Kultúra

A tévében: nők Marceau-tól Ellen Page-ig

Női sorsok Argentínától New Yorkig, Ellen Page, Helen Hunt, Scarlett Johansson, Sarah Jessica Parker és Sophie MArceau tolmácsolásában.

13:40, m1, Forma-1 Spanyol Nagydíj – Időmérő edzés
A Ferrarinak lassan becsengetnek, ha nem sikerült valamit kitalálniuk, ez az idény már csak a kísérletezgetésre lesz jó. A többiek is folytatják a technikai versenyfutást, lehet, a Lotus is megtalálta a nyerő kombinációkat, így – s ennek a legtöbb néző csak örülne -, elképzelhető, hogy a McLaren, a Red Bull mellé felkapaszkodik egy harmadik rivális is. Így ez a Spanyol Nagydíj elég döntőnek ígérkezik.

18:55, film+, Házibuli
Emlékszem, apukámmal valami mást akartunk megnézni, de rosszul vettünk jegyet, pedig autóval mentünk a világ végi moziba. Így aztán a Házibulit néztük meg, s bár nagyjából 10-12 éves lehettem, és a focin kívül kevés dolog érdekelt, nem bántam a filmet. Más sem, óriási siker lett a fiatal Sophie Marceau bemutatkozása. Pedig semmi különös nem történik a filmben: szerelmes tinuk, bulik, tanárok, szülők, nagynéni, megcsalás. Meg Vladimir Cozma korszakos zenéje, a slágerklisék halma, amely mégis működik.

19:15, Viasat3, Zseni az apám
Hollywood legkínosabb próbálkozásai akkor jönnek el, amikor zseniket akar filmvászonra vinni. Kivételek mindig vannak, elég Gregory House-ra gondolni (bár ő angol), de mondjuk ki bízna rá egy ilyen szerepet Dennis Quaidre, amikor Air Anthony Hopkins is a kínosság határán volt a Bizonyításban? Quaid buta, ez minden mozdulatán és szaván érződik, ezért garbókkal, gyapjúzakókkal, szakállal kéne eljátszania a zsenialitást – hát ezt hadd ne kommentáljam. A zseni lányával (Ellen Page) él, aki (persze) ugyanolyan mizantróp, mint ő. A felesége halála óta zárkózott férfi összetalálkozik egy volt tanítványával (Sarah Jessica Parker, a film 2008-ban készült, ezek szerint Quaid professzora már régóta tanít…), és persze szerelem, konfliktus, szinte végig fel tudnénk mondani a filmet. De Page miatt belenézünk. 

20:10, m1, Jóasszony: akiről egy város beszél
1930 New Yorkjában van egy nő (Helen Hunt), aki minden nős férfira kiveti a hálóját. De egy idő után minden halász továbbmegy, a miénk épp a csodálatos Amalfiba, a Sorrentói-öböl egyik legszebb helyére. És nem zárdába megy, annyi bizonyos. Ki is néz egy fiatal arisztokratát – nem lesz könnyű dolga, mert a feleségét Scarlett Johansson alakítja.

22:45, Duna Tv, Egy szerencsés nap
Nincs könnyű dolga manapság egy fiatalanak Argentínában, de nem is volt soha, hisz a második világháború után ritkán volt igazán stabil helyzet az országban, és legutoljára is kénytelenek voltak feladni különutas álmaikat. De Elsa szerencsésebb, vannak barátai, s van egy nagyapja, aki sokat jelent neki. De a lány mégis úgy dönt, felkerekedik, hogy eljusson Szicíliába, hogy ott éljen. De tényleg jó döntés ez?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik