Martin Scorsese Megfojtott virágok című bűnügyi westernjéhez kapcsolódik néhány tekintélyes szám: nyolcvanévesen rendezte, ez a tizedik nagyjátékfilmje Robert De Niróval és a hatodik Leonardo DiCaprióval. A két sztár háromszor szerepelt közös filmben, az Ez a fiúk sorsában, a Marvin szobájában és Scorsese The Audition című vicces metarövidfilmjében (az utóbbit itt meg lehet nézni), amelyben Scorsese következő filmjének főszerepéért versengenek. Legfőbb ideje volt, hogy egy rendes Scorsese-filmben is együtt játsszanak, és a nagy trió debütálását óriási várakozás előzte meg.
Arra valószínűleg nem sokan számítottak, hogy a film legemlékezetesebb alakítását nem a két sztár, hanem Lily Gladstone szállítja majd. A 36 éves indián színésznőt láthattuk már itt-ott, például az Egyes nőkben és a Milliárdok nyomában című sorozatban, de egészen biztos, hogy ez a szerepe fogja meghozni számára az igazi áttörést. Egy Mollie nevű, gazdag indián nőt alakít, akit egy kallódó világháborús veterán, Ernest (DiCaprio) a nő és a nő pénze iránti kettős vonzalom okán feleségül vesz. Mindez Ernest nagybátyjának, Williamnek (De Niro) a legnagyobb megelégedésére történik, aki helyettes seriffként főleg azon dolgozik, hogy az indián család vagyona átvándoroljon az ő családjába.
Az 1920-as években játszódó, megtörtént eseményeket feldolgozó film az amerikai történelem egy nagyon érdekes és szégyenteljes pillanatát mutatja meg, amikor a mostani Oklahoma területén élő oszázs indiánok váratlanul hatalmas vagyonra tettek szert, mert olajat találtak a területen, és annak ellenére, hogy emberi jogaik korlátozottak voltak, ők kerültek nyeregbe a csóró fehér amerikaiakkal szemben. A film egyik legmegkapóbb jelenete, amikor Mollie először invitálja be a házába a sofőrjeként güriző Ernestet, és flörtölős ismerkedésük alatt végig Mollie kezében van az irányítás, Ernest menőzni próbáló hülyegyereknek tűnik a nála nemcsak gazdagabb, de jóval bölcsebb nő mellett.
Aztán persze a fehérek különböző módszereket találnak ki arra, hogy hogyan szedjék el az indiánok pénzét, és ezek közt a gyilkosság is szerepel. A machiavellisztikus William jár élen a cselszövésben, amelynek következtében Mollie rokonai és mindazok, akik keresztülhúzhatnák a számítását, sorban hullanak, mint a legyek. Súlyos, nagyszabású és sokrétegű történelmi-társadalmi-személyes történet ez, nem lehetett volna röviden elmesélni, de a három és fél órás játékidő azért kicsit túlzás, ha húsz percet húztak volna a filmből az alkotók, még erősebb lenne.
Gladstone árnyalatgazdag játéka a nagy felfedezés, de DiCaprio is remek formában van, fogalmatlan, csillogó szemű ifjúból alakul a szemünk láttára szétesett, összetört emberi ronccsá, még az arca is teljesen átváltozik a film végére. De Niro pedig az utolsó húsz évben ritkán nyújtott olyan erős alakítást, mint itt. Láttuk már tőle ennek a keresztapa-figurának több változatát, de megint remekül hozza. Az pedig külön ajándék, hogy DiCaprio és De Niro közös jeleneteiben fel-felüti a fejét a humor, Scorsese úgy tudja megmutatni két gátlástalan balek sokszor röhejes akciózását, hogy nem ássa alá a film drámaiságát.
A cannes-i premiert másnap követő sajtótájékoztatón Scorsese elmesélte, hogy eredetileg azoknak az FBI elődszervezetéhez tartozó nyomozóknak a szemszögéből ábrázolták volna az egész történetet, akik végül felderítették a bűncselekményeket, és a film az FBI megszületéséről is szólt volna:
Úgy volt, hogy Leo játssza azt a nyomozót, akit végül Jesse Plemons alakított. De aztán Leo feltette nekem a kérdést, hogy hol ennek a történetnek a szíve? És rájöttem, hogy Ernestből indul ki minden, Ernest és Mollie, illetve Ernest és William kapcsolata a magja.
DiCaprio hozzátette, hogy Scorsesében szerinte az a különleges, hogy a legelvetemültebb figuráknak is képes megmutatni az emberi oldalát. „Marty és Robert filmjein nőttem fel, ami nemcsak az én összes színészi munkámra volt hatással, hanem a velem egyidős színészek egész generációjára.”
De Niro bevallotta, hogy „sok mindent nem értek a figurámmal kapcsolatban. Tényleg voltak, akik szerették őt az oszázs közösségben, és talán William is szerette őket valamennyire. De akkor miért árulta el őket? A felsőbbrendűség érzése biztosan szerepet játszik a dologban.”
Lily Gladstone elmesélte, hogy William annyira kedvelt volt az indiánok körében, hogy sokan nem akarták elhinni, hogy mit tett, és elmentek a temetésére is leróni a tiszteletüket. Mire De Niro: „Ezt a jelenséget ma is látni, vannak, akik pont ugyanígy viszonyulnak Trumphoz.”
Megszólalt a film készüléséhez segítséget nyújtó Álló Medve törzsfőnök is:
Én nem vagyok a filmes világ része, csak prekoncepcióim voltak arról, hogyan működik. Azt hittem például, hogy Robert De Niro úgy kel fel reggel, hogy automatikusan színész. Rájöttem, hogy valójában nagyon keményen dolgozik. Jobban megtanulta az oszázs nyelvet, mint sok oszázs.
A sajtótájékoztató vicces pillanata akkor jött el, amikor egy újságíró arról kérdezte Scorsesét, hogy nyolcvanévesen miért vállal még olyan kockázatos munkát, mint ez a film. A rendező úgy tett, mintha felpaprikázta volna a kérdés:
Mi az, hogy miért?! Mi mást tehetnék az én koromban? Azt szeretnéd, ha csak kényelmes dolgokat vállalnék? Arra gondolsz, hogy csak üldögéljek kényelmesen a forgatáson a melegben? Viccelsz velem?
