Épp százötven évvel ezelőtt, 1872-ben a főváros élelmiszeripara egy létfontosságú épületegyüttessel bővült: a Julius Hennicke tervei szerint megszületett, tizennégy hektárt elfoglaló Közvágóhíddal, ami száztizenkét évvel későbbi bezárásáig közel változatlan arccal vette ki a részét Budapest húsellátásából.
Az építésekor Európa legfejlettebbjének számító vágóhíd egy része – köztük a víztorony, illetve a főépület – 1994-ben védettséget kapott, sokan tehát okkal remélhették, hogy egy céltudatos magánbefektető érkezése után a terület új erőre kap, és megújul. Ez végül sosem történt meg, a tizennégy hektáros terület pedig egyre zsugorodott: előbb a marhavásártér helyén emelkedtek ki méretes társasházak, majd a Soroksári úthoz egyre közelebb eső, klubokat, raktártereket, illetve zenekari próbatermeket rejtő épületek is megadták magukat a beruházói akaratnak.
2017 őszén az utolsó 4,5 hektár sorsa is eldőlt, hiszen egy, a magyar miniszterelnökkel az elmúlt években kitűnő kapcsolatot kiépítő Erdoğan-közeli üzletember, Adnan Polat és üzlettársai vásárolták meg azt.
A befektető célja egyértelmű volt: a jogszabályok által lehetővé tett bontásokat követően 1232 lakást, 45 ezer négyzetméternyi irodateret, 1921 autót befogadó mélygarázst, kétszáz szállodai szobát, illetve nyolcezer négyzetméternyi üzlethelyiséget akart a megüresedett telekre zsúfolni.
Ehhez persze némi szabályváltoztatásra is szükség volt, amikhez az akkor Dr. Bácskai János által vezetett Ferencváros, a kormánypárti vezetésű főváros, illetve a kormány is asszisztált:
A bontáshoz, illetve építéshez szükséges hatósági engedélyek megszerzése így egyszerűvé vált, a korábbinál jóval nagyobb épületekről álmodó befektetői akarat pedig érvényesült, hiszen 2020 őszére a területen csak a víztorony, a főbejárat és szobordíszei, illetve az egykor báltermet is rejtő északi pavilon maradt állva:
A várható pusztításra az Örökségfigyelő már két évvel korábban, az első koncepciótervek megjelenésekor felhívta a figyelmet, egy térképen jelezve az értékesnek tartott, de lebontásra ítélt (pirossal jelölt), illetve megtartani kívánt (zöld) részeket:
A fenti képek összevetésével jól látszik, hogy a zölddel jelölt részek közül végül mit ért el mégis a bontókalapács: a két nagycsarnok a telekbelső felé néző homlokzatait ugyanis lebontották, hogy később, a mélygarázs kialakítása után „műemléki igényességgel” építhessék újjá.
A török oligarchának minderre azért nyílt lehetősége, mert az 1994-ben született helyi védettségi dokumentáció egyszerűen nem létezik, hiszen akkor még nem volt elvárás a minden részletre kiterjedő, hosszú leírás, így nem is lehetett tudni, mit kellene mindenképpen megvédeni – írtuk korábban. A kialakult helyzet megoldására ekkor már nem volt lehetőség, hiszen csak a műemléki védelem, vagy az építési szabályzat szigorítása lett volna képes meggátolni a 2019 augusztusában indult pusztítást.
A londoni gyökerű Chapman Taylor építésziroda korábban általunk is bemutatott koncepcióterve szerint a City Pearl szívét
Az álom azóta sem változott, hiszen a végleges látványterveken is épp ez a rendezőelv érvényesül:
A 2019 júliusára engedélyig jutó részletes terveket a főkapura rögzített felirat szerint a Bánáti + Hartvig Építésziroda, illetve a Földes és Társai Építész Iroda konzorciuma készítette, a City Pearl mögött álló projektcég, az APD Real Estate honlapján utóbbi helyett azonban a török SN Architects neve olvasható.
A járókelők számára is jól látható alapozási, illetve építési munkák végül 2021 júliusában indultak el a területen, az első ütem lakóingatlanjainak pedig 2024 tavaszán már készen kell fogadnia a beköltözőket, így most, a munkálatokra szánt idő felénél ideje volt megnézni, mi is történt a Közvágóhíd kis híján pusztasággá válása óta.
Teljes gőzzel
A témában a beruházó által december elején tartott sajtótájékoztatóról hurráoptimista hangnemben beszámoló Magyar Építők arról írt, hogy eredeti állapotában építették újjá a terület egykori fogadóépületét, körbejártuk tehát a Rákóczi híd felhajtója, a Soroksári út, illetve a Vágóhíd utca közé zárt területet.
A Magyar Építők szerint egyelőre a leendő lakónegyed második üteméhez kapcsolódó értékesítési irodának otthont adó, homlokzatait tekintve valóban megszépült épületbe sajnos nem jutottunk be, az azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a belsőben továbbra is folynak a munkák, így a jövőben kereskedelmi funkcióval megtöltendő terek, illetve a közvetlen környezetének újjászületésére még várni kell:
A sűrűn teleparkolt, sárban úszó főbejárat előtt az is egyértelművé vált, hogy a víztorony, a kapuzat, illetve az 1937 óta azon álló bronzszobrok felújítása továbbra is várat magára. A többek közt 341 lakást, 7 irodát, illetve 356 biciklit és 311 autót elnyelő parkolót adó első ütem épületei, valamint az alapozási munkálatok azonban jócskán előrehaladtak, így a beruházás túlzó mérete a laikusok számára is egyértelműen láthatóvá vált.
Az épp most születő Block A, azaz A jelű tömb méretei eddig sokak számára nem lehetett nyilvánvalók, hiszen az egy projektről kiadott látványrajzoknak nem célja a tágabb értelemben vett környezet bemutatása, így a léptékek terén nem igazán adnak fogódzót, vagy olyan irányból mutatják a területet, ahol kevésbé látszanak az éles kontrasztok.
A City Pearl Mester utca felé eső, az egykori marhavásártér helyén emelkedő szomszédjai ugyan hasonló magasságúak, ez azonban nem jelenti azt, hogy a Közvágóhíd egy, az épített örökséget valóban tisztelő, a műemlék kifejezést nem egy majdnem teljes bontással járó projekt kapcsán emlegető befektető ne követhette volna a 2012-re kulturális központtá vált madridi társa, a száz évvel ezelőtt szintén marhavágóhídként született Matadero által kijelölt utat.
A környék képe az elmúlt években gyökeresen átalakult, hiszen a Soroksári út mentén irodaházak egész sora nőtt ki a földből, Ferencvárost pedig elárasztották a változó mértékű kreativitásról árulkodó iroda- és társasházak, előbb elhalványítva, majd gyökeresen átírva a városnegyedet egy teljes évszázadon át meghatározó arcot – ehhez a trendhez csatlakozott a City Pearl, ami nem csak a budapesti épített örökség, de a város történetének egy fontos szeletét radírozta ki az utcaképből.
Jön a második ütem
Az egykori Közvágóhíd területén nemrégiben a második ütem előkészítése is megkezdődött, aminek 336 lakása, 10 üzlete, 351 kerékpár-, illetve 298 autóparkolója 2025-re készülhet el.
Ennek kapcsán az APD egy egyperces reklámszpotot is készített, ami
A cég a különböző sajtótermékekben vásárolt reklámcikkeiben, illetve saját honlapján hozzáteszi:
Nemzetközi léptékben is ritkaságnak számít, hogy egy ipari műemlékvédelmi régiót ilyen módon, megújítva-megőrizve lássanak el új funkciókkal […] A korabeli gyárias, ipari célokat szolgáló macskakövek, betonutak helyén rekreációs helyek, parkok várják a pihenni vágyókat – miközben a múlt századok hangulata is tetten érhető marad.
Sőt, arra is felhívja a figyelmet, hogy a terület a múlt örökségének tisztelete mellett ad megújult értékeket a mindennapokhoz.
A védettséget ugyan nem élvező, de részben értékes, felújítható, látványos épületek a minél magasabb lakásszám érdekében történő kitörlése nem feltétlenül ezt mutatja, az APD neve mellé egy aprócska piros pontot azonban mégis elhelyezhetünk, hiszen a két nagycsarnok homlokzatát valóban visszaépítik, sőt, a víztorony szárnyépületei is újra megjelennek majd a területen. Ez persze sovány vigasz, de a semminél mégis többet jelent.
Az állam is segít az eladásban
Az építési anyagok, illetve a szakemberek munkájának a közelmúltban való gyors drágulása erre a projektre is nyilvánvaló hatással van, a kormány a munkák kezdete óta azonban két ponton is segítette az otthonok mielőbbi gazdára találását: 2020-ban bejelentették, hogy a barnamezős beruházások során épülő, 150 négyzetméternél kisebb új otthonok áfáját öt százalékra csökkentik, az idei év tavaszán pedig jelentős versenyelőnyhöz juttatták Polat cégét, hiszen a City Pearl-t a Nemzeti Színház, a Müpa, valamint a belváros közelsége ellenére
