Mindig van abban valami gyanús, amikor folytatás készül egy kultikus filmhez, különösen több évtizedes kihagyás után. Akkor aztán meg végképp, ha teljesen nyilvánvaló, hogy 33 év alatt az égvilágon semmi új nem jutott az alkotók eszébe – már ha azt a mélyről fakadó művészi inspirációt nem számítjuk ide, hogy hatalmasat lehet kaszálni a nosztalgiahullámok meglovaglásával. Eddie Murphyék tökéletesen tisztában vannak az előzetes gyanakvással, amit a néző orra alá is dörgölnek az Amerikába jöttem 2 egyik romantikus jelenete során:
„Az amerikai filmek a legjobbak” – lelkendezik a palota rózsakertjében Mirembe, a szépséges zamundai fodrász, mire New York-i főhősünk szkeptikusan kérdez vissza, hogy ugyan mit tud Hollywood felmutatni, ha egyszer szuperhősös hülyeségeken kívül nem készül ott más, mint régi filmek remake-jei és fölösleges folytatások, amikre senki nem tartott igényt.
Ha valami úgy jó, ahogy van, minek elrontani?
– mondják fel kórusban az ismert kifogást, ami majdnem akkora közhelynek számít, mint a futószalagon gyártott szuperhősfilmek fordulatai. És ez az önironikus geg akár még vicces is lehetne egy régi film folytatásától, ha nem vennék el az élét azzal, hogy az egyik szereplő sietve hozzáteszi: azért persze vannak kivételek. Így lesz egy pillanat alatt kínos mentegetőzés a jópofa kikacsintásból. Mert igaz ugyan, hogy akadnak jól sikerült folytatások a filmtörténetben: ott van például a Keresztapa 2, a Terminátor 2, A birodalom visszavág, hogy olyan klasszikusokról már ne is beszéljünk, mint a részről-részre egyre tökéletesebb John Wick-filmek. Az Amerikába jöttem 2 azonban nem tartozik közéjük, de olyannyira nem, hogy ritkán látni ennél lélektelenebb filmipari újrahasznosítást.
Valahol persze érthető, hogy a szebb napokat látott Eddie Murphy vissza akar térni pályafutása egyik legnagyobb sikeréhez. Az 1988-as romantikus vígjáték ugyan kapott hideget-meleget a kritikusoktól, de a közönség imádta, a tévés rotációban évtizedekre benne ragadva pedig több nemzedék meghatározó tinédzserkori filmélményévé vált. A kezdetektől téma volt a film szexizmusa, és az, hogy bántó sztereotípiákban mutatja be az afrikai embereket, ám közben kultúrtörténeti mérföldkőnek is számított azzal a forradalmi húzásával, hogy elsőként vitt be a hollywoodi mainstreambe egy hamisítatlan fekete tündérmesét. Ne felejtsük el, hogy ez volt az az időszak, amikor a fekete kontinensről minden nyugatinak az éhezés, a nyomor és az erőszak jutott az eszébe. Ám Murphyéknél mégsem a jóságos fehér megmentőkre váró afrikaiakat látunk, hanem egy dúsgazdag, független királyságot, amely duzzad az erőtől és büszke az ősi hagyományaira.
Három évtized alatt azonban elég sokat változott a világ és a popkultúra is. Az Amerikába jöttem 2-ben épp az ezekre való rácsodálkozás jelenthette volna a komikum fő forrását, ám az alkotók valamiért nem éltek ezzel a lehetőséggel. A szereplők itt-ott elejtenek egy-egy megjegyzést Obamáról, a neonácik megerősödéséről, vagy az elmúlt évtizedben felerősödő gender-diskurzusról, de annyira bátortalanul, hogy ez nemhogy pengeéles szatírának, de még poénnak is csak erős jóindulattal nevezhető.
