A Nemzeti Színház igazgatója „művészi, állampolgári és vezetői” meggyőződésének akar megfelelni, „nem a hangosan kiabáló, felszínesen megnyilatkozó embereknek”.
Kilenc zenekar részesül abból a csaknem 1,4 milliárd forintos összegből, amelyet fővárosi komolyzenei együttesek rendkívüli támogatására csoportosított át a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI).
A Győri Nemzeti Színház többször bizonyította már, hogy szívesen egy jótékony kezdeményezés mellé áll. Április 23-án egy újabb akciót támogat a teátrum.
Rupnik Károly, a Győri Nemzeti Színház művésze március 21-én önálló esttel várja rajongóit. A humoros, szatirikus műsort a Zichy-palotában láthatja a közönség.