Kultúra

Claire Danes terroristák helyett most inkább viktoriánus szörnyekre vadászik

Apple TV
Apple TV
A Homeland óta először szerepel képernyőn Claire Danes, ám új szerepe nem is állhatna távolabb a bipoláris kémtől, igaz, Tom Hiddlestont sem láthattuk még túl gyakran papként. Az essexi kígyóban együtt erednek egy rejtély nyomába, amely rettegésben tartja a viktoriánus korabeli Angliát. Az Apple TV új minisorozata bivalyerős hangulatával és remek színészi gárdájával a streaming-szolgáltató kiemelkedő idei felhozatalának újabb darabja, amely vélhetően pont azoknak nem fog tetszeni, akik egy egyszerű nyomozós rémmesét várnak tőle. A kritika az első három rész alapján készült.

Sarah Perryt már írói debütálásával (After Me Comes the Flood) a britek új íróreménységének könyvelték el, második regénye, Az essexi kígyó pedig egyenesen a sikerlisták élére katapultálta, a British Book Awardon az év könyvének választották. Az Apple TV+ 2020-ban jelentette be, hogy ők készítik el a sikerregény sorozatváltozatát, és rögtön be is szereztek hozzá egy nagy nevet: Keira Knightley nemcsak a főszerepet játszotta volna el, hanem producerként is támogatta volna a sorozatot. A színésznő azonban nem sokkal később családi okokra hivatkozva kiszállt, a szerepet pedig – meglepő módon – nem egy brit színésznő, hanem az amerikai Claire Danes kapta, akinek a Homeland 2020-as befejezése óta ez az első sorozatszerepe. A társa megválasztásával is igyekeztek nagyot dobni: Tom Hiddlestont szerződtették le, aki az utóbbi időben főleg Lokiként szerepelt a Marvel-világban, legutóbb 2016-ban tűnt fel egy minisorozatban Hugh Laurie oldalán (Éjszakai szolgálat).

Az essexi kígyóval az Apple továbbra is azt erősíti, hogy máshogy gondolkoznak a minőség-mennyiség arányról, mint például a Netflix: nem okádják magukból az újabb és újabb sorozatokat, inkább kevesebb, ám mindig magas minőségű darabokkal jelentkeznek, amiket szinte azonnal el lehet könyvelni az év sorozatának – hogy aztán néhány héttel később jöjjön egy még jobb. Ilyen volt már az idén a fantasztikusan bizarr, de izgalmas Különválás vagy a levitézlett kémeket felvonultató Utolsó befutók. Most itt Az essexi kígyó, amely az előzőekhez hasonlóan nem lesz mindenki sorozata, viszont akinél betalál, annál nagy erővel teszi ezt.

Cora Seaborn épp férjét temeti, akiről néhány flashback és a nő által különféle praktikákkal elrejtett sebek azt árulják el, hogy nem a gyengéd, odaadó férjek mintapéldánya volt. Az özvegy a gyász helyett felszabadul, életében először azt csinálhatja, amit szeretne, márpedig ő vérszomjas szárnyas kígyók nyomába szegődne a legszívesebben, így nem sokkal később már egy kocsin ülve zötyög autista kisfiával és társalkodónőjével a ködös Essexbe. A természettudományok iránt rendkívül fogékony nőt először pusztán tudományos szempontból érdekli a helyi babonák által táplált óriásszörny mítosza, ám mikor az egyik helybéli lány holttestét borzasztó állapotban találják meg a mocsárban, mindenkinek megremeg a hite. Cora emberére talál a helyi lelkész, William Ransome személyében, aki egyrészt már csak a hivatásából fakadóan is az evolúció-teremtés vitában az utóbbira szavaz, másrészt ő az, aki a falu egyre inkább romokban heverő közhangulatát próbálja prédikációkkal és imával befoltozni.

És bár az Értelem és érzelem cím már foglalt volt – nem csak témájában idézi meg az austeni világot –, épp ez csap itt össze: a természetfeletti és a tudomány, a babona és a racionalitás, a felvilágosultság és a maradiság. Perry műve azonban szerencsére nem ragad le a bigott falusiak-felvilágosult városiak közti ellentétpárnál, inkább egy spektrumként értelmezi azt, amelyben mindenki máshol helyezkedik el, de csak egy darabig, a rejtélyes szörny ugyanis saját meggyőződésének alapos átértékelésére készteti az összes szereplőt – az istenhívőt és a tudománypártit is.

Apple TV

Az essexi kígyó első látásra egy viktoriánus rémmesének tűnik, ahol a Loch Ness-i szörny gonosz, essexi változata nyomába ered a tudomány és a hit embere, hogy a köztük feszülő ellentétből az álláspontjaik közelítése, majd románc fakadjon. Bár egyfelől valóban erről van szó, a sorozat mégis épp azért erős, mert egészen máshogy meséli el ezt, mint ahogy a prekoncepciók alapján gondolnánk. Azt hitetnénk például, hogy a sorozat legnagyobb kérdései a szörnyhöz kapcsolódnak: valóban a gonosz megtestesüléséről van-e szó, vagy tényleg csak egy, az evolúcióban elakadt őskori lény – már ha létezik egyáltalán?

Az essexi kígyó nagy bravúrja – bár sokak számára valószínűleg ez egyben a sorozat legnagyobb hátrányát is jelenti –, hogy a lassan csordogáló történetben hamar izgalmasabb és szövevényesebb lesz a kis közösség tagjai közti egyre jobban tekeredő reménytelen és viszonzatlan vonzalmakra épülő kapcsolatrendszer, mint maga a kígyó rejtélye, néhány néma pillanatba sokkal több feszültség szorul, mint az egy idő után már-már idegesítő rémálom-szekvenciákba.

Cora és William közt lassan alakul az ellentétből a barátság, majd a mélyebb érzelmi kötelék, de ehhez a minden szempontból kudarcra ítélt kapcsolathoz valahogy mindenki kapcsolódik, akik újabb rétegeket adnak hozzá a sztorihoz. Ott van Cora társalkodónője és egyben bizalmasa, Martha, aki büszke szocialistaként a londoni bevándorlók lakhatásáért küzd, vagy épp a Cora iránt plátói szerelmet tápláló orvos, Luke, aki a szívsebészet úttörőjeként igyekszik előretörni egy olyan korban, ahol még saját pályatársai is bolondnak tartják a szívműtétekről álmodozó fiatal orvost. Bár ők kapják a népes szereplőgárdából a nagyobb teret, a sorozat nehezen tartja meg az egyensúlyt a szálak közt: Martha szüfrazsett-ambíciói lógnak ki talán a legjobban az egész történetből, egészen biztosan lesz olyan, aki a kötelező feministaszál beleerőltetéseként értékeli majd azt – holott az sokkal szebben és finomabban jelenik meg Cora karakterén keresztül.

Az ilyen komplex szerepekhez kellettek is az olyan kaliberű színészek, mint Danes, akit a Homeland Carrie-je után egészen bizarr élmény angol akcentussal tetőtől talpig viktoriánus sikkbe öltözve látni, de a tőle megszokott átéléssel merül bele Cora karakterébe. Hiddleston az első három rész alapján szimpatikusan visszafogott játékával egyelőre csak asszisztál Daneshez, ám egyértelműen érezhető az is, hogy a hűvös papból ki fog törni az az állatias feszültség, amelyet nagy erőkkel próbál hitével elkendőzni magában, így tőle is jutalomjátékra számíthatunk még. Érdemes kiemelni Frank Dillane-t – a Trónok harca Stannis Baratheonját alakító Stephen Dillane fiát –, aki kellő karizmával tölti meg a tenyérbemászó, de közben valahogy mégis szimpatikus Luke karakterét.

Apple TV

Az essexi kígyónak egy más jellegű főszereplője is van: a látványvilág. Az angol vidék ködös, nyirkos ridegsége szinte lemászik a képernyőről, amely épp megfelelő mértékű kontrasztban áll a jellemzően meleg színekkel berendezett szobabelsőkkel, pokolian erős miliőt létrehozva ezzel. A láthatóan hihetetlenül aprólékos munkával létrehozott látványnak köszönhetően egész biztos, hogy Az essexi kígyónak az utóbbi évek leghangsúlyosabb vizualitásával rendelkező sorozatai közt bérelt helye van. A sorozat a naturalista ábrázolásmódtól sem riad vissza, így akik nem szeretnek premier plánban végzett szívműtéteket és felnyitott emberi testeket látni, azoknak nem biztos, hogy életük sorozata lesz ez.

Az essexi kígyó érdekes módon pont nem abban jó, amit elsőre ígér: nem egy nyomozós természetfeletti thriller, ahol rettenetes szörnyek nyomában jár két remek színész. Inkább egy erős karakterdráma még erősebb hangulattal, amelyben egy rejtélyes erő szolgál katalizátorként ahhoz, hogy emberi sorsok gabalyodjanak össze, amelyet aztán kellő finomsággal bogoz ki Az essexi kígyó.

Az essexi kígyó (The Essex Serpent), 2022, 6 epizód, új részek minden pénteken. Apple TV+. 24.hu: 8,5/10

Ajánlott videó

Olvasói sztorik