Kultúra
A Torkos Csütörtök 2013-ra már igazi gasztro-fogalommá érett és a karácsonyi lakomák után már kiadósan megéhezett torkoskodók ismét egy jót lakomázhatnak kedvenc éttermeikben, ráadásul ezúttal már a farasang idején, 2013. január 31-én!
Február 7-én a szegedi Rongy vendége lesz unplugged koncerttel a Belmondo, de ezúttal kiegészülnek a dalszerző-frontember hugával, Czutor Anettel.
Kivégezték Pipás Pistás, a tanyák rémét, vagy börtönben halt meg? A valóságot várjuk egy színháztól vagy az előadás kínálta élményt?
2013. 01. 24. 14:00
A Somogyi-könyvtár Pipás Pista-rajzversenyének alkotásaiból nyílik kiállítás a szegedi Kisszínházban január 25-én, 19 órakor.
Csutkababa készítésre, kézi fonat gyártásra, gyöngyözésre, nemezelésre, és agyagozásra várják az érdeklődőket hétfőn a TIK-be.
Pénteken mutatja be Eugene O’Neill Boldogtalan hold című drámáját a Szegedi Pinceszínház; a darab rendezője Kancsár Orsolya lesz, aki egyben az egyik főszerepet is játssza.
Íme, az érzés, ami túlélte a visszautasítást és az öröklét elviselhetetlen súlyát is.
Voltak (Mózes, Szent László), akik a sziklából vizet tudtak fakasztani. Ha egy hollywoodi mester próbálkozik, szintén lesz csoda: csak itt nyál fakad a sziklából.
A tavalyi megjelenése óta világjelenséggé avanzsált Gangnam Style című szám több mint nyolcmillió dolláros - 1,8 milliárd forintra rúgó - reklámbevételt hozott a YouTube videomegosztó portálnak - jelentette be a Google cég.
A szegedi Dömötör-templom festőjének alkotásaiból nyílik kiállítás a Fekete házban. Stettner Sebestyén budai piktor készítette a dóm építése miatt lebontott barokk templom oltárképeit.
Első rendezése a hivatalos megfogalmazás szerint vígjáték.
Új arculattal és külsővel, modern fénytechnikával nyílik meg újra felújítását követően január 30-án a főváros egyik kedvelt koncert- és szórakozóhelye.
A Szegedi Sztárok Fala Markovits Bori színésznő portréjával bővül január 23-án szerdán. A hozzá kötődő fotókiállítást Sándor János rendező nyitja meg.
2013. 01. 22. 09:59
Sajt és sonka kostoló estet tartnak a szegedi Mátrix Hotel Padlás éttermében. Január 24-én és 25-én 19 órától tartják a rendezvényt.
A fanatikus rajongók már bizonyára tudnak róla, sőt, olvasták is az új Holmes-regényt, így most inkább azokhoz szólok, akiknek ez még kimaradt.
2013. 01. 21. 17:00
Holler László festőművész munkáin a természet szépségei, flórája és faunája, valamint az évszakok változásai jelennek meg különleges atmoszférikus hatással.
- 11:24 „Vérig van sértődve” – nem tartott sokáig A Nagy Ő Ginájának barátsága Kiara Lorddal
- 11:16 Hatalmas holdi hegységről készült fénykép
- 11:16 8,3 százalékkal nőt a Richter bevétele tavaly
- 11:12 Brüsszelben bekészítették a fegyvert Orbán leszerelésére
- 11:04 Elaludt az M5-ösön tragédiát okozó román sofőr, nem kell börtönbe mennie
- 11:03 Kispadra került Magyarország a régióban a német gazdasági minisztérium jelentése szerint
- 10:54 „Most jött el számomra a megfelelő pillanat” – az idény végén visszavonul a Győr csapatkapitánya
- 10:42 A rendőrség kijött, és nemzeti szalaggal lefoglalta a lómenhely szénabáláit
- 10:40 Rácz András szerint kezd szétesni a kormánypropaganda, ha már a 2022-ben Paksig eljutó ukrán drónnal kampányolnak
- 10:38 Magyar–szlovák vizsgálóbizottságot küldene Orbán Ukrajnába a Barátság vezeték kivizsgálására
- 10:34 Gázkazánok betiltása: megszületett az európai döntés, amely szakít a korábbi tervvel
- 10:29 A Mi Hazánk rákapcsolt, a DK és a Kutya Párt messze a listaállítástól
- 10:26 „Leszophatjátok Putyin faszát!” – újabb rendszerkritikus dallal jelentkezett Molnár Tamás
- 09:59 Bródy János: Nagyon nem szeretném, ha Magyarország megint az orosz befolyási övezet része lenne
- 09:57 KSH: Több mint hatezer gyerek született az év első hónapjában, kevesebb, mint egy éve januárban
- 07:33 Orbán Viktor: Megtámadtak bennünket
- 05:58 Találtunk egy sötét fejezetet a magát lábon lövő jelöltet váltó fideszes életrajzában
- 05:45 Klasszikus maffiafilmes kvíz: Mennyire ismered a gengsztermozikat?
- 05:50 Ez a Star Wars-kvíz megmutatja, Sith nagyúr vagy Jedi mester lennél
- 05:30 Kvíz: Biztos, hogy ismered a világ legnagyobb városait?
- 09:21 Magyar Péter: Ha valódi veszélyről lenne szó, Orbán Viktor felelős miniszterelnökként már rég meghívott volna engem
- 08:41 Horvát gazdasági miniszter: A nemzetközi jog nem ír elő kötelezettséget az orosz olaj tranzitjára
- 07:24 Nyírő-botrány: élesbe fordult a pszichiáterek lázadása
- 20:59 Gyászzene szól a TV2 helyett közel 10 ezer háztartásban
- 07:25 Eldőlt: ez a versenyző esett ki a Séfek séfe első versenynapján