A valóságból való kimenekülés szándékát jelzi, hogy a címmel ellentétben ezúttal csak a film egy-két jelenete játszódik Amerikában, a sztori nagyrészt a zamundai királyi palotában bonyolódik. Akeem Joffer szigorú apja halála után végre átveszi az uralkodást, és ismét New Yorkba készül. Megtudja ugyanis, hogy harminc évvel korábbi útja során nemcsak élete szerelmét találta meg Queensben, de egy görbe éjszakán nemzett egy „fattyút” is tudtán kívül. Elindul hát, hogy felkeresse és hazavigye a fiút, mert hiába született három lánya a boldog házasságból, Zamunda hímsoviniszta alkotmánya szerint csakis az apa nélkül felnőtt Lavelle örökölheti a trónt, aki finoman szólva sem tűnik alkalmasnak az uralkodásra. Előbb-utóbb természetesen ismét szembe kerülnek egymással a maradi tradíciók és a szív törvényei. A fordított alaphelyzet ellenére így a folytatás alig hoz újdonságot a cselekményben, inkább újra felmondja az első rész konfliktusait és már akkor sem túl eredeti fordulatait.
Úgy volt, hogy megváltoztatod a dolgokat, és átvezeted ezt a királyságot a 21. századba, ehelyett félrelököd a saját lányodat, csak mert nő, aki így nem lehet az utódod
– vágja dühös felesége a bánatos képű Akeem képébe a drámai csúcsponton. Ennél azonban fájdalmasabb, hogy Murphyéknek magát a filmet nem sikerült átvezetniük a 21. századba. A feminista kicsengésű mondatok vagy a mai popzene puszta ráncfelvarrásnak tűnik, ha figyelembe vesszük, hogy bőven maradtak szexista poénok, az afrikai és amerikai feketéket pedig továbbra is karikatúraszerűen ábrázolja a film. Mindezen segíthetne túllépni a humor, ám az sajnos nyomokban sem fedezhető fel a filmben, ami elég komoly probléma egy vígjáték esetében. A 88-as eredeti sem volt hibátlan remekmű, de a gyenge pontjait feledtették a poénok, és általában az a bárgyú varázs, ami belengte az egész filmet. Az új rész nagyon erőlködik, hogy ebből megidézzen valamit, ám hiába vonultatja fel sorra a régi szereplőket és sztorielemeket, képtelen rá.
Egyfajta bénultság érződik a filmen, mintha ott rekedt volna a nosztalgia és a megújulás közötti senki földjén. Pedig van rá bizonyíték az utóbbi évekből is, hogy ez a két igény képes megtermékenyítőleg hatni egymásra: a Karate kölyköt továbbgondoló Cobra Kai például rendkívüli bájosan és szellemesen ütközteti a múltidézést és a mai kor elvárásaival (de akár Eddie Murphy előző filmje, a 70-es évekbeli blacksploitation-filmek trendjét megidéző A nevem Dolemite-ot is hozhattuk volna példaként).
Az Amerikába jöttem 2-nek azonban nem sikerül ez a bravúr, az eredeti filmet magabiztosan uraló Murphy is inkább csak fáradtan feszeng a gyengén megírt jelenetekben. Persze még így is karizmatikusabb, mint az előtérbe lépő fiatalok, akiknek a poénok helyett csak menő ruhák és rettentően semmitmondó, moralizáló monológok jutottak. Még Morgan Freeman cameója és a szomszédos hadurat alakító Wesley Snipes ripacskodása sem képes megmenteni a filmet a teljes érdektelenségtől, bár egyértelműen ez utóbbi jár a legközelebb ahhoz, amit hagyományosan humornak nevezhetünk.
Az Amerikába jöttem 2 tehát hiába menőzik azzal, hogy a szabályt erősítő kivétel, valójában a teljesen fölösleges filmes folytatások hosszú sorába tartozik. Az már a 80-as évek iránti nosztalgia piaci erejét jelzi, hogy ennek ellenére is jó úton van afelé, hogy megismételje az eredeti film kirobbanó sikerét. A decemberi mozis bemutatót ugyan elsöpörte a járvány, de az Amazonon utat talált a közönséghez, a legutóbbi hírek szerint pedig az elmúlt egy év legsikeresebb streaming-premierjét produkálta. Nem akarok senkit riogatni, de ez akár oda is vezethet, hogy Akeem herceg fogja magát és harmadszor is ellátogat a barbár Amerikába.
Amerikába jöttem 2, 2021, 110 perc, Amazon, 24.hu: 3/10
