Kultúra

Kétes értékű, de kétségkívül jól hangzó nevű díjat nyert a Liget-projekt

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
A turisztikai díjak világa egy igazi katyvasz, amiben nehéz utat találni.

Európa legjobb vezető turisztikai fejlesztésének díját kapta meg az idén tízéves Liget Budapest Projekt a rangos World Travel Awards díjátadóján – közölte Gyorgyevics Benedek, a projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója az MTI-vel hétfőn.

Az állami hírügynökség rendszerében röviddel hétfő dél után megjelent, a rejtélyes hátterű, nem nyilvános zsűri által adott díj nevébe egy kedves aposztrófot (World Travel Award’s) biggyesztő hír szerint

a “turisztikai Oscarnak” is nevezett elismerés elhódításával a világ legjobb európai turisztikai fejlesztés rangját is kivívta magának a kontinens legkomplexebb kulturális városfejlesztése. A Liget megújítása a világ legnépszerűbb új idegenforgalmi attrakcióival mérettette meg magát, ahol úgy a zsűri, mint a közönség szavazatai alapján is a kontinens legjobbjának bizonyult, spanyol, portugál és német vetélytársakat megelőzve. A World Travel Awards a nemzetközi utazási, idegenforgalmi és vendéglátó-ipari ágazat egyik legrangosabb elismerése, amely minden évben több ezer szereplő közül jutalmazza a szektor legkiválóbbjait.

Gyorgyevics a közlemény szerint elmondta:

óriási megtiszteltetés, hogy a Liget Budapest Projektet választották Európa vezető turisztikai fejlesztésének a világ egyik legfontosabb idegenforgalmi megmérettetésén, a World Travel Awardson,

majd hozzátette:

a Liget megújításának már a tervezési szakaszában az elsődleges céljaik között szerepelt, hogy a park, mint turisztikai attrakció bekerüljön a Budapestre érkezők “kötelező” látogatási pontjai közé. A Magyar Zene Háza, a Néprajzi Múzeum vagy a Ballonkilátó külföldi látogatóinak emelkedő számai alapján látható, hogy felkerült a nemzetközi turisztikai térképre. A hosszú távú cél pedig az, hogy a parkba folyamatosan olyan megújuló kulturális tartalom, rekreációs élmény költözzön, ami miatt önmagában is érdemes elindulni Budapestre és hosszabb időt eltöltetni itt, sőt, akár újra és újra vissza is térni.

A szövegből az is kiderül, hogy a World Travel Awards díjat 1993-ban alapították, hogy elismerje és jutalmazza a nemzetközi utazási, turisztikai és vendéglátóipari szektor valamennyi ágazatának legkiválóbb kezdeményezéseit, fejlesztéseit. A díjakat idén immáron harmincadik alkalommal adták, amelyek mára az egyik legfontosabb értékmérőivé váltak a turisztikához kapcsolódó valamennyi területnek.

MTI/Lakatos Péter Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest projekt megvalósításáért felelõs Városliget Zrt. vezérigazgatója (b) és Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa a tíz éve indult, eddig több mint 7,5 millió látogatót vonzó Liget Budapest projekt fejlesztéseit bemutató tárlat megnyitóján a Néprajzi Múzeumban 2023. november 24-én.

A vezérigazgató a közlemény derekán előbb az öntömjénezés eszközével élt, és a túlzásoktól sem maradt biztonságos távolságban:

a Liget Budapest Projekt első tíz évében évszázados kulturális intézményeink újultak meg, és mellettük a világ legizgalmasabb kortárs épületei is felépültek. A fejlesztéseknek köszönhetően Magyarország turisztikai vonzereje jelentősen emelkedett, és az új kortárs ligeti épületek nemzetközileg is ismert nevezetességeivé váltak az országnak. Mindezekhez hozzájárult, hogy a Városliget megújításának első évtizede immáron két tucatnál is több rangos nemzetközi díjat hódított el. A World Travel Awards mostani elismerése is visszaigazolja, hogy Budapest elsőszámú családi élményparkjának – benne a Városligeti Nagyjátszótérrel, a lenyűgöző Magyar Zene Házával és Néprajzi Múzeummal – helye van a világ legjobb turisztikai célpontjai között. A Liget projektnek ez az egyik különlegessége: itt a 150 éves intézmények békésen megférnek egymás mellet az újakkal és alkotnak egy élő rendszert, miközben a természet, a park élményfunkciókkal, rekreációs lehetőségekkel körülöleli őket. Ilyen a világon nincs máshol, erre a nemzetközi városfejlesztéssel foglalkozó szakmai kiállításokon és konferenciákon mindenki fölkapja a fejét.

