Kultúra

Inkább a kaja, mint az idegenek

A magyarhoz a hasán kersztül vezet az út. Ahogy a pirézhez is. Ezt bizonyítandó, öt bevándorló és öt magyar családot hoztak össze közös főzésre a Mika Tivadarban.

Majd egy éve indult a Menedék Egyesület akciója: „Ültessünk egy ebédlőasztalhoz egy magyart és egy bevándorlót!” Mert ugye, nem csak a férfiakhoz, hanem (ezek szerint) a magyarokhoz is a hasukon keresztül vezet az út. A projekthez az Európai Unió adott láthatóan sok pénzt. Olyan sokat, hogy kijött belőle egy szakácskönyv és 5 kisfilm is. Mindezeket csütörtökön mutatták be a sajtó képviselőinek a budapesti Mika Tivadar Mulatóban, ahol este a filmeket – először és utoljára – meg is lehet nézni.

Fikciósan

A Vasárnapi Ebéd címet viselő multikulturális gasztronómiai projektben öt bevándorló és öt magyar családot hoztak össze közös főzésre. És ha már összejöttek, bizony beszélgettek is. Illetve inkább barátkoztak, mert – mint elhangzott – fontos a magyarok és a bevándorlók közötti barátság. Afgánok, mongolok, szerbek, nigériaiak és kínaiak főztek és ettek közösen, amit Török Ferenc, a Moszkva tér rendezőjének, dokumentumfilmes tanítványai rögzítettek. Kicsit fikciósan és nem vasárnap.

Pirézek

Öt film született tehát, amelyeknek nem titkolt célja, hogy pozitív képet fessenek az itt élő bevándorlókról. Valahogy kimaradt a filmekből, hogy ezeknek az embereknek milyen előítéletekkel kell megküzdeniük az ugyan vendégszerető, de még a pirézeket is erősen utáló magyarok között. Mint ahogyan arról sincs említés, hogy ha valaki Magyarországra vetődik menekültként, akkor jó időre tulajdonképpen börtönbe zárják, mondjuk a békéscsabai menekülttáborba.

A köztévé se

Persze ne legyünk ennyire szigorúak. Ha mi lennénk az Európai Unió, azt is nagy eredménynek látnánk, hogy az egyébként nagyszerű filmek eljutnak a magyarokhoz. De persze ezzel is van egy kis baj. A filmeket ugyanis nem vetíti egyetlen televízió sem. Megnézni is csak ma este lehet a mulatóban. Ahogy Török Feri fogalmazott, egy normálisabb helyen esetleg a köztelevízió tűzhetné műsorra az alkotásokat. De az sem fogja. Viszont egyszer majd felkerülnek az internetre.

Akkor könyv

Sebaj! Mindennapi használatra ott a szakácskönyv. Mautner Zsófi nagyszerű receptjeivel és zseniálisan szép kiállításban. A blogger tizenöt köztünk élő bevándorlóval főzött közösen, és legjobb receptjeiket magyar alapanyagokra lefordítva adta közre az „Így főzünk mi” című kötetben. Üröm az örömben: ez sem kerül kereskedelmi forgalomba.

Vagyis aki kíváncsi a filmekre, esetleg a könyvre, annyit tehet, hogy csütörtökön ellátogat a Mika Tivadarba. Ha vidéki, akkor erről biztosan lemarad. A filmek egyszer esetleg felkerülnek majd egy videómegosztóra. No meg valami uniós könyvtárba. Talán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik