Otthon kizárólag indiánkönyveket olvastam, egész délután, hétvégén egész nap, és ezekben folyton előkerült a vadászkés. Vadászkése mindenkinek volt, a sápadtarcúaknak és az indiánoknak is. A műanyag playmobil indián- és cowboyfiguráimnak is volt vadászkésük. Én is akartam egyet. Az indiánkönyvekből kiderült, hogy a vadászkés nyele szarvasagancsból van. Álltam a sport-játék-kempingüzlet kirakata előtt, nézegettem a legnagyobb, csehszlovák gyártmányú bicskát, aminek műbőr tokja volt. A tok hátsó oldalán később ejtettem két bevágást, hogy övre fel lehessen fűzni.
A markolatát csont vagy csontutánzat díszítette, én mindenesetre szarvasagancsnak hívtam. 128 Ft-ba került, ami nekem bizony sok pénznek tűnt akkoriban, de a zsebpénzemből kifizettem, és hazavittem.
Amikor faterasz és muterosz legközelebb annyira összeveszett, hogy dulakodni kezdjenek, a bicska ott volt a szobámban. Két pengéje volt, a rendes nagy késpenge és egy kisebb, fűrészfogú. A nagy pengét, ha kinyitottad, bekattant egy gomb, ami aztán megtartotta, és a kés nem tudott becsukódni. Csak úgy lehetett becsukni, ha külön előre benyomtad a gombot, ez biztosította, hogy ne csukódjon az éles penge véletlenül az ujjadra. Tényleg nagy és éles kés volt. Faterasz és muterosz miattam dulakodott, faterasz valamiért mérges lett rám, muterosz meg akart védeni tőle. A szobámban voltam, aztán muterosz is bejött, faterasz az előszobában rekedt, igyekezett ránk törni az ajtót. A veszélyérzetem jelzett, elővettem a rejtekhelyéről a vadászkést. Kinyitottam és szolgálatkészen muterosz felé nyújtottam, aki hiába nyomta az ajtót belülről, faterasz volt az erősebb. Gondoltam, a kés segítségével muterosz majd meg tudja akadályozni, hogy faterasz bejöjjön, és megverjen engem vagy mindkettőnket.
Színészkedve játszottam el a teljes elképedést. Ahelyett, hogy normálisan becsuktam és eltettem volna a bicskát, a földre ejtettem. Muterosz és faterasz nemsokára megkötötte a békét, faterasz bejöhetett a szobába, a szoba közepén ölelkeztek. Közben muterosz feltűnés nélkül a talpa alá akarta fogni a nyitott kést, és betolni valami bútor alá, ahol faterasz nem fogja észrevenni. Faterasz azonban figyelmes lett a fura sasszézó lépésre, meglátta a nyitott bicskát, és újra dühbe gurult. Tekintete elsötétült, azonosította a vadászkés tulajdonosát, felém indult, hogy veréssel torolja meg, amiért kést nyitottam a korábbi dulakodás során. Muterosz a szoba harmadik pontjából indult meg, rohanvást, hogy összeütközzön faterasszal, és ezzel kitérítse őt az útjából, hogy faterasz ne érhessen el engem.
Azt hiszem, ugyanennek a veszekedésnek egy másik pontján történt, hogy kint voltunk a konyhában. A konyhaasztal nem körülülhető asztal volt, hanem a gáztűzhely és a kamra közé, az ablak alá, a helyiség teljes hosszában beragasztott pult, amihez csak egy oldalról, sorban három ember tudott odaülni. Bebújtam a konyhaasztal alá, a fűtőtesthez. Muterosz elém állt, hogy védjen, faterasz muterosszal hadakozott, azt akarta, muterosz a továbbiakban már ne akadályozza meg, hogy ő elérhessen engem, és kiszedjen, és megverhessen.
Playmobilból rengeteg volt. Lovakat is kaptam, amikre nyerget lehetett tenni. Sok cowboy és sok indián, és még seriff is volt a playmobil figurák között. Az indiánoknak műanyag tolldíszük volt, a cowboyoknak műanyag cowboykalapjuk. Övükről pisztolytáska lógott. Különféle pisztolyokat lehetett belerakni. A zöld vagy kék pisztolyt nem tartottam olyan élethűnek, mint a feketét. Néhány tomahawk, egy dárda vagy gerely, jó pár kés, ezekből is voltmindenféle színű, emlékszem egy világoskékre. Azok voltak a jó fegyverek, amik tökéletesen illettek a figurák markába. A színes pisztolyokat valahogy túl kicsire fröccsöntötték, a pisztolytáskában is lötyögtek, és a figurák markából kipottyantak. A fejükre a szőke vagy barna vagy fekete műanyag hajat külön lehetett rányomni. A lábuk csak együtt hajlott, kilencven fokban. Ültek vagy álltak.
Ugyanabban a sport-játék-kempingboltban, ahonnan a bicska származott, egy ranchot vagy farmházat is kaptam a playmobilokhoz. A cowboyok védik a farmot, az indiánok megpróbálják bevenni. Az indiánoknak tüzes nyilaik is vannak. A farmnak van cölöpkerítése, emelete, teteje, külön istálló. Egy csomó része van. Ha az indiánoknak sikerül feljutni az istálló tetejére, az ablakon be tudnak mászni a gazda hálószobájába.
*
Suhog, aztán nem suhog. Hegyezed a füled. Most jó darabig nem suhog. Vajon fog még? Most suhogott egyet, aztán megint elhallgat, majdnem egy percig nem történik semmi. – Beluszky Palkó agyát galambszürke köd borította el. – Soha nem tudod, melyik az utolsó suhogás. – Biztos ezt gondolta, miközben hallgatta, milyen hangot ad a rögtönzött pemzli.
Az iskola háztömbje mellett oldalról óriási platánok sorakoztak. A szemközti telken, a szülészeti klinika udvarán is ugyanilyen fák álltak. Rengeteg volt belőlük. Beluszky talált egy nagy kulát, amit nem húztak le. A vécékefére pillantva összeállt a kép: belemártotta, és pemzliző mozdulatokkal nekiállt, hogy korrektül lefedje a fehér felületet. Később az anyukájával fizettették az újrafestést.
A második emeleti fiúvécé hátsó falára három piszoárt szereltek, bal felől fa könyvlépcső állt. Jobbra nyílt egy budifülke, aminek a falát Palkó sötétbarnára lekente. A vécé könyvlépcső felőli szegletébe eleve két lépcsőfok vezetett, innen nyílt a másik, ajtóval leválasztott vécéfülke. Ezen a két lépcsőfokon közelítette meg az ember a könyvlépcsőt akkor is, amikor a két jóindulatú hóhérsegéd jobbról-balról belekarolt – mint mikor korcsolyázni tanítottak segítőkész osztálytársaim. A könyvlépcsőre azért kellett fellépnie az embernek, mert a két segéd akasztani vitte. Gyorsan elterjedt az osztályban, egy-két hétig mást se csináltunk. Nagy stábbal zajlottak a kivégzések: bíró, elítélt, hóhérsegédek, egyedül ügyvédek nem voltak. Az ítélet ellen senki nem tiltakozott, az egész arra épült, hogy nincs benne erőszak, mégsem lehetett ellenszegülni. Az akasztásnak muszáj meglennie. Színre vittük az erőszakos cselekményt, nem bántuk, hogy a büntetést megelőző bűnök nem is léteznek. Mindenkiből lehetett és lett is akasztott ember.
Ezzel gyorsan megvoltunk, dörzsölte a kezét minden érintett, újabb strigula az akasztottak egyre terebélyesebb listájára. Minthogy sok szereplőre volt szükség, szinte az egész osztály akasztási lázban égett, lányok-fiúk vegyesen, a kivégzések ugyanis párhuzamosan a lányvécében is zajlottak. A dolog természetéből adódóan hamar jött a lebukás, az intők. A tanárokat nem az aggasztotta, hogy leszakad a fűtéscső, hanem az ügy szimbolikus vetülete, a felforgató szellemiség. A megtorlás ugyanolyan gyors lefolyású volt, mint maguk a kivégzések, az osztályfőnök segédek nélkül, egyedül számolt le a bűnszövetkezettel.
Csónakforma ráspolyozása technikaórán, keményfából. Először a fahasáb csücskeit fogjuk lekerekíteni, hogy létrejöjjön a csónak domború fenekének külseje, már ez is lehetetlennek tűnik. Álmodozva ráspolyoz, a szerszám tökéletesen életlen, mintha alkalmatlan volna a feladatra. Kicsit olyan ez, mint amikor harmincévesen az íróasztalnál ül, előtte papírhalom. Ha már a csücsköket is képtelenség lekerekíteni, kérdés, mivel és hogyan lesz megoldható a csónak belsejének kivájása. De odáig soha nem jutnak el. A bambulva reszelés, tűnődve horzsolás közben a ráspoly lecsúszik a hasábról, pár húzásnyit végigszalad a technikaterem satuval felszerelt asztalának szélén – ezt a nyersanyaggal ellentétben puhafából készíthették, mert kiválóan viszi a szerszám. Pár szándékolatlan húzás után meglátszik a mélyedés, mint a totális kudarc szimptómája.