A hosszúra nyúló szöveg ezután felhívta a figyelmet a Liget-projektnek az elmúlt években juttatott díjakra és elismerésekre, arról azonban nem ejtett szót, hogy ezek

egy részét a különböző projektekre semmiféle rálátással nem rendelkező, a világ legkülönbözőbb sarkaiban lévő újságírók,

egy másik szeletet pedig

valóban jól hangzó nevet viselő szervezetek, illetve csoportok ítélik meg,

rangjuk a Szépművészeti Múzeum felújításáért járó, valóban megérdemelt Europa Nostra-díjat leszámítve azonban sokszor vitatható.

A zsűrik, vagy közönségdíjak esetén a szavazók

az esetek jó részében nyilvánvalóan helyszíni bejárás nélkül, csak a benyújtott anyagok figyelembevételével döntenek, a jelölteket pedig vagy látszólag véletlenszerűen választják, vagy épp maguknak az adott díjra vágyó helyeknek kell neveznie.

A merítés épp ezért sekély, arra pedig semmiféle garancia nincs, hogy valóban az egyes kategóriák nevéhez leginkább méltó épületek, vagy intézmények győznek.

Hasonló helyzett állt elő a World Travel Awards esetében is, aminek idei gáláját még szeptember 29-én tartották a grúziai Batumi Sheraton hotelében. A már tizenöt évvel ezelőtt is kimondottan kezdetlegesnek számító hivatalos honlap a legjobb európai fejlesztésnek járó aloldalán valóban ott a magyar projekt neve, sőt, egy rövid videót is közzétettek arról, ahogyan egy nő steril környezetben – még véletlenül sem egy színpadon állva – bejelenti a győztest:

A gáláról a hivatalos oldalon néhány fotógaléria is látszik, a győzteseket mutató, meglepő százalékban csak a grúziai győzteseket mutató almappában viszont

egyetlen képen sem tűnnek fel a Liget-projektet képviselő arcok,

így valószínűsíthető, hogy el sem utaztak a posztszovjet országba,

amivel Magyarország egyébként meglepően jó kapcsolatot ápol, sőt, a miniszterelnök október elején hosszan bosszankodott azon, hogy a kaukázusi Grúzia végül nem kapta meg az EU-tagjelölti státuszt.

A World Travel Awards (WTA) zsűrije nem ismert, sőt, egyértelműnek látszik, hogy egy rövid regisztrációt követően bárki szavazhat (bár az igazolt turisztikai szakértők voksa kettőt ér), az azonban legalább kiderül, hogy magát a világ legfontosabb ingatlanipari és utazási díjának tartja.

A díj feje a honlap szerint a világ számos turisztikai tanács tagságában ülő Graham Cooke, a World Travel Awards Ltd. nevű központja pedig 2021 novembere óta London belvárosában, egy aprócska háromszintes épületben van. A brit kormány publikus cégnyilvántartása arról mesél, hogy a WTA tulajdonosai egy 2022 decemberi jelentés szerint a két indiai brit állampolgár kezében lévő Cookie Ventures, illetve a Fimili Associates.

CS01 Statement, 2022

A legjobb európai turisztikai fejlesztés díjáért egyébként négy másik beruházás is versengett: ezek

  • a 2022 végére teljesen elkészült berlini Humboldt Forum,
  • a történelmi showműsoroknak helyet adó, illetve korábbi korok településeit élő terekként bemutató toledói Puy du Fou park,
  • a portugáliai Aveiro közelében lévő Passadicos Do Paiva túrautak,
  • valamint a 2019-ben a Word Travel Award a legjobb európai környezettudatos turisztikai fejlesztéséért járó díját elnyert portugál Dark Sky Alqueva voltak, ahol mindenféle fényszennyezéstől távol lehet csillagokat nézni, fényképezni, éjszakai kenutúrákat tenni, vagy épp nyugodtan pihenni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik