Kultúra

Holler László kiállítása az Alföldi Galériában

24.hu
24.hu

2013. 01. 21. 14:37

Holler László festőművész munkáin a természet szépségei, flórája és faunája, valamint az évszakok változásai jelennek meg különleges atmoszférikus hatással.

A 75. születésnapját idén ünneplő művész 2012-ben készült alkotásaiból a magyar kultúra napján nyílik kiállítás Hódmezővásárhelyen. A jubileumi tárlatot Almási István polgármester nyitja meg január 22-én, kedden délután 5 órakor az Alföldi Galériában.

Holler László kiállításának címe (Az alföldi táj vonzásában) is sugallja, hogy a fővárosi születésű, majd tanulmányait Sopronban végző művészt “beszippantotta” a vásárhelyi puszta, a környező tanyavilág, valamint a Tisza árterének különleges hangulata. A rajz és festészet alapjait 1952-től 1956-ig Tolcsvai Nagy Géza erdélyi származású, kiváló művésztanár szabadiskolájában tanulta, akinek hatása máig érződik művészetén.

1960-ban költözött Hódmezővásárhelyre, ahol megnősült, s a művészetét segítő feleségével itt nevelte föl ‑ szintén művész ‑ fiát és lányát. A hegyvidéki táj után, mint tanyai tanító és vadász megismerkedett az Alfölddel. Évtizedeken keresztül tanított rajzot a Klauzál Gábor Általános Iskolában; 1967-től a mártélyi szabadiskola oktatójaként lát el fontos feladatot művészeti értékek továbbadásában.

Bár festményein meg-megjelennek az ifjúkori hegyes vidékek, és gyakori kirándulásaival máig kötődik hozzájuk, a legtöbbet ábrázolt alkotásaiban a tanyavilág, a Tisza és pusztai táj tűnik elő. A jubileumi kiállítást rendező Nagy Imre művészettörténész így jellemzi Holler munkásságát: “Érett festő, kiérlelt stílussal.” Témái folyamatosan jelen vannak a vásárhelyi festészetben, de egyediségét az adja, hogy művein érződik, hogy egy természetjáró és a környező élővilágot szerető, azt nagyon jól ismerő ember alkotta azokat.

Éjszakai ábrázolásai és téli tájképei külön szegmense a valóságnak – emeli ki a Tornyai-múzeum igazgatója. Az Alföldi Galéria Szőnyi utcai szárnyában termenként, az évszakok és a témák változását szimbolizálva más-más színárnyalatok dominálnak. Különleges németalföldi hangulatot áraszt az a flamand csendélettanulmány, mely színeivel, motívumaival valamennyi érzékszervünkre hat. Holler László grafikái külön teremben kaptak helyet, mintegy magyarázva a jeles előd, Tornyai János gondolatait: „Egy festményen a rajznak nem kell látszani, de benne kell, hogy legyen.” Ezeken a tollrajzokon egy grafikai eszközökben gazdag, a rovarokat, madarakat, aktokat és embereket igazán plasztikusan ábrázoló alkotó munkáit ismerhetik meg a kiállításra ellátogatók ‑ hívja fel a figyelmet Nagy Imre, a tárlat rendezője.

Holler László kiállítását és munkáságát Almási István polgármester ajánlja a művészetkedvelő közönség figyelmébe kedden délután 5 órakor az Alföldi Galériában; a megnyitót Kovácsné Gyovai Andrea fuvolajátéka színesíti.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Kommentek

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.