Osztályfőnökit kaptam, „közösséget bomlasztó magatartásért figyelmeztetésben részesítem”. Előzőleg a történelemtanárnővel voltunk a múzeumban valami csontokat és régi köveket megnézni. Nem a Móra Múzeumban, hanem a múzeum mögötti, zöldellő kertben, a régi várbörtön helyén. Remélem, ha nagy leszek, engem sose dugnak rács mögé, súgom Harkainak, amikor belépünk a kertkapun. Harkait amúgy Gegének hívjuk, most eszembe jut, hogy ez elég röhejes, Harkai Gege. A tanár szép fokozatosan mindenkinek begyűjti az ellenőrzőjét. A többiekét azért, mert rendetlenkedtek, én és egy másik viszont rajzoltunk.
Azzal, hogy harminc ellenőrző van a tanárnál, javultak az esélyek, talán mégsem lesz beírás. Hátha dorgálás után visszaadják üresen. A történelemtanárnő bordó blúzt visel. Konfliktuskerülő, magatartásbeli ügyekbe inkább nem avatkozik, továbbítja az egész stószt az ofőnek. Másnap osztályfőnöki órán az ellenőrzök nagyját beírás nélkül osztják ki – de csak a többiekét, mert amit én követtem el, az ehhez túl nagy rosszaság, mint kiderül, ezt nem úszhatom meg. A kanyargós fasz bomlasztja a közösséget, ezt az axiómát a tancinéni csak érzékelteti. A másik renitens, aki szintén rajzolt, de nem kanyargós faszt, nem tudom, kapott-e beírást.
A lépcsőházunkban lakik egy házaspár, a férfi jogász, valamilyen Bercinek hívják.
A hetediken laktak, mi az elsőn. Berci és faterasz közt volt egy kis korkülönbség. Hogy is mondjam, anyagilag sem álltunk Berciékkel egy szinten. Fateraszban túlteng a versenyszellem, évekkel később, amikor újra panellakást kényszerült venni, a nyolcadik emeletre költözött.
Faterasz és muterosz felmennek Berciékhez vendégségbe, és ott faterasznak megárt az alkohol. Talán koktélt ivott, de mi az a koktél? Szilveszterkor a kicsi szendvicsek között fő helyen, üvegtálban bólé áll. Merőkanállal lehet belőle szedni, amit eddig csak a levesesfazékban láttam. Később Berciék elköltöznek, az új lakásba is elhívnak bennünket vendégségbe, ablakuk a Szent István téri víztoronyra néz, sötét bútoraik vannak, a plafonról egy sor szpotlámpa világít. Ugyanabban a házban lakik muterosz régi ismerőse, ő is meghív bennünket magához. Kettesben megyünk muterosszal. Ez a pasi aztán elvisz bennünket vacsorázni, a Hungária szálló teraszán ülünk, nyár van, este van. Tök jó a szabadban, a gömb alakú kinti lámpákat nézem.
Faterasz lábteniszezni fog Tamáska apjával, kimegyünk a sportpályára. Muterosz és Tamáska és én, talán Tamáska anyja is. Amikor vége, Tamáska apja hazavisz bennünket Wartburggal. Ritkán ülök autóban, ami nem taxi. Taxiban is ritkán, de ez még kivételesebb alkalom. A ház előtt szoktunk sportolni faterasszal és muterosszal, egyik alkalom után levezetésképpen két kört futunk az óvoda körül. Faterasz azt mondja, nyolcszáz méter volt, soknak tűnik. Utána ellenőrzi, hogy nem túl forró-e a fürdővizem. Lábtengó, habtenisz, ezek a ház előtt végezhető sportok.
Miután megfürödtem, kijövök az előszobába, látom, hogy a szemközti ajtó nyitva. Faterasz a tévé előtt ül, előrehajol, másik csatornára kapcsol. Összesen öt adó van, és hat csatornagomb, a hatoson nincs semmi. Később majd arra állítjuk be a számítógépet. Vége a meccsnek, egy fehér mezes focista nyilatkozik, a riporter harmadszor kérdez tőle, mindig mást, ő harmadszor is megismétli: a labda gömbölyű.
A lábtengó és a habtenisz mintha más sportok helyett lennének, a lábtengó a rendes focizás, a habtenisz a tollasozás helyett. A házban lakó gyerekekkel is lehet játszani. A szomszéd lépcsőházban lakik egy srác, egyidősek vagyunk. Velem ellentétben van tesója, egy bátyja, elvileg Pityu a neve, de Szittyónak szólítják. Ő és a haverja már nem játszanak a ház körül, mert nagyok. Figyelem, mit csinálnak. Moziba mennek, megnövesztik a hajukat. Üvöltöznek a ház előtt, abból lehet tudni, mivel töltik az időt. Szittyó öccse szomorúan néz rám, azt mondja, a szülei isznak. Bólintok. Egyáltalán nem értem, mi ezen a szomorú, fogalmam sincs az ivásról. Emlékszem, mikor ültették el a fát a konyhaablakunk alatt. Évekig védeni kellett, egyszer egy nagyobb vihar megtépázta, félő volt, hogy nem éli túl. Most a teteje a harmadik emeletig ér, amíg le nem hullik a lombja, beárnyékolja a konyhát. Szélben halljuk a suhogását.
Eleinte nem ismerek senkit a ház körül. Ül a hintán egy rövid hajú, fülbevalós kislány egymagában. Azt mondja, Nikolettnek hívják, a tizediken laknak, a mi lépcsőházunkban. Azt mondja, folyton pisilnia kell, az anyukája nem szereti, hogy állandóan felcsönget. Megkérdi, pisilhat-e nálunk. Pisilhat, mondom, és beengedem. A szobámban várom, hogy kész legyen. Nem csukta magára a vécéajtót, ez este derül ki. Faterasz meséli muterosznak, hogy amikor kijött a szobájából, tárva-nyitva találta a vécéajtót, Nikolett ült odabent.
Nagyobbak a szomszéd házakban is laknak, például kék kempinges lányok, egymás után haladnak biciklivel. Muterosz biciklizés helyett mindig azt mondja, karikázás. Meg lehet kergetni a kék kempingeseket, de nem állnak szóba. Ellenben szóba áll velem Gyöske, ővele a kék kempinges lányok is szóba állnak. Gyöske két évvel idősebb nálam. Felnyíratja a haját, az apja elveri érte, őt nem érdekli, akkor is felnyíratja.
A szomszéd ház nem tízemeletes, mint a mienk, hanem öt, és U-alakú. Egy sportpályát fog közre, az idősebb gyerekek közt vandálok is vannak. Egyszer bezúznak egy lépcsőházüveget, aztán elszaladnak.
Lentről vagy fentről nézve kell beállítani? Nem látom a zárat, mert az állam alatt van. Máskor bele se gondol az ember, hogyan nyitná ki, ha nem nézhetné a számokat a három tárcsán. Kicsit olyan, mint vaksötétben kinyitni, azzal a különbséggel, hogy mindkét irányból meg kell próbálni, mert amikor a saját állam alatt kotorászok, nem egyértelmű, melyik az első tárcsa, és melyik a harmadik.
A tévében minden nap leadták az esti mese szignálját, ezt lehetett várni. A jugó csatornákon nem volt ilyen, ott csak kiírták, mi jön, rajzfilm, aztán hamarosan el is kezdődött. Több rajzfilm egymás után, újabbak, izgalmasabbak és főképp: amerikaiak, nem szörnyű lengyel bábfilmek, mint a magyar adón. Viszont a magyaron mindig lement az elején és a végén ugyanaz a szignál, ez volt a rituálé. Tévé a tévében: olyan tévékészülék szerepelt benne, amit nem asztalra kellett rakni, hanem saját lábakon állt. Egy maci odament a tévé lábához, és mászva megindult rajta felfelé. Amikor felért, a képernyőn belülre került, attól kezdve benne volt a műsorban. A sportközvetítések szignálját rajzolt vívó, úszó, labdát vezető focista alkotta, akik sorra mind bemozogtak a képernyő széléről középtájra, aztán némi helyben tempózás után a másik irányba kimozogtak a képből.
