Több mint egy évtizeden át a Naphegyen laktam, olykor úgy is mutatkoztam be, hogy Naphegyi Iván, és azzal tréfálkoztam: évente egyszer hozzám jön az LGT, a Mini meg néhány tízezer ember. A Tabánt minden év tavaszán „budai Woodstocknak” nevezték, a koncerteken nem volt belépőjegy, és a filmcímmel esett egybe az előírás: fűre lépni szabad.
A helyszínt a Mini találta ki 1971-ben, ugyanis nem messze onnan, a Bem rakpart 6. szám alatt volt a klubja. Az I. kerületi tanács még 1965-ben döntött úgy, hogy művelődési házat létesít a Budai Szabó Szövetkezet varrodája helyén Kuhajda Istvánné, azaz Margó néni, a Mini tiszteletbeli ötödik tagja, az I. kerületi Tanács Művelődési Házának igazgatója irányításával. Kapacitásra nem volt nagy a hely, hivatalosan 157-en fértek el benne. Ám zsongott szépen a rakpart kinn is.
A Mini, amely 1969-ben lépett fel először – a Bem rakpart és a Tabán között megnyílt Budai Ifjúsági Parkban –, elsőre a Kexszel együtt szerepelt a domboldalon, de nem a Naphegy, hanem a Gellérthegy lejtőjén. Az első két buli még feljebb, a gellérthegyi víztározó környékén zajlott, majd annak építése miatt a rendezvény néhány szinttel lejjebb költözött.
Az LGT-t Török Ádám javasolta partnernek, egyrészt, mert közel érezte magához a Loksi zenéjét; másrészt, mert volt már praxisa a nagyokkal, hiszen az Illés-turnéra, valamint az LGT bemutatkozó körútjára is a Minit hívták előzenekarnak. Különleges elismerés, egyúttal rendkívüli lehetőség is volt ez a Bem rakparti kvartett számára, hiszen a jazzrockos négyest rétegzenekarnak tartották, de az óriások közönsége pillanatok alatt befogadta az együttest.
Mindenekelőtt azért, mert sajátos kategóriáján túl már a kezdet kezdetén klasszist képviselt. Illetve, úgy került a helyére minden, hogy egy évvel a megalakulás után Török lement a XIII. kerületi Csanády utcai KISZ-klubba – ahol a Syrius nyomta a progresszív rockot –, majd tágra nyílt szemmel bámulta az ifjú Papp Gyulát, aki beszállt „jamelni”, és ülve felemelte a zongorát, megállította a levegőt. A jó Papp már akkor úgy játszotta Bartókot, ahogyan rockzenész egy sem.
Török elhívta hát a Minihez, és az akkor már Nagy István, Németh Tamás, Papp, Török felállásban játszó zenekar az LGT Barta Tamás, Frenreisz Károly, Laux József, Presser Gábor négyesével konkurált nem csupán billentyűse virtuóz játéka és a zenekar Bartók-feldolgozásai miatt, hanem azért is, mert megszólalása nemhogy itthon, de világviszonylatban is ritkaságszámba ment.
Nagy István, akinek Petőfi utcai tanyája mindennapos találkozóhellyé vált a rockzenészek körében – részint a csocsó, részint meg a miatt, hogy a basszusgitárosnak az akkori Magyarországon szenzációsnak tartott elektronikus berendezése volt, amelyen a pesti (budai) alternatív fazonok kéjjel hallgathatták a muzsikus felhőkarcolókat Chick Coreától Herbie Hancockon át a Blood Sweat & Tearsig –, napjainkban azt mondja a tabáni időkről:
Csodálatos volt ott állni a színpadon. Lenyűgözött. Már akkor is, amikor még az LGT nélkül játszottunk. Aztán a Locomotiv rockos felhívására – gyere, gyere ki a hegyoldalba! – több tízezer fiatal rajzott ki a zajos terepre. A Loksival a koncert más dimenzióba került, a Mini szintén. Az összhang a deszkákon túl is tökéletes volt, akárcsak az Illés tagjaival. Pedig Szörényiék stílusát és a miénket csak ég és földdel lehetett jellemezni. Tartottunk is tőle, hogy az Illés rajongói miként fogadják a mi zenénket. Szerencsére az aggodalom fölöslegesnek bizonyult.
