Kultúra
Danny Boyle bejelentette: leforgatja a Trainspotting második részét, amit az 1996-os film után20 évvel mutatna be.
Összegyűjtöttük szerkesztőségünk top 10-es listáját. Így emlékezünk a Republic elhunyt frontemberére.
2013. 03. 11. 15:10
Az első Dél-Alföldi Mezei Futókörverseny Szegedről indul március 16-án, hogy minél több embert megmozgasson az egészséges életmód jegyében.
2013. 03. 11. 09:38
A The Cult és a Black Sabbath tribute bandái lépnek fel Szegeden március 14-én, csütörtökön 20:30-tól az IH Rendezvényközpontban.
2013. 03. 11. 09:28
Blahó Miklós az írott sajtó kategóriában, Kálmán Olga televíziós riporteri, szerkesztői és műsorvezetői tevékenységéért, az alkotóközösségek közül pedig a Házon kívül szerkesztősége kapta az elismerést.
2013. 03. 10. 12:35
Március végén döntenek a debreceni Csokonai Színház új igazgatójának személyéről.
Hat vidéki, négy fővárosi és két határon túli előadás szerepel a Pécsi Országos Színházi Találkozó pénteken hivatalossá vált idei versenyprogramjában.
A Rongy Kocsma március 11-ei irodalmi estjén a krimi kerül terítékre 19 órától. Busch Péter Boszorkánypöröly című kötetéről is beszélgetnek az íróval.
Beszélgetésre egészséges étkezésről és egy kis finomság elkészítésére is várja március 12-én, kedden a Fittanyuka blog szerzője az érdeklődőket a Nemzetiségek Házában.
2013. 03. 08. 12:41
Kettős évfordulót ünnepel 2013-ban a győri Levéltár. A közgyűjtemény idén 20 éve alakult újjá, valamint 270. éve, hogy az intézmény által őrzött kiváltságlevelet aláírta Mária Terézia.
2013. 03. 08. 11:24
Csukás István Mirr-Murr, a kandúr című meséjét viszi színre Juhász Róza rendezésében a Veszprémi Petőfi Színház. A zenés darab ősbemutatója vasárnap lesz.
2013. 03. 08. 10:30
Kiosztották az Élet és Irodalom díját.
2013. 03. 07. 19:38
1962-ben a Gézengúzzal robbant be a ma 67 éves Kossuth-díjas énekesnő.
2013. 03. 07. 16:31
Pénteken veszi kezdetét és vasárnapig tart az I. Veszprémi Bor-Blues-Böllér Napok zenei, gasztronómiai és szórakoztató programsorozata a Veszprémvölgyben.
2013. 03. 07. 10:56
Még egyszer. Utoljára. Megmutatjuk. És olyan lesz, mint a régi szép időkben – csak még jobb, mert most értékeljük.
Az underground közösségből 10 banda lép fel március 7-8 között a szegedi Rongy Kocsma pódiumán. A hip hoptól a metálig színes paletta várja a látogatókat.
Neil Simon egyik szenzációs darabja érkezik Győrbe, a 17. Tavaszi Fesztivál keretében. A főbb szerepekben Básti Julit és Kern Andrást láthatja a közönség.
2013. 03. 06. 12:08
Bad Religion, Ska-P, Enter Shikari és francia kedvencünk, Zaz is fellép a Szigeten.
2013. 03. 06. 11:56
2013-as Szent István Emlékév keretében Aba-Novák Sétával folytatódik a neves festő tiszteletére szervezett programsorozat március 9-én, szombaton, Székesfehérváron.
2013. 03. 06. 10:16
Március 8-án 14 órakor a miskolci Szentpéter Kapui Temetőben, római katolikus szertartás szerint helyezik végső nyugalomra a Gálffy Ignác-életműdíjas miskolci fotóművészt. Tarczai életének 91. évében, február 26-án hunyt el.
- 22:50 Egy 9-1-es sorozat sem volt elég, Párizsban egy góllal kikapott a Szeged kézicsapata
- 21:27 Ezek a hatos lottó február 26-i nyerőszámai
- 21:24 Elismerte a sápi mozdonyvezető, hogy elaludt a 2023-as balesetnél
- 20:59 Gyászzene szól a TV2 helyett közel 10 ezer háztartásban
- 20:57 Videót elemez a szlovák ellenzék: Putyin sugallhatta Ficónak, hogy mit lépjen az ukránok ellen
- 20:18 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.26.
- 20:03 2017 óta már négyszer nyilvánították halottnak, de még mindig él
- 19:53 Anyának lenni vagy nem anyának lenni: ez itt a kérdés
- 19:46 Előrehozott választás lesz Dániában
- 19:36 Sokkoló videó: majdnem emberek közé zuhant egy épület homlokzatának darabja az Andrássy úton
- 19:07 Hann Endre a 24.hu-nak: a Medián adatait a Medián hozza nyilvánosságra
- 18:57 Szalay-Bobrovniczky: Megdupláztuk az ország keleti felébe telepített helikopteres képességet
- 18:54 Mindenki elolvad Punchtól, kivéve Sebestyén Balázst: „Nekem ez nem cuki”
- 18:41 Navracsics Tibor elárulta: a választásokig már nem tárgyalnak Brüsszellel a befagyasztott uniós pénzekről
- 18:11 „Jelezték felém, hogy nem olyan jó, amit csinálok” – Lovász László elmondta, hogy érezte magát Bochkor Gábor műsorvezetőtársaként
- 14:28 Spiegel: Ha győz a Fidesz, az Európai Unió nem fogadhatja tovább Magyarországot soraiban
- 18:11 „Jelezték felém, hogy nem olyan jó, amit csinálok” – Lovász László elmondta, hogy érezte magát Bochkor Gábor műsorvezetőtársaként
- 15:07 Gulyás Gergely bejelentése: Eljárást indított a rendőrség Magyar Péter mai gödi videója után
- 20:59 Gyászzene szól a TV2 helyett közel 10 ezer háztartásban
- 11:04 Kiara Lord a Stohllal töltött éjszakáról: A szarvasbőgést élesben is eljátszotta nekem
- 14:58 Lovas Rozi: A Fidesz azt mondja, vagy minket választasz, vagy meggyilkolják a szeretteidet. Ez nonszensz
- 14:56 „Lesz egy hely, ahol szörnyű szégyen lesz Rogán Antalnak lenni” – bemutatták a Leborotvált országot
- 19:07 Hann Endre a 24.hu-nak: a Medián adatait a Medián hozza nyilvánosságra
- 18:11 Török Gábor: A Fidesz politikai elitje egy vereséget talán el tudna viselni, egy kétharmadot nem
- 17:02 Tarjányi Péter: Ez a műveleti szarkavarás az oroszokra jellemző