Faterasz nem szereti, ha vendégek jönnek. Átjövök, mondja Harkai, finoman megpróbálom lebeszélni, nem veszi a lapot. Ülünk a konyhában, kaptunk szörpöt, én a kocka látszati képével díszített üvegbögréből iszom, ő a katicásból.
Belenézhetünk a meccsbe? kérdi Harkai. Faterasz ajtaja csukva, én megyek elöl. Bekopogok, nyekergő hangon kérdem: belenézhetünk? Faterasz bólint. A fotelban ül, kábé egy méterre a kisképernyős tévétől. A szoba innenső felében maradunk, ahol a régimódi, magas ágy van. A matrac oldalának támasztjuk a fenekünket. Az ágy mellett egy stósz német nyelvű krimi, a legfelső címe: Der dünne Mann. A szürke képernyőn fehéres és sötétebb szürke, hosszúkás foltok mászkálnak. Elbambulok, arra riadok fel, hogy Harkai azt mondja, neki elég volt, most már mehetünk. Kikullogunk a szobából.
Egy másik alkalommal három osztálytársam ugrott fel, faterasz sorban odamegy mindegyikhez.
– És téged hogy hívnak? – kérdi az elsőtől.
Az első megmondja a nevét. Faterasz nem beszélget vele tovább, a második elé lép.
– És téged hogy hívnak? – kérdi tőle is.
A második megmondja a nevét. Faterasz a harmadik elé lép, az ő nevét is megkérdi, aztán kimegy a szobából. Többet nem jön fel hozzám egy osztálytársam se.
A farsangon a három cowboy egyike voltam. Otthon még nem tűnt fantáziátlan választásnak. Cowboykalap, kockás ing, háromszögletű kendő a nyakban.
Biztos elvesztettem az eszméletem egy rövid időre. Megszédültem a sok forgástól, a tanterem szélére tolt padok alá estem. Előtte vagy utána a kacsatánc is ment.
A Klauzál téri gyógyszertár kikövezett belső udvarában, egy pincében működik a GMK, ahol karatézni, dzsúdózni és aerobikozni lehet. A macskakövön egymástól szabályos távközökre, sorban állnak a növények nagy dézsákban, mint az Ari mama lakásajtaja előtti széles teraszon a kazánbúbok. Karatézni akarok, az edzésen csak nagyok vannak, verekednek, téglákat törnek. Az edző úgy néz ki, mint Sylvester Stallone, farmeröltönyt visel, a stílusa elég bunkó. A dzsúdóedző sokkal normálisabb. Elkezdek edzésre járni, kábé negyvenen vagyunk, életkorban passzolok a többiekhez. A segédedző Ignác, nekem is van düftinnadrágom, mint egy másik srácnak, aki jár az edzésre, ezt a szót, hogy düftin, eddig nem ismertem. Levetjük az utcai ruhát, fehér dzsúdóruhát húzunk, megkötjük az övet.
A falnál, a csövek mellett talán van annyi hézag, hogy be lehetne kukucskálni. Az edzés jól megy, az elején futni kell, utána fekvőtámaszozni egy fekete gumiszőnyegen, ökölbe szorított kézzel. A szőnyeg bordái az ujjperceimbe vágnak. Sokféle dobást tanulunk, mindegyiknek az a lényege, hogy befordulsz az ellenfél alá vagy elé. Egyszer bemutatóra visznek bennünket, előtte edzésen megbeszéljük, nem igazi küzdelemről van szó, nem szabad védekezni. Lényeg, hogy egy-két perc alatt minél több dobást lásson a közönség. Amikor ránk kerül a sor a bemutatón, közlik, változott a terv, maradt idő, küzdjünk, ahogy edzés végén szoktunk, élesben. Fejér Zsigával vagyok párban, állunk a tatamin az óriási stadionban, elvakít bennünket a neon. Zsiga elbambul, beviszek egy válldobást. A bíró ipont jelez, ez a legmagasabb pontérték, ilyenkor egyből véget ér a meccs, ahogy a bokszban K. O. esetén.
Egy idő után a Kálvin téri iskola tornatermébe költözik a dzsúdóklub. A kezdő edzés öttől hatig van, a haladó hattól hétig. Fél hétkor haza kell mennem, pont a lényegről maradok le, az első fél órát elviszi a bemelegítés. Amikor kezdenénk tanulni az új dobásokat, az edző int, indulhatok az öltözőbe. Abbahagyom a dzsúdót.
Berta Ádám: Magamat rajzolom középre
Cser Kiadó, 2021
