol az Unión belül regisztráltak. Nem igaz tehát, hogy Németország biankó “meghívót” adott volna mindenkinek, lemondva regisztrációról. Ha a magyar kormány tájékoztatási tevékenysége eleve nívósabb és tettei megalapozzák a bizalmat, talán ezt a félreértést is könnyebb lett volna tisztázni. A németek szándékuk ellenére talán valóban felgyorsították az átutazás tempóját, ám tulajdonképpen világossá tették, hogy leveszik a teher egy részét a “frontországokról”, hiszen a szóban forgó menekültek tartós elhelyezésének ügyét magukra vállalják.
Végső soron az elmúlt napokban az bizonyosodott be, hogy az orbáni szigor nem a menekülthullám feltartóztatáshoz járul hozzá, hanem ahhoz, hogy az ide érkező menekültek minél gyorsabban tovább akarjanak innen menni. Az elrettentés emberi minimumokat is átlépő politikája nem mérsékli a menekülthullámot, hanem továbblöki azt a nyugati országok felé. Ily módon a magyar kormány által learatni kívánt európai diplomáciai siker a semmibe vész.
egy olyan – valóban vitatható és rengeteg kivitelezési problémát felvető – európai kvótarendszert, ami elsősorban a nyugati országok egymás közötti tehervállalásáról szólna. A keleti EU-államok befogadási irányszámai várhatóan nagyon alacsonyak, szinte jelképesek lennének. A kategorikus ellenzés miatt azonban ez a megoldás sem került egyelőre közelebb a megvalósuláshoz. Tehát továbbra sincs közös politika, miközben a probléma távoltartása Európától – ami Orbán politikájának alapgondolata – lehetetlennek látszik.
A magyar állami szervek rossz teljesítménye és a kormány manipulatív indulatkeltő kampánya ugyanannak a politikának az elemei. Az egyik oldala az elrettentés, ami a menekülteknek szól – és az Uniónak, hogy, lám, mi feltartóztatjuk őket (valójában nem tartóztatjuk fel őket). A másik az elrettentés belpolitikai haszonra váltása. Az orbáni politika újrakeretezése zajlott az elmúlt háromnegyed évben. A nemzeti szabadságharc új felvonását reklámozó plakátkampányra és “nemzeti konzultációra”, valamint a kerítésre költött summa vége bőven 20 milliárd forint felett lesz. De ez csak a kérdés anyagi oldala. A másik az amúgy is jelentős társadalmi frusztrációk és belső ellenségeskedés új irányba állítása, akár nettó félelemkeltés árán. Ha kell, maga a miniszterelnök mondja be minden alap nélkül, hogy járványveszély fenyeget. Mindennek eredménye a hihetetlen társadalmi zaklatottság, valamint az alapvető emberi normák értékének állami megkérdőjelezése. Ennek a hatásait sokáig nyögni fogjuk.
Bár a menekültek befogadását az ellenzéki szavazók többsége sem támogatja, de a kormánypárt és a kormánypártra rálicitálni próbáló Jobbik támogatottsága sem kezdett szárnyalni az elmúlt hónapokban. A Fidesznek persze a ciklus közepe táján elég, ha törzsszavazói bázisát egyben tartja. A Jobbik “cukikampányra” fordított energiái eltűnhetnek a semmibe, ha még jobban nekiesik a menekülteknek. Mindettől még nagyon nehéz azoknak a helyzete, akik menekültbarát vagy egyszerűen humánus politikát hirdetnének. De maradt valamekkora mozgástér. Nem igaz, hogy csak a kormány és a Jobbik politikájára van igény menekültkérdésben.