Az 1986-ig tartó sorozat legemlékezetesebb koncertje alighanem az 1973-as volt, mert akkor a Mini és az LGT mellett a Syrius is fellépett. A Locomotiv nyolcvanhatig egyszer sem hiányzott, az utolsó alkalommal viszont Somló Tamás nem szerepelt, mert Dániában tartózkodott; helyette elődje, az akkor már réges-rég skorpiós Frenreisz Karesz ugrott be. (Szevasz, haver másként.)
A Mini 1977-ben hagyta ki a bulit, mert az Interkoncert a Szovjetunióba delegálta. Aznap a Tabánban matiné volt, délelőtt 11-kor kezdett az LGT, utána a Syrius muzsikált. A Mini mind terebélyesebb rajongótábora pedig szomorúan tűnődött azon: vajon mit jelenthet kedvenceik zenéje a Moszkva-parti estéken? A jelek azonban csalhatatlanul azt mutatták, hogy gőzhajózni a Volgán is szükséges.
Presser legalább oly szépen beszélt a budai lankákról, amilyen lebilincselően a Hammondján játszott: „A tabáni koncert olyan az életünkben, akár a szivárvány. Átíveli a pályánkat.”
A Magyar Ifjúság című hetilap viszont lemarta a Locomotivot 1982-ben:
A tabáni koncertek ingyenesek, de a bevétel elmaradása nem lehet kifogás arra, hogy az ország legtekintélyesebb rockzenekara jócskán saját képessége alatti műsorokat adjon évről évre. Jobban meg kellene becsülni az érte ide zarándokló tízezreket.
Ennél jobban csak néhány naphegyi és Attila úti lakó szidalmazta a fellépőket, mert előfordult, hogy a próbákat a koncert előestéjén tartották. Na most, nem minden közelben élő budai polgár lett mámoros a korántsem pianóban elővezetett Ő még csak most tizennégytől vagy Kereszteslovagtól este tíz tájban…
Török Ádám szerint azonban így is messzemenően pozitív volt a mérleg. Azt hangoztatta:
A Ratkó-korszak gyermekei a hatvanas években és a hetvenesek első felében voltak tinédzserek. A nagyobb merítés következtében a progresszív rocknak is jutott tisztes közönség.
Olyannyira, hogy a Ratkó-korszak végének hatvanadik évfordulóján megint megtelt a Tabán: a kultikus helyen 2016-ban közös koncertet adott a Mini és a Skorpió. Az érdeklődés, a repertoár, a színvonal tekintetében minden maradt a régiben. Az idők változását jelezte viszont, hogy a Mini akkoriban fellépett a balatonfüredi Anna Grand Hotel nagytermében, majd a budapesti Marriott Szálló báltermében is. Nagy István megjegyezte: „Amiatt kellett izgulnom, rám jön-e a szmokingom, amely még külföldi vendéglátó-muzsikusi időszakomból maradt. Kissé bele kellett fogynom, viszont a programtól hízott a májam.”
Majd 2023. április 30-án újra a Mini, LGT kombó szólt a Tabánban. A Loksi már nem létezett, tagjai közül nem élt már Barta Tamás, Laux József, Somló Tamás sem. Két héttel korábban, április 18-án Török Ádám is elhunyt. (Élete utolsó interjúját e sorok írójának adta a TV13-ban.) Színpadot nem ácsoltak, fellépők nem voltak, csak számok szóltak lemezekről. A legfájóbban ez:
Hogyha eljönnek az angyalok… Itthon vagyok.
