Kultúra

Sztárok a kapuvári terepralin

Május 11-13. között négy ország nemzeti bajnoksága találkozik a Rábaköz szívében.

 

Több, mint félszáz induló, Dakaros nagymenők, gyári versenyautók, Fekete Dávid és Cserpes Laura koncert, valamint kamionok, quadok, motorok, sztár DJ-k és szombat esti mulatós színezik az  XLavina IV. Rábaköz Kupa tereprali verseny kapuvári.három napos futamát. Akik kilátogatnának a versenyre, azok a nézői pontokat és programokat itt találják, de a helyszínen is fognak találni szórólapokat.

A futam a magyar mellett a lengyel, a cseh és a szlovák terep-rallye országos bajnokságban is pontszerző versenynek számít, valamint a Közép-Európai Zóna Trófea (CEZ) sorozat idei első állomása is lesz egyben. A versenyen a hagyományos kategóriák, mint autó és motor-quad mellett kamionokkal is rajthoz lehet állni. Az előzetes nevezési listán már 52 versenyjármű szerepel, amely egyedülálló a hazai tereprali versenyeken.

Idén már negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Rábaköz Kupa Kapuváron és környékén. A rendező Navigátor Sportmédia Kft. idén is mindent megtesz azért, hogy mind a versenyzők, mind a pályák szélére és a szervizparkba kilátogató érdeklődők jól érezzék magukat.Itt lesz a Dakar rallyról ismert Szalay Balázs és Bunkoczi László, valamint a szintén a Dakar rallyn a hetedik helyen célba ért cseh Miroslav Zapletal, de jönnek gyári Mitsubishik, Hummerek és Volkswagenek is!

Az XLavina IV. Rábaköz Kupa május 11-én pénteken egy 38 kilométeres szakasszal kezdődik, így a résztvevők azonnal belecsapnak a sűrűjébe. Szombaton öt, vasárnap három szelektív szakaszra kerül sor, a verseny össztávja pedig közel 500 kilométer. A versenyközpont és a szervizpark a kapuvári Hany Istók Kerékpároscentrum előtt kerül kialakításra, a rendezvényt pedig számos zenei és kulturális esemény egészíti ki a szervizparkban felállításra kerülő színpadon. Az esemény fővédnöke Hámori György, Kapuvár polgármestere.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